Egy dalban ✔︎

👦🏽👧🏽

- Remélem kisfiú lesz! - szólalt meg hirtelen apa.

- Mindegy csak egészséges legyen. - mosolyogtam.

- Igaz. De akkor is kisfiút szeretnék.. Elvinni focizni, meccset nézni, és horgászni is. Olyan jó lenne végre egy fiú. - nézett a távolba, elképzelva a jelenetet.

- Ha te mondod... - forgattam a szemem, még mindig mosolyogva. Olyan furcsa, eddig mindig feszült csend volt köztünk, most meg mintha visszarepültünk volna az időben, amikor még együtt éltünk, amikor figyelt, gondozott minket. Mára már, azt tervezi, hogy az unkokájával mit fog csinálni, és nagyon-nagyon ajánlom neki, hogy szeresse, sokkal jobban, és figyeljen rá nagyobb gonddal, mint ránk. És őt ne hagyja el.

- Itt is van az italotok. - tette le az asztalra Naomi. - Az ételt hamarosan hozom. - s már itt sem volt.

- Zsófi, akár mennyire is haragudsz rám, hidd el én is magamra. Nem kellet volna elhagyjalak benneteket, főleg nem Hajnit, hisz ő a legkisebb, és elveszítette mind a két szülőjét. Csak úgy, mint ti.. Sajnálom, tudom, hogy ezzel nem mész semmire sem, de azért elmondom. - sóhajtott, majd bele ivott a colájába.

- Apa.. Indítsunk tiszta lappal. Igen, akkor borzasztóan haragudtam rád, és magamat hibáztattam, mivel igazából miatta mentél el... Szóval régen így volt. Mára már látom, hogy nem miattam, hanem a város szánakozó pillantásai miatt, és hogy nyugodt környezetben át tudd gondolni a dolgokat. Én nem hibáztatlak, és már nem is haragszom. Csak fáj... Nagyon fáj. Mindkettőtöket egyszerre veszítettük el. És még csak marasztalni se tudtunk, mivel iskolában voltunk. Sok esetben, ha ez másképp történik, most nem fájna. Ha például, nem egy cetlin köszöntél volna el, vagy elmagyaráztad volna, hogy miért. De nem így történt. És ez fáj a legjobban. Simán elhagytál minket a nehezebb időkben. Így most ne várd, hogy a nyakadba borulva ujjongjunk, hogy végre itt vagy. És azt se várd, hogy gyorsan megbocsátunk, mert ismerem a lányokat.. Nem fognak. Szépen lassan, nyugisan kell apró lépésekkel. Hajni fog hamarabb megöleli, Timi még haragudni fog akkor. És mikor ő is megtör, Marcival kell szembe nézned. - soroltam, de közbe vágott.

- Ki az a Marci? - vágott fancsali képet, majd elkezdett enni, mivel megérkezett az ebédünk, míg én beszéltem.

- Marcit még te is ismerheted. 9 éve vannak együtt Timivel. Szóval ha utána számolsz, rájössz, hogy ő nem hagyta el se őt se minket, és még mindig kibír minket. Nekem és Hajninak, olyan, mintha a bátyánk, és néha apánk helyett apánk lenne. - néztem sokat sejtően rá, majd folytattam. - Igen, akkor vele is szembe kell nézned, hisz ő látta mindhármunk szenvedését, és a fájdalmunkat. Ő lesz az akivel rengeteget kell foglalkozni, és egy rossz szó, robbanni fog. Úgy mint egy... Időzített bomba. De alapból, ha ezt sikerül elkerülnöd akkor minden rendben lesz. És.. Ennyi. - fejeztem be.

- És a gyerek apjával nem kell küzdenem? - kérdezte, mire lesütöttem a szemeimet.

- Tudod... Ez nem pont olyan dolog, ahogy te azt gondolod. - feleltem, s ránézve láttam azt, hogy ezt nem érti. - Röviden volt egy srác akivel jóba voltam nem ismertem évek óta max olyan 1-2 hete, és minden jó volt. Aztán egyszer megtörtént, és másnap neki el kellet mennie. Két hét múlva volt egy insta live-ja, és bejelentette a barátnőjét.. Aki nem én voltam.. És nemrégen összevesztünk, hogy Picivel mi legyen. Azóta nem jelentkezett. Csak ezek szerint nálad. - sóhajtottam.

- Pedig nagyon úgy tűnt, hogy szeret titeket, met úgy beszélt, hogy a szeme csillogott, és olyan jó volt hallani, hogy valaki így szeret...

- Valami más, volt az a csillogás... Na mindegy menjünk mert lekéssük az időpontot. - álltam fel.

(Ui: vieochat volt, így láthatta a szemét.)

....

Az út csendesen telt, egészen addig míg fel nem vettük Timit, és Hajnit. Ők végig izgulták az utat. Marci nem jött mert edzése volt, így neki külön mondom majd el.

- Ki jön be velem? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Én! - stoppolta le rögtön Timi.

- Oksa, akkor gyere! - indultam be a már jól ismert épületbe. Timi is volt már velem itt, csak úgy, mint Marci, Hajni még nem volt, mivel a szavait idézve "Én a saját bőrömöm akarom megtapasztalni ezt, addig meg ehez kicsit vagyok!"

- Üljünk le addig! - csücsült le a nővérem, mire én mellé huppantam, és körbe néztem. Csak a szokásos; a férfiak várják a várandós feleségeket, vagy barátnőket. Vannak akik elitélő pillantásokkal ajándékoznak meg, tekintve, hogy fiatal vagyok. És van az a csoport, akiket senki, és semmi nem érdekel, így hangosan beszélnek, úgyhogy a folyosó másik végén és hallani lehet.

- Következőt! Angyal Zsófia! - hallottam meg a nevem, és elindultam Timi kíséretében.

- Jó napot! - köszöntem, majd utánam belépve a nővérem is így tett.

- Sziasztok! Hogy vagy? - kérdezte Dr. Mészáros Ágnes nőgyógyász.

- Jól, köszönöm. - feleltem, és az ágyra feküdve, felhúztam a felsőmet.

- Örülök. - állt fel, majd a hideg zselés dolgot, aminek még mindig nem tudom a nevét, a hasam rá körkörösen oszlatta szét. Pár másodperc múlva már láttuk is a kijelzőn a Picit.

- Na? - kérdezte izgatottan a mellettem álló lány.

- Zsófi? - nézett rám elsőnek Ági.

- Mondhatod! - mosolyogtam, majd megszorítottam a kezét, és a nőgyógyászam szemébe néztem várva a választ.

- Gratulálok az.. - tartott hatás-szünetet. - egészséges kisfiúhoz! - mondta ki, mire elkezdtem vigyorogni.

A következő rész tartalmából:

- Ki vagyok? - kérdezte.

- Valaki, akivel ma elmegyek valahova, és aki nem engedi, hogy én vezessek. - durciztam, majd megöleltem.

Sziasztok! Köszönöm azoknak, akik csillagoztak, sok-sok ölelést nekik! ❤️
A mai rész a megszokottnál hosszabb lett, mivel az előző pedig rövidebb.
Remélem tetszett, ha igen akkor csillagozz, ha pedig nem, írd meg min változtassak, elfogadom, és megpróbálok majd rajta javítani.

Puszi: az író. ❤️🙈

2021.03.11