Egy dalban ✔︎

Pokol Kezdete 💣

A nőgyógyászom, jól fogadta Gergőt. A srác meg, mondjuk úgy, végig izgulta, és félve hallgatta Ágnes minden szavát. Szerencsére semmi baj nincsen, és egyre jobban rajzolódik ki a Picinek minden apró testrésze, egyre jobban látható, hogy helyezkedik. Ági még azt is elmondta, hogy az elkövetkezendő időszakban fog kialakulni a kisfiam hallása, és a szemei, és most fog a legtöbbet kerekedni a pocakom, amiben a Pici bármikor rúghat, ha úgy tartja kedve. Az előző alkalommal ezeket nem mondta, mert általában ebben az időszakban szokott elkezdődni ez a folyamat. Persze, minden nőnél másképp van, de nagy általánosságban beszélve van így.

A következő ultrahang jóval később lesz a huszonnegyedik hét elején. Mondta, hogy bárki jöhet, mire Gergő kérdés nélkül rávágta, hogy ő fog jönni.

Apropó, ha már itt tartunk, be kell valljam, fura volt. Nem volt vita, nem volt zavaró tényező, és nem szúrta el, mint a legutóbb. A mi 'kapcsolatunkban' ritkán volt ilyen nyugis napunk, már nagyon régóta. Ami most kifejezetten jól esett. A képet feltéve - amin én fekszem, a kezem a kissé megnőtt hasamon tarva, és ugyanazzal a szöveggel posztoltuk:  "Let me love you a little more before you're not little anymore."  [Hadd szeresselek még egy kicsit, mielőtt nem vagy kicsi többé.] (Ui: ez a saját fordításom, és angolul ez az idézet jobban hangzik, de a magyar szó szerinti fordítás borzalmas.) - rá se néztünk a rengeteg értesítése, csak beszéltünk könnyed témákról, míg Gabi fel nem hívott...

- Mi a jó istent képzeltek? Mindkettőtöket elhalmoztam üzenetekkel, erre szartok a fejemre! - háborgott miután felvettem. - Ebben az évben másodjára csináltatok káoszt...

- Közbe szólnék! A te jóváhagyásoddal. - szólt bele Gergő.

- Igen, de nem mondtátok, hogy ma, és egyszerre, ezzel a szöveggel. - bosszankodott - Zsófi, nem úgy volt, hogy örökbe adod? Mert ha igen a botrány garantált.

- De, csak... - basszus, basszus, basszus! Erre nem gondoltam! - Nincs mentségem! - sóhajtottam megadón, átgondolva tetteimnek súlyát.

- Fel kell őt nevelnetek, ha nem akartok még rosszabb pletyka alanyok lenni. Az emberek nem értenék meg az érvelésed! - gondolkodott, nekem címezve az utolsó mondatot.

- Én vállaltam, már régóta. Vagyis fejben. - somolygott a mellettem ülő srác.

- Zsófi? - fordult felém a menedzserünk.

- Nem tudom. Nem tudom mi lenne a jó döntés. Nem lenne baja, ha nevelőszülőkhöz kerülne, de ha mi nevelnénk fel, lehet elszúrnánk. Félek.. - nem néztem rájuk, inkább az ablakon keresztül néztem az utcát.

- Hé, itt vagyunk! - simította meg gyengéden a karomat.

- Tudjátok ha kellenék hol leszek! - bontotta a vonalat Gabi, míg Gergő noszoktatott, hogy nézzék rá.

- Én is félek, de megoldjuk, még ha nem is pártként, de mint barátokként? Elhiszem, hogy nem estek jól a szavaim, amiket bánok is, de... Kérlek próbáljuk meg. Ne az emberek miatt. Magunk- és a Pici miatt... - simogatta a karom továbbra is, és a bennem elő tini lány szárnyra kapva kezdett el ugrálni, de az érzékeny, maghatódott kismama ezt elnyomva, elkezdett könnyezni, és mivel ő volt túl erőben én is elkezdtem. - Naaa, ne sírj! - ölelt magához, már ahogy az autó beltere engedte.

- D.. De mi lesz, ha rossz szülők leszünk? Mi lesz, ha megutál minket Pici? - sírdogáltam a vállába fúrva az arcom, ezzel pedig lőttek a fehér pólójának, amit már egy ideje nem takart bőrdzseki.

- Nem fog, mert minden megteszünk, azért, hogy szeressen minket. - simogatta a hátam.

- Biztos? - szipogtam továbbra is.

- Igen. Tudom, elsőnek nem kezeltem jól őt, de sajnálom. Nem tudtam, nem akartam elfogadni, hogy egyszeri alkalomból fogant meg a magzat...

- Van ilyen... - bújtam oda hozzá, amennyire csak tudtam.

- Zsófi... Nem veszed fel? - kérdezte, a csörgő telefonomra utalva.

- De, persze... - sóhajtottam, miközben előkerestem a mobilom, viszont amikor meg láttam, hogy kihív a szemem kitágult... Damien.. Várjunk csak, ő durván egy hét múlva kéne, hogy jöjjön... Ez így nem lesz jó..

- Ki az? - bámult rám Gergő, látva a lesokkolódott fejemet.

- Hy.. - hagytam figyelmen kívül a mellettem ülő embert. - No, but see you tomorrow. - forgattam a szemem, nem volt kedvem ehhez... Az exeim teljesen megőrültek! Még jó, hogy a volt ovis "barátom" rám nem ír... - OK, bye!

- Angol, most komolyan? - sokkolódott le a sofőröm.

- Igen. - néztem ki az ablakon.

- Hé, most meg megint mi a baj?

- Semmi, csak vigyél haza, jó? - suttogtam.

Másnap

Borzalmasan keltem, tekintve hogy találkoznom kell Damien-nel... Alapból ezzel nem lenne bajom, csakhogy be van rágva rám olyan miatt amiről csak részen tehettem. Sajnos, vagy nem sajnos nem tudok mit tenni ez ellen, elvetetni meg nem is akartam/akarom... Pedig tudom, hogy titokban ő azt szeretné. Ismerem, és tudja, hogy nem tenném meg senki kedvéért sem, így sajátjaként szeretné, vagyis ezt mondaná... 

- Neked indulnod kéne! - kiabált be a szobámba Timi.

- Tudom... Csak félek hisz azóta nőtt a Pici, emiatt lehet most fog benne tudatosulni, hogy ez valóság... - dörzsöltem meg a szemem. 

- Nem kell félned, csak gondolkodj pozitívan. 

- Könnyű azt mondani. - sóhajtottam fáradtam.

776 szó
2021. 05. 24.