Egy dalban ✔︎

Szóval 😾🙈

Amikor hazáértem, mentem fel, és a párnába temetve az arcom vártam, hogy az első könnycsepp legördüljön.. De ő, vagy ők nem jöttek. Egyszerűen már sírni sem tudok miatta, annyiszor sírtam Gergő miatt, hogy lehet már többször, mit anno apukám miatt.. Ő tehet mindenről.. Ha ő nem lenne, nem forognék egy átdolgozással a neten, ami még mindig az egyik legfelkapottabbak között van, nem lennék most szomorú, és nem lenne egy kisbaba a szívem alatt. De az utóbbi dolog miatt nem haragszom rá, ez volt a legjobb amit tett velem. Sokszor átkozom őt, de a baba miatt soha nem tettem, hisz ahogy egyszer már mondtam ő lett a következmény, az áldozat, aki nem tehet semmiről.

- Kopp, kopp, kopp! - kiáltott Réka.

- Gyere! - sóhajtottam.

- Jézusom, jól vagy? - ült le mellém az ágyra.

- A helyzethez képest igen. - feleltem.

- De mi volt? Mert nem tudom az egész storyt.. Csak pár részt. - szépített.

- Igazából - kezdtem bele - csak bocsánatot kért nagyon szépen és megfontoltan beszélt, de a végén a, szavaival élve Lizi felmérgelte így ide jött. - forgattam a szemem, amit, ha most itt lenne rendesen megszídna.

- Az szép. Ő egy kicsit ezt elfelejtette mondani, hogy miért jött ilyen korán... De ez.. Jobb, hogy jöttem - mosolygott halványan. - Most mondanám, hogy igyunk valamit, de a Pici miatt nem szabad.

- Ez az én szerencsém. - nevettem fel keserűen. - Tudod, olyan sok minden rendbe jött volna, mert tényleg nagyon szép monológot mondott, hogy le a kalappal előtte. De az a lezárás.. És nem esett le neki.. Mindig másodikok lennénk, mindig Lizike lenne az első. Sütött róla, hogy neki ő a fontosabb... - a hasam rá pillantva, néztem fel Rékára. Aki még mindig lesokkolodva ült mellettem.

- Ez egy komplett hülye. - rázta a fejét. - Bár ezt eddig is tudtuk.. Na, mindegy.

- Ez olyan igazságtalan, másnak semmi rossz nem történik, nekem meg fenekestül felborul az életem. Ja, és, hogy még jobb legyen nem tudom mi lesz a magánéletemmel. Itt van a családom, itt vagytok ti, a barátaim, és itt van két srác akik meg... Hogy is mondjam, mindketten az exeim... Csak az egyiktől gyereket várok, míg a másik nem is tudja így nagy vígan megyünk bárhová... - sóhajtottam.

- Ki a második?

- Akkor még nem voltam ennyire felkapott, így könnyen mehettem New York - ba is. Mivel a sulink kapott meghívót egy versenyre, ez meg is történt. Szóval, a versenyen megismertem Damient, aki oda valósi, és valamennyire tudott magyarul, amit nem tudott szó abban segítettem. Így lettünk jóban, és egy hét alatt olyan szinten ismertük egymást, mint más egy év alatt sem. És valahogy kiderült, hogy mind a ketten többet szeretnénk a másiktól, ezért elkezdtünk járni, hisz tudtuk kevés időnk van. A versenyen kívül minden időt együtt töltöttünk. Csak mivel véget ért a vetélkedő, így nekem jönnöm kellett haza. Csak tett egy ígéretet, miszerint ha nyár lesz valamikor ide jön. És, mivel a nővére itt lakik, ő most addig oda költözött. - meséltem.

- Hűha.. Biztos igazi álompasi, ha így tudsz róla beszélni.. - vigyorgott.

- Hát afelől, semmi kétség. - nevettem. - Meg ő nem bánt meg minden egyes szavával, és ő betartja az ígéretét. Nem úgy, mint mások. - néztem rá sokat sejtően.

- Erre nem tudok mit mondani.. Amúgy akit múltkot instán megjelöltél, az ő? - kérdezte.

- Mivel nem ismerek más Damient. Igen, ő az. - feleltem.

- Ez a pali tényleg nem semmi! - kiáltott fel, kezében a telefonjával, ami a sikítozás miatt, majd kiesett a kezéből. Amit jó barátnőhöz híven kinevettem.

- Zsófi! Megjöttem! - szólt Hajni, mire nagy nehezen felálltam, és elindultam a lépcsőhöz.

- Hé, most itt hagysz?! Chh, kellenek nekem ellenségek, ha ilyen barátaim vannak.. - sétált utánam.

- Mit kérsz? - kérdeztem a húgomat.

- Mi van itthon?

- Szendvicsnek való, mirelit pizza, és.. Ennyi. - néztem rá.

-Pizza?! Jöhet! - mosolygott.

- Okés. Mehet rá a szokásos? - érdeklődtem, bár tudtam felesleges.

- Ez kérdés volt? - nevetett ki, majd szólt, hogy megy tanulni, hisz neki ma suli volt, és már adtak házit.

- Én meg szerintem megyek, kibeszéltünk mindent, nem? - vette fel a cipőjét a barátnőm.

- Igen. - nevettem, majd a sajt reszelését félbehagyva, kéz mosás után követtem őt az ajtóhoz.

  Még egy kicsit beszéltünk a kapuban, de mivel nekem csinálni kell pizzát, ezért elköszöntünk. Mikor bementem, hallottam, hogy a húgom valakivel beszél, így halkan matatva, raktam kukoricát, kis sonka darabokat, amiket összevagdostam, és végül a sajtot is rátettem a késői ebédünkre.

- Kivel beszéltél? - érdeklődtem, mert Hajni végre letette azt a telefont.

- Zsombival! - vigyorgott.

- Azzal a Zsombival? - mosolyogtam én is a húgom boldogságán.

-  Igeeeen! - ugrált, s elmesélt mindent, ami ma vele történt. Magyarán még legutóbb ráírt mire ő nem válaszolt, és ma meg beszéltek, úgyhogy már tudja, hogy Zsombor meg akarta várni, míg személyesen találkoznak. Szóval, igen még a kistesóm is sikeresebb a szerelmi életével, mint én. Biztató, nem? Na, mindegy a lényeg, hogy ő most hiper-szuper boldog, hisz találkoznak majd holnap délután, suli után, aminek én nagyon örülök.

A következő rész tartalmából:

- Hali, mizu? - vettem fel a telefont.

- Semmi, ma ráérsz?

- Attól függ, mit csinálunk. - mosolyogtam.

2021.03.16