Smaragdzöld

Különrész: Budapesti Utazás

⁂ E/3 ⁂

A vörös hajú kislány szótlan ült a fán. Olvasott. És unatkozott is. Nem mintha nem tetszett volna neki a regény, épp ellenkezőleg nagyon is szerette csak abban a percben nem kötötte le. A sorok felett tekintete átsiklott, a betűk értelme nem jutott el a tudatáig. Az agya másutt járt, messze a könyvek lapjaitól. Valahol Lily közelében. Tudta, hogy az ikertestvére valamit eltitkol előle. Legbelül érezte, már hetek óta és ezt az érzést nem tudta elfojtani magában. lassan egy olyan gondolat tolakodott az elméjébe, amit nem szívesen fogadott el. Hogy Lily talán már nem bízik benne. Lehetséges volna?

A gondolkodásból egy kislány nevetése térítette vissza. Lily nevetése volt az, bármi közül megismerte volna testvére hangját. Leyla odébb húzódott a fán, hogy a közeledők ne vehessék észre. Mert Lily nem egyedül jött. Egy fekete hajú kopott ruhás kisfiú jött mellette. Mikor odaértek a fához Leyla felismerte a fiút: Perselus Piton volt az, a Fonó-sorról. Eddig csak látásból ismerték, de Lily úgy látszik összebarátkozott vele.

Leyla sokáig ült a fán és csendben hallgatta Lily és Piton beszélgetését. Nem hallott mindent csak néha tudott elkapni egy-egy mondatot.

- Ugye, tényleg létezik ez a hely, Perselus? Nem csak ugratsz igaz? - nézett barátja szemébe Lily.

- Persze, hogy létezik. Neked és nekem igen, de a testvéreidnek nem!

- Kérlek, Per, nem lehetne valahogy megoldani, hogy Leyla... - suttogta Lily a fán ülő ikertestvére pedig egyre nagyobb izgalommal hallgatta szavait. - Kérlek...ez... én nem bírom ki nélküle - suttogta és a szemeiben könnyek gyűltek. El akarta fojtani a sírást de nem sikerült neki. Könnyei kicsordultak és végig folytak az arcán.

- Nem leszel egyedül Lily - mondta Perselus. - És a szünetekben mindig látod majd, ne félj.

- Tudom - hüppögte Lily. - ,de az már nem lesz ugyan olyan.

- Nem. Más lesz minden, de ez jó - szomorkásan elmosolyodott és a kislányra nézett aki még mindig a könnyeivel viaskodott.

A fán ülő Leyla pedig előre hajolt, hogy láthassa testvérét. Egy óvatlan pillanatban elvesztette az egyensúlyát és lezuhant a földre.

- Leyla! - sikkantott Lily. - Jól vagy? - kérdezte és le gugolt ikerestvére mellé a fűbe.

- Ez most komoly kérdés? - nyöszörögte Leyla. - Most estem le a fáról... - mondta és feltápászkodott a földről.

- Ó, annyira örülök, hogy jól vagy! - ölelte meg Lily a már álló Leylát.

- Azt nem mondtam, hogy jól vagyok, - dörzsölte meg a kislány sajgó vállát -, de azért fel tudok állni - mosolygott a testvérére. - Hová mész el, Lily? - nézett komolyan testvérére, aki a szavak hallatán megint könnyezni kezdett.

- A Roxfortba - suttogta Lily.

- Hova? - értetlenkedett a másik. - Mi az a Roxfort?

- Ülj csak le elmondom - sóhajtott egy nagyot Lily mire mindketten letelepedtek a fa árnyékába.

𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎𒊹︎︎︎

A napok lassan teltek a nyáriszünet utolsó heteiben. Lassú, fojtogató várakozásban, szorongásban. Lily elmegy és ezen már semmi és senki sem változtathat. Ez így van és már nincs mit tenni. Lily jövője már elrendezett, de Leyláé még csak egy szürke köd ami kiismerhetetlen. Még.

Augusztus 14 amikor megváltozik a jövő. És a jelen. Amikor Leyla jövője egyre tisztább és tisztább...

- Anya! Levelem jött - kiáltozott Leyla és fejvesztve rohant az anyjához be a házba. Izgatottan szorongatta a kis borítékot amin egy ismeretlen címer díszelgett és Leyla neve.