Invisible 💫

37 3 0
                                    

Két hete. Két nagyon hosszú hete, jött meg Timi, akivel nem beszélek. Elmondta. Kertelés nélkül, amit becsülök, de attól még fájt.. Hiába volt részeg, attól függetlenül megtette. És Linda támogatta.. Aki nem tudja ő a nővérem legjobb barátnője, akivel már ezer éve ismerik egymást. Én őszintén eddig kedveltem, de ezt nem vártam tőle, és Timitől sem. Elmennek bulizni, berugnak, ez eddig oké, hisz mindenkinek van ilyen néhanapján, de ami ezután történt...hosszú...

Szegény Hajni, ebből kifolyólag, alig tud reagálni bármire is, hisz neki ott a suli, és a barátja.. Igen, végül elment Zsombival randira, és minden hiper-szuper volt, így eldöntötték, hogy lesz folytatása. Azóta már nem egyszer láttuk őt, és már terveznek közös videót is. Elsőnek Zsombi csatornáján lesz valami gaming, majd utána Hajni insta oldalán a rajongók tesznek fel kérdéseket, amire egy videó keretein belül közösen válaszolnak. A sráccal egyébként nagyon cukik együtt, és látszik, hogy mend ketten komolyan gondolják a kapcsolatukat, már amennyire 15-16 évesen komolyan lehet gondolni egy kapcsolatot. Az én kihúgom pedig a felhők felett lebeg, az utóbbi napokban, majd kicsattan a boldogságtól, kivéve amikor látja, hogy én és Timi úgy nézzük egymást, mint akik bármikor egymásnak ugorhatnak...

- Beszélnünk kéne.. - kopogtatott az ajtón.

- Miért is? - kérdeztem kissé flegmán. De nem érdekelt, érezze tetteinek súlyát.

- Bejöhetek? - kérdezte.

- Úgy is bejössz, nem mindegy?! - ezután sóhajtott, majd bejött, és leült mellém az ágyra.

- Figyelj.. Sajnálom jó? - fintorgott. Meglátszik, nem szokott, és nem is az erősége a bocsánat kérés.

- Ezt nem nekem kell mondanod, hanem Marcinak!

- Nem is akar velem beszélni.. - szívem szerint most megöleltem volna, hiába haragszok rá, de a kétségbeesett arcát látva, bennem eltört valami. Valami ami már rég meg volt repedve, és össze volt ragasztva...

- Ez azért érthető. Gondolj bele, képzeld magad az ő helyébe mit tettél volna? Ugyan ezt, hacsak nem több drámát.. - néztem nagy nehezen a szemébe.

- Tudom, elcsesztem. Több mint kilenc éves kapcsolat volt.. - itt tört el nála a mécses. Szemeibem, könnyek gyűltek, és hiába is vagyok mérges csak a nővéremről beszélünk, akinek most szüksége van rám, így jó húghoz híven megöleltem.

- Köszönöm - suttogta, majd kicsit elhúzdva mesélni kezdett. - Nekem ő volt az igazi, és én elrontottam. Mindent amit eddig felépítettünk, mindent leromboltam. A három legfontosabb emberből, kettőt elveszítettem, nem gondolkoztam. - sírt, de azért folytatta, kisebb nagyobb megakadásokkal. - Van azaz érzés, hogy tudod, mindened megvan, és a következő pillanatban minden a feje tetejére áll, és egy ballépés miatt elveszíted. Nálam ez történt. Nem tudom kimagyarázni, csak hipp-hopp a hotel szobámba kerültem azzal a sráccal, és akkor belépett ő, látni lehetett azt az undort, ahogy rájött, hogy egy csókot szakított félbe, és ha akkor nem történik meg ez, kitudja meddig mentünk volna azzal a pasival... Túl sok volt a koktél, nem vigyáztam, hogy mit és mennyit iszok. Csak úgy megtörtént, és akármennyira akarom nem tudok már ezen változtatni... - sóhajtott, majd valahogy sikerült felállnia - Lemegyek csinálok popcornt, addig keresel filmet? Lehetőleg, ne nyálasat. Köszi! - ment ki, mire én rögvest kapcsoltam a TV-n a Netflixet, majd azon keresgélve megakadt a szemem egy akció filmen.

- Mit találtál? - lépett be a szobába Timi, kezében egy óriási adag popcornnal.

- Valami akció filmet, megtetszett, és ha már nem nézhetünk romantikusat, akkor legyen ez! - mutattam rá.

- Nekem mindegy. - vonta meg a vállát.

- Amúgy nehogy azt hidd, hogy minden a régi! Megbocsátok, de nem felejtek, csakúgy mint Marci. Vegyél példát a sok romi sorozatból, amelyeket megnézettem veled, és vedd kezedbe az irányítást! - tanácsoltam, majd inkább a filmre koncentráltam, amit ezután el is indítottam.

- Csak ott a fiúknak kell bocsánatot kérnie... - rázta a fejét.

- A 'Gossip Girl' - be nem mindig! - mosolyogtam rá, majd néztem tovább a TV-t.

- Azt egyedül nézted. - forgatta szemét.

- Jahhh.. Na mindegy! Az a lényeg hogy abba úgy van, és pont! - mondtam.

Egy és fél óra múlva

Vége lett filmnek, amit igazából végig beszéltünk. Így nem igazán tudom mi volt, időközben Hajni is megérkezett Zsombival, és ők meg tanultak. Vagyis azt mondák, de szerintem csak együtt akartak lenni, bár megértem a szerelem márcsak ilyen. Ha egyszer utolér többé nem ereszt.

Persze a film alatt Gergőnek is zaklatnia kellett snap-en. Így mindig kaptam az értesítéseket, de én csak láthatatlan módba tettem magam számára. Nem érdekelt a baromsága, így szépen angolosan figyelmen kívül hagytam.

A következő rész tartalmából :

- Ha tudod, akkor minek kérdezed? Segíts már! - esett kétségbe.

- Nyugi már na! 2-kor lesz az esküvő hivatalos kezdete, és most még csak alig múlt el dél! Nyugszik a beteg! - nézegettem a sminkjeit.

- De még annyi mindent elkell intéznem! Az a krva esküvőtervező! Nem képes elvégezni a munkáját! - bosszankodott.

2021.04.13

Egy dalban ✔︎Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon