Egy dalban ✔︎

Komolyan? ↩

Már megint eltelt egy hét. Mivel még mindig rosszul vagyok reggelente, meg a különböző illatokra, így lassan már vega leszek. A hasamon nem látszik semmi, így gond nélkül léphetek fel. A sajtó mit sem sejtve, kerül engem.

- Hallod... Még 5 élőadás lesz. Magyarán több mint egy hónap... Tudod már, hogy mi lesz mikor haza jön? - kérdezte Hajni, az ágyamon ülve, társasjátékot készítve.

- Hát, őszintén szólva tippem sincs. Apa is kiakadt, akkor ő? Falnak megy, vagy mi? Nem tudom. - sóhajtottam gondterhelten.

- Igen, viszont másnap, már nyugodt körülmények közt megbeszéltétek. - világosított fel, hiába okos az én kishúgom. Bár neki erről nem kell tudnia.

- Jó de.. - kezdtem volna indokot keresni, de megelőzött.

- Nincs de! A kérdés az, hogy mikor tudja meg? Mert ha most nem későbbiekben még úgy is rájön. Vagy valaki kikotyogja neki, szóval?

- Nem most az tuti! Tőle függ. - vontam meg a vállam, majd felálltam a színes ceruzákért mivel mi a földön voltunk, míg a színesek az íróasztalom sarkában.

- Hmmm... - gondolkodott a kistestvérem, majd elekzdett mindenféle színnel kiszínezni a pályát.

- Te csak ne "hmmm" -özzél nekem! - oktattam ki.

- Hmmmm.. - hümmögöt, csak azért is.

- Elég! - ugrottam fel és kiszaladtam, mivel a hirtelen mozdulattól fel akart jönni minden amit ma ettem, magyarán azaz egy joghurt. Tudom sokat ettem, mondonotok sem kell. De kinek mindent össze kell enni a várandósság alatt, ki pedig ételre se bír nézni.

- Jól vagy? - jött rögtön utánam.

- Nagyjából. - feleltem bizonytalanul, mivel még minding hányingerem volt.

- Szólok Marcinak! - jutott eszébe a zseniális ötlet.

- El kéne már menned egy nőgyógyászhoz. - jelent meg a srác.

- De nem akarok! - nyöszörögtem erőtlenül. - Félek... Ettől ez egésztől! - vallottam be hirtelen, őszinteségi rohamot kapva. - Nem tudom mi lesz a Picivel. Lehet apa nélkül nő fel, és nem akarom, hogy rossz legyen neki. Még lehet, hogy örökbe adom, hisz az csak jobb, mint paparazzik között, apa nélkül nőjön fel... Sokkal jobb lenne neki, hiába ítélem/ítéltem el eddig ezt, most megértem.. Nem akarom elvetetni, hisz a saját vérem, de.. De akkor is. Ha bele gondolsz, te is tudom jobb lenne Picinek, egy szerető teljes családban, ahol minden szipi-szuper. Itt meg? Teljes káosz. Bizonytalanság, és egy hirtelen ötlet szüleménye, aki nem tehet semmiről, hisz ő csak az áldozat, a következmény. - törölgettem a szemem - Érted?

- Hűha... Oké, ez most komoly?

- Teljesen! - bólintottam könnyezve.

- Zsófi! Kérlek gondold át. Apád ki fog akadni, ha megtudja, Gergő úgy szint, és Timi? Őt meg ne is emlegessük, mert megjelenik. - mosolyodott el halványan, de látszott, hogy erőlteti. - Figyelj! - váltott komolyra. - Én támogatlak bárhogy is döntesz, és ezzel nem vagyok egyedül. Csak légyszíves gondold át még egyszer! Meg akarod fosztani Timit, és engem a keresztszülőségtől? Vagy Hajnit a babázási lehetőségtől? Vagy apukádat, az első unokájától? Vagy esetleg magadat, attól, hogy felnevelj egy csecsemőt, hogy lásd hogyan változik meg, hogy anyai örömmel, és szeretettel nézz rá, hogy halld mi az első szava, hogy lásd mikor teszi meg az első lépést, hogy egyszerűen csak ölelgesd, cirógasd, és játssz vele, gondtalanul, és hogy mindezzel együtt élj? Tényleg ezt szeretnéd? És persze megfosztani őt a saját vérszerinti anyukájától? - kérdezte, miközben végig a reakciómat leste. Ami a sírás volt.

- De.. - hüppögtem - nem tudom mi lesz vele... Velünk - bámultam a még lapos hasamat.

- Nyugi! Minden rendben lesz! Nagy levegő! - próbált nyugtatni Marci - Mellesleg apósommal is rendbe vagytok, nem? - bólintottam, ezért ő folytatta - És ha Gergő nem is, de mi itt vagyunk. Tudod, ugye?

- Igen, de apa nélkül felnőni borzalmas érzés. Én már csak tudom... Főleg, úgyhogy az apja már tovább is lépett, míg az anyja pedig várja, hogy egy csoda folytán minden rendbe jön. Jó kis család mondhatom. Ja és persze, a nagyszülei meg... Igazándiból nincsennek is, vagyis messze. Nagyon-nagyon messze.

- És? Van anyja, van keresztanyja- és apja is. Rengetegen vannak/vagyunk akik segítenek! Szóval ssss! - ölelt meg, én meg a vállába hajtva a fejem, csukott szemmel bújtam hozzá.

...

Következő rész tartalmából:

"- Tudod baromira elhittem, hogy van olyan, hogy mi. És akkorát csalódtam mint még soha, senkiben. Pedig sok mindent átéltem és sokat kaptam, jót, rosszat egyaránt, de.. Ez a legnagyobb.

- Zsófi, Zsófi.. Hinni a templomba kell, de ott is az első sorban. - nevetett ki gúnyosan, majd hozzátette : - És kösz mindent de csak egy éjszaka volt. Semmi több. Ne reménykedj, felesleges.

- Értem. De meglásd te fogsz könyörögni nekem, nekünk, és értünk. És akkor jusson eszedbe az, hogy én megmondtam... "

2021.02.20