Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐡𝐚𝐫𝐦𝐚𝐝𝐢𝐤

Csaképp arra nem számítottam, hogy most eljátszuk a nagy ismerkedősdit mert az igazat megvallva nem voltam erre első nap felkészülve

– mély levegőt vettem majd folytattam – Szóval édesapám már nem él. Négy éve jött haza egyik koncertjéről a bandájával mikor a szembe sávból előzni akart egy kamion csak annyi volt a baj, hogy ugye nem látta apáék kis autóbuszát így nagy sebességgel nekiment és apáék a lendülettől elrepültek, mire kiértek a mentők senkit nem lehetett újraéleszteni – csuklott el a hangom – Meghaltak! – roskadtam össze az út szélén és kezemet szám elé kaptam nehogy egy halk sikoly hagyja el a számat. – Ha később indultak volna, akkor ez nem történt volna meg. Apa még élne! – suttogtam magam elé. – Itt lenne velem, minden nap és várna minden reggel és délután. De már nincs! Érted? – néztem Joaquinra könnyekkel eláztatott szemekkel. – Annyira hiányzik – szorítottam össze a szemem és csak úgy voltam összekuporodva az úton. Kellett egy kis idő mire összeszedtem magam. Lassan felálltam bár kicsit hullámzott előttem a világ. Lehunytam a szemem és mire kinyitottam már két erős kar ölelésében voltam.

- El sem tudom mondani mennyire sajnálom – simogatta meg lassan a hátam, majd eltolt magától és mélyen a szemembe nézett. – Csak, hogy tudd – simította meg az arcom – Én bármikor itt leszek ha kell valaki akinek a vállán kisírhatod magad. Oki- doki? – küldött felém egy bíztató mosolyt.

Elindultunk, egyikünk sem szólt semmit egészen amíg Joaquin házához nem értünk.

- Csak is utánad – engedett előre és mikor beléptem egy szép tágas lakás állt előttem, csodálkozva néztem körül mikor megpillantottam a konyhában egy nőt aki csak úgy sürgött forgott. Eléggé idegesnek tűnt úgyhogy kicsit hátrálni kezdtem csak éppen nekimentem valakinek.

- Hová-hová? – nézett le rám a fiú – Anyu! Megjöttem, és hoztam egy vendéget. – Az anyja megfordult és mosolyogva sétált felém.

- Nagyon örülök a találkozásnak és, hogy Joaquin már első nap talált valakit. Hívj csak nyugodtan Natalienek. - nyújtotta felém a kezét derűsen.

- Örvendek. Én Sofia Frewen vagyok. – ráztam vele kezet, túl korán örültem hiszen miután meghallotta a nevem egyből lehervadt a mosoly az arcáról. Felnézett a mögöttem álló fiúra aki sejtésem szerint megrázta a fejét, hogy ne szóljon semmit. A nő visszavezette rám a tekintetét és egy újabb mosolyt varázsolt az arcára, ám már nem éreztem azt a pozitív energiát mint azelőtt. Hátat fordított nekem és visszasietett a konyhába.

- Nem megyünk fel a szobámba? – jött a kérdés.

Belépve a szobájába megdöbbentem. Halvány kékre festett falain egy szivárványos zászló volt felterítve. És akkor leesett.

- Joaquin... - nem akartam faragatlan tuskó lenni ezért óvatosan kezdtem bele a mondandómba. A fiú felém fordult érdeklődve. – te -

- Meleg vagyok, igen. – ült ki egy kis mosoly a szája szélén majd lehajtva a fejét elkezdte tanulmányozni a lábait.

- Héj! – léptem oda hozzá felemelve fejét, hogy szemébe nézhessek. – Ne szégyeld – simítottam meg a vállát – Nem foglak elítélni, úgyanúgy szeretni foglak.

-Szeretni? Én azt hittem majd undorodva hagyod el a lakást. – válaszolt alig hallható hangon én pedig szorosan magamhoz húztam.

- Sosem ítélnélek el ezt az egyet jegyezd meg. Azt azért bevallom elején féltem, hogy miért akarsz már egyből elhívni hozzátok – nevettem fel mire ő is elmosolyodott. – Örülök, hogy elmondtad.

Őszintét megvallva repdestem az örömtől, hogy máris ilyen jó barátok lettünk. Sajnos nem maradhattam sokáig mert már igencsak késő volt és holnap pedig iskola...

Hazaérve ledaráltam anyának, hogy mi is történt és már indultam is volna fel a lépcsőn de még utánam kiabált

- És mi volt a kis barátodnál? – kérdezte mosolyogva

-Ja semmi különös, találkoztam az anyukájával is, nagyon aranyos. Aztán felmentünk a szobájába –

- Hogy mi? – fordult meg hirtelen anya és egy drága tányér bánta mivel erősen a földre csapódott és azonnal szét is törött.

- Anya? Mi a baj? – mentem oda hozzá.

- Te felmentél egy idegen fiú szobájába? Kislányom ugye nem tettél meggondolatlan dolgot? Nem erőszakolt rád semmit, ugye? – csak kérdezte és kérdezte mire az agyam nem bírta már elviselni ezt a sok kérdést. Azt hittem, hogy a végén még szétrobban.

- Anya! Semmi baj. – nyugtatgattam ahogy csak lehetett ilyenkor egy anyát. – Semmi nem történt, és ha ezer éve ismernénk egymást Joaquinnnal akkor sem történt volna semmi. A fiúkat szereti. – mosolyogtam rá kedvesen.

- Tessék? – csillantak fel anya szemei és elkezdett örömében ugrálni. Komolyan elgondolkodom néha hogy ki a felnőtt és ki a gyerek. – Mindig is akartam egy meleg legjobb fiú barátot. – kezdett el áradozni

- Hát szívesen áthívom majd ha szeretnéd, úgyis beszéltük, hogy ha már én átmentem hozzá akkor ő is átjön.

- Kiváló ötlet, majd szólj ám mikor jön. – jön oda hozzám gyors csókot lehelve homlokomra és el is viharzott a boltba. Egyedül voltam. Megint.

Nagy nehezen elfoglaltam magam estig, semmi teendőm nem volt szóval szokásomhoz híven elkezdtem valami sorozatot amíg nem pittyent a telefonom. ''Joaquin Graham ismerősnek jelölt". Mosolyogva jelöltem vissza majd telefonom magam mellé téve folytattam a sorozatom. Alig telt el szerintem 10 perc már el is nyomott az álom.

Mikor felkeltem rossz érzés kerített hatalmába, túlságosan is fitt voltam és egyáltalán nem voltam álmos. Ránéztem az órámra és hirtelen kipattantak a szemeim.

Sziasztok! Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a rész, már megírtam a következő 2 részt majd még a mai nap folyamán hozom. <3