Egy dalban ✔︎

Instagram💁🏽

- Jézusom! - sikított fel, egy enyhe sokk után Timi. Szerintem most sikerült felfognia, hogy tényleg várandós vagyok.

- Kisfiam lesz. - vigyorogtam továbbra is. Majd Ágit megkérdeztem, hogy mikor lesz a következő ultrahang, ami a 16. héten lesz. Ezután már indultunk is, nevetve, jól szórakozva, és hiper-szuper boldogan.. Ami csak annyit jelent, hogy ezután zuhanás jön. De erre akkor nem figyeltem...

- Na mi volt? - kérdezte apa.

- Egy egészséges kisfiút hordok a szívem alatt. - vigyorogtam.

- Úgy örülök! - ugrott a nyakamba Hajni.

- Kisfiú.. Az unokám, kisfiú! - fogta fel a hallottakat édesapám.

- Igen! - feleltem, majd úgy döntöttünk, hogy elmegyünk fagyizni.

...

Másnap

Reggel szokás szerint történt minden, rutinosan megcsináltam a sminkem, az egyik  kedvenc felsőmet, és hozzá egy fekete-fehér csíkos nadrágot vettem fel.

Mire felöltöztem, megcsörrent a telefonom.

- Szia Zsófi! - köszönt Damien.

- Szia, mizu? - kérdeztem.

- Nem sok, csak gondoltam találkozhatnánk.

- Lehet róla szó. Naomi is jön?

- Nem tudom. Ha ráér... De ha jól tudom ma délutános. Szóval szerintem nem. - gondolkodott. - Vagy max 10 óra körül.

- Jól van. És hol tali? - kérdeztem kíváncsian.

- Eléd megyek kocsival, és majd elviszlek valahova. Remélem tetszeni fog. - somolygott.

- Nem már... - siránkoztam, majd sóhajtva, beleegyeztem, hogy meglepi lesz. 

...

A nap mosolyogva van fent az égen, míg az emberek, mint sok szorgos hangya, forogtak az utcákon kiélvezve, a meleg sugarakat, a nyár utolsó napján.

- Ki vagyok? - kérdezte.

- Valaki, akivel ma elmegyek valahova, és aki nem engedi, hogy én vezessek. - durciztam, majd megöleltem.

- Mercedes-Benz?! Most komoly?! - nevettem ki.

- Mondtam, hogy megveszem! - válaszolt, majd az anyós ülés felé sétált, majd laza mozdulattal, kinyitotta nekem az ajtót. Mire behuppantam az ülésbe, és megvártam még ő is helyet foglal.

- De én csak viccből mondtam! - röhögtem ki.

- Én meg komolyan gondoltam. - mosolygott - Megígértem, hogy egy ilyen kocsival fogunk menni!

- Te hülye vagy! - sóhajtottam nevetve, majd elindultunk, út közben zenét hallgatva, nagyon jól eltelt az idő. S közben az sem zavart, hogy a keze a combomon volt.

- Megjöttünk! - parkolt le egy mező szélére.

- Piknik? Te és a piknik... Fura egy páros. - pillantottam le a piros-fehér kockás plédre, és az autó csomagtartójában lévő kosárra.

- Tudom, fura.. Egy jó kinézet mellé egy kedves belső is jár.. - sorolta.

- És a szerénységet ki ne hagyd! - szúrtam közbe, mire nevetve az ölébe rántott, így neki háttal ülve bámultam az eget.

- Nem akarsz csinálni egy insta képet? A követőid hiányolnak. - nézett rám szórakozottan.

- Ha már így mondod... - álltam fel majd a kezébe nyomva a telefonom, rajta megnyitva a snapchat alkalmazást, csinált rólam pár képet. Sőt még egy selfie-t is, és amikor nem figyeltem egy pillanat képet is.

- Csodás lett. Ez a kedvenc, - mutattam a pillanat képet - de ezt rakom ki.

Instagram

@_angyal_zsofy_real ' post :

@_angyal_zsofy_real: " Néhányan azt mondják, hogy fájdalmas várni valakit. Néhányan azt mondják, hogy fájdalmas elfelejteni valakit. Azt hiszem, az a legroszabb fájdalom, amikor nem tudod, várd vagy inkább felejds el..."

📸 : @damien_bell

....

Jó tudni, hogy a követőim azok hűségesek. A tegnapi posztomat tele smap-elték kedvességekkel, és kérdésekkel. Mindenkit az érdekelt, hogy mi a baj, hogy ilyen életvidám lány ilyen szomorú poszttal mutatja ki érzéseit. Aminek hangot is adtak, mentek a találgatások, tekintve, hogy lassan egy hónapja nincsennek új képek, és most egy számukra ismeretlen sráccal, üres mezőn, szomorú vagyok. Ami igaz egy kis részben.

Viszont dalokat előszeretettel írom, és mint mindig, most is az agyamban lévő lírai ember bekapcsolt és nem áll le. Így történt, hogy lassan már a 3. számot írom, több-kevesebb sikerrel. Persze vannak benne bakik, amiket majd ki kell javítani, de összességében már össze álltak a sorok. Gabi pedig csak bámul, mivel a zeneszerzést már pár hete a háttérbe szorítottam. És most pikk-pakk kész lett 2 dal és a 3. is készülőben van.

A menedzserem mindenről tud, sőt ő még Gergő szemszögéből is tudja mi történt, de persze nem közvetít, nem mond el semmit, se nekem, se neki. Ő az egyetlen aki fapofával hallgatta a kifakadásomat, és nem szólt bele, nem kérdezett, csak hallgatott.

- Zsófi! - kiáltotta a telefonba, mivel a fiúk a háta mögött őrjöngtek. - Gyere már át!

- Elsőnek is szia. Másodszor, miért kéne nekem át menni? - kérdeztem.

- Itt van mindenki - felelte.

- Ő is? Akkor kizárt! - zártam ki, azt, hogy találkozzunk.

- Nem, nyugi ő nincs itt, leghamarabb csak hétvégén jön. - nyugtatott.

- Amúgy a fiúknak nem kéne egyetemen lenniük? - kérdeztem.

- Tudod, gyerek.. - kezdte - ők sikeresek élik a hülye életüket elvannak, mint hal a vízben. És neked, ha már itt tartunk? - tette fel a kereszt kérdést.

- Öhmmm, tudod az úgy volt.. Hogy várandós lettem így nem akartam az egyetemen nagy pocakkal közlekedni, így a nyár közepén, elmondtam az igazgatónak a dolgot, aki mondta, hogy nyugodtan hagyjam ki ezt az évet, megérti. - fejeztem be, majd vártam az alapos fejmosást, de az elmaradt...

A következő rész tartalmából:

- Nyugi.. Majd valahogy megoldjuk, addig is a srácok hallom, hogy baromkodnak, menjél és szórakozz, rád fér. Rajtam ráérünk gondolkodni, mikor kerekedik a hasam. - húztam halvány mosolyra az arcomat.

- Jól van, jól van.. Meglátszik anya leszel, már anyáskodsz itt felettem.. - nevetett ki, majd kinyomta.

2021.03.12.