Egy dalban ✔︎

Apa, Naomi🙈

Másnap

Ha engem kérdeztek imádom Naomi, Damien nővérét, és ma abba az étterembe megyünk, ahol ő dolgozik. Szóval a mai napom tele lesz programokkal.

- Zsófi, hányra mész? - kérdezte Timi.

- 2-re! - szóltam. - De mit vegyek fel?

- Olyan felsőt amit könnyű felhúzni, lenge de mégis csajos... Hm.. Megvan! Tudod van az a bő Nike pólód, és hozzá pedig... Valami leggings? Vagy melegítő? -

- Köszi, imádlak! - dobtam felé egy puszit majd siettem a szobámba felvenni azokat a cuccokat amiket mondott. Majd mire felöltöztem, és a sminkemet megcsináltam, hajamból elválasztva két tincset hátul felkötöttem, és indultam kocsival az étterembe ahol apával találkozok.

- Szia! - köszönt majd ölelés és minden nélkül leült velem szemben lévő székre.

- Szia. - köszöntem én is. És itt valahogy mindketten, csendbe lettünk. Nem kellettek szavak. Tudtuk, hogy ami volt, azon már nem tudunk változtatni, és már csak két dolog köt össze a vérszerinti apámmal. A pici, és az, hogy csak rokonok volnánk. S bár nem vagyunk, és soha nem is leszünk szoros kapcsolatba, attól még tiszteljük egymást.. Ha egy kicsit is, de igen. És, mint már mondtam, a tisztelet mindenkinek ki jár...

- Zsófi.. - kezdett bele apa - Tudom mit tervezel, hallottam róla. A gyerek apja szólt, és figyelmeztetett, hogy azt szeretnéd, hogyha örökbe lenne adva..

- Nem szeretném, hanem azt nem ítélem el. S bár azt is megértem aki abortuszt csinál, mert úgy érzi a legjobbnak. De nekem ez nincs így. Én azt már az első pillanatban kizártam. Így maradt az, hogy vagy felnevelem, vagy örökbe adom. De várj... A gyerek apjától tudod?! - akadtam ki.

- Igen, csak ennyit mondott majd letette a telefont. - hmm.. Az apámat fel tudja hívni, úgyhogy nem is volt meg neki a száma, és velem akinek megvan, nem is beszél.. Fura egy lény, az biztos. Egy pincér ide jött az asztalunkhoz, és rám nézett, mire én rögtön megöleltem.

- Téged is lehet látni! - mosolygott.

- Engem? Mindig, bárhol bármikor! - vigyorogtam.

- Ritka az ilyen pillanat... A vendégek nyugisak, és nincs aki parancsol. - sóhajtott, az én pincér ismerősöm.

- És itt minden olyan nyugis.. Sokkal inkább lennék ebben az épületben, jó sokáig, mint az én életemben. - néztem rá fáradtan.

- Komolyan? Mi történt már megint? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.

- Tudod, Naomi, ezt akkor mondom el ha majd nem lesz ennyi ember, és mikor, az öcséd is itt lesz. - feleltem. Majd apára néztem akiről teljesen megfeledkeztem. - Ja, el is felejtettem ő itt az édesapám, Csaba, ő pedig, Naomi egy nagyon kedves barátnőm.

- Jó napot! - köszönt a lány, mire apám is üdvözölte őt.

- Rendelhetek? - tipik apa..

- Persze. Mit kér? És a lánya? - mosolygott ránk.

- Én steak-et, sült krumplival, és Coca-Cola jó lesz hozzá. - adta le, mire a lány jegyzetelt.

- Nekem pedig, egy kis méretű, sonkás kukoricás pizza lesz, bodzás limonádéval. - mondtam.

- Rendben, hozom is. - fordult meg, és elindult a konyha irányába.

- Figyelj apa.. Nagyon sok dolog kell történjen, hogy én neveljem fel a Picit. Túl sok, és ez szerintem nem fog megtörténni 6 hónap leforgása alatt. 24 hét.. Ehez kevés. - sóhajtottam.

- De mi kell? Pénz? Azt tudok adni. Szerető környezet? Keresned sem kell, mivel abban vagy. Pasi kell? Nézz körül, de nem egy egyedülálló feminista nő van, aki gyermeket nevel. Boldogság? Ő megadja. Hidd el jó anya leszel. Olyan jó, mint édesanyád. - kimondta... 8 éve nem hozta fel. És most igen, hozzá hasonlított, ami nagyon nagy szó. Mert hiába hasonlítok anyára külsőleg, én belül mindig is inkább apára ütöttem... Ugyanúgy makacs, maximalista, és céltudatos vagyok, mint ő és még sorolhatnám. Szóval én meg anya csak a parancsolgatásban, és a vérszívásban egyeztünk, amit régen mindig kihasználtunk apa ellen, és jót szórakoztunk, azon ahogy ő reagált.

- Köszönöm.. - néztem rá hálásan. - Tudod, olyan deja vu érzésem van. És olyan, mintha itt lenne, látna minket.... Hiányzik! - sziasztok könnyek, kérlek ne gyertek ki, jó? Köszi, puszi!

- Nekem is.. De meg kell tanulni tovább lépni, és kezelni a helyzetet. A sors nem mindig kegyes, de így tanulnunk meg erősnek maradni, adott helyzetekben. - bölcseskedett.

- De, miért ilyen nehéz súlyt kaptunk? És... Miért pont ő? - könnyek, nyugi.. Ne gyertek, jó?

- Zsófi, tudom nehéz, de hidd el, ennek is meg volt az oka. Valamire nagyon megakart minket tanítani a sors. És lehet sikerült, lehet nem. Így volt megírva. - mosolygott erőltetetten...

A következő rész tartalmából:

- Mondhatod! - mosolyogtam, majd megszorítottam a kezét, és a szülésznő szemébe néztem várva a választ.

- Gratulálok az.. - tartott hatás-szünetet....

2021.03.10