Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐤𝐢𝐥𝐞𝐧𝐜𝐞𝐝𝐢𝐤

- Ó..Oké akkor...

- Nem jönnének el értem. Az is lehet, hogy az utcán kell aludnom – játszotta előttem az áldozati bárányt még mindig rám támaszkodva, én meg mint valami villanyoszlop tartottam ott.

- Dehogy kell az utcán aludnod – ráztam meg a fejem, majd nézegettem a telefonkönyvét, hogy valami megbízható haverját idehívjam – Csak ott tudsz valakinél aludni.

- Mondjuk nálad?... – felnéztem rá, nem voltam felkészülve erre a kérdésre, de ahogy elnéztem ő maga se. – Vagyis... Bocs, nem akartalak így lerohamozni – harapta be ajkait és elfordította fejét.

- Nem, nem, nem. Szerintem anya engedné, hogy meghúzódj nálunk az éjjel. Pillanat, megkérdezem. – álltam volna félre, csakhogy ő meg majdnem összeesett és úgy ugrottam vissza hozzá. – Bocsi – nevettem el magam amit egy enyhe mosollyal jutalmazott. – Szia Anya! Dehogy esett bajom. Nem. Nem messze. Tudom. Használtam. Csak önvédelemre, de nem kellett volna. Hát mert ismerem a fiút. Igen fiú. Dehogy bántott. Anya figyelnél rám? Nem tud hazamenni. Honnan tudjam miért nem engedik haza. Anya ez nem a mi dolgunk. Gond lenne ha ma este nálunk aludna? Persze, hogy a vendégszobában. Persze, hogy ismerem, másképp nem hívtalak volna. Jó, lassan indulunk. Sarahnak is szólj. Oké köszi! Puszi, szeretlek. – fordultam Joshua felé. – Jöhetsz.

- Köszönöm.

- Semmiség, bármikor – indultam el mikor visszahúzott.

- Bármikor? – húzott kicsit közelebb, majd eldobott egy perverz mosolyt.

- Csak ne nyisd ki a szád kérlek mert bűzlesz az alkoholtól – fintorodtam el és kicsit elhajoltam tőle. Belenyúltam a táskámba és dobtam neki egy csomag rágót.

- Neked minden van abba a táskába? – röhögte el magát és két szem rágót dobott a szájába.

- Most mondd, hogy nem jön jól, főleg ilyen esetekben – mutattam végig rajta. Megborzolta a hajam és már indult volna meg de hirtelen megtorpant.

- Szerintem jól jönne most egy támasz, mert jelen pillanatban most nem igazán állok meg a lábamon.

- Ja mert amúgy csak erre vagyok jó. – léptem oda mellé és néztem fel rá úgy mint aki megsértődött.

- Tudod, hogy nem – simított végig az arcomon. Nagyot nyelve, előre fordultam és tettem meg az első lépést, és a következőt, és így tovább. Pár percig csendben kullogtunk mikor megtörtem a csendet.

- Egyébként miért ittál ma? – emeltem felé a fejem előre félve a választól.

- Hát péntek van – nevetett fel kicsit sem őszintén.

- Az nem jogosít fel arra, hogy le idd magad a sárgaföldig – suttogtam magam elé.

Vett egy mély levegőt, majd azt szaggatottan kifújta.
– Felejteni akartam.

Értetlenül nézegettem a földet. Mit akar ennyire elfelejteni?
– Ha- ha, el akarod mondani –

- De nem akarom – komolyodott el egy szempillantás alatt.

- Oké, csak gondoltam, hogy úgy jobb lenne.

- Dehogy lenne jobb, ennél már csak rosszabb lehet – röhögött fel hihetetlenül.

- Ez nem igaz. – álltam meg – Mindig jobb és csak is jobb lehet, ha teszel érte.

Hirtelen megfeszültek az izmai majd elengedett és egyenesen a szemembe nézett.
– Honnan tudod? Hm? Szerinted nem teszek érte? Szerinted nem küzdök érte mindennap? Szerinted csak várom a csodát? Gondolkodjál már néha – fröcsögte felém szavait mintha ez olyan természetes lenne.

Én is felé fordultam és kihúztam magam. – Azt hittem, hogy te tudsz kedves is lenni. Minden egyes alkalommal ha beszélünk kedvesből átváltasz szívtelenné mintha egy démon szállt volna meg, én pedig minden egyes alkalommal meglepődök – néztem rá hihetetlenkedve.

Fejét égnek emelte és tenyereit rácsapta, nem szólt semmit csak leült a földre és felnézett rám.
– Ne haragudj.

Leültem hozzá és mélyen a szemébe néztem.
– Tudod az a baj, hogy itt a bocsánatkérés már nem segít. Már egyszer- kétszer eljátszottad. Pedig szerintem arra sem volt okod. – idéztem fel magamban a történteket.

- Tudom... Sose akartalak megbántani. Sose érdemelted meg. – tette kezei közé az én tenyereim. – Ha tudnám visszamennék az időbe és annyiszor pofoznám fel magam ahányszor megbántottalak.

Felhúzva egyik szemöldököm kicsit közelebb hajoltam az arcához.
– Az nem fog fájni az egódnak?

Halványan elmosolyodott majd felnevetett. – Ahányszor beszéltünk mindig megcsodáltam a humorodat – mondta mire én elmosolyodtam éséreztem, hogy a testem átjárja a melegség. gondolkodtam. Megfogta kezeim szájához emelte őket és egy- egy puszit adott mindkettőre. Annyira elpirultam, hogy még a paradicsom is megirigyelt volna. – Köszönöm, hogy segítesz – állt fel és kezeit felém nyújtotta amikben gondolkodás nélkül belekapaszkodtam és pikk- pakk felálltam mellé.

- Csak ígérd meg, hogy máskor mértékkel iszod ezt a vackot, hogy ne az utcán kelljen összeszedni. Kérlek! – vesztem el szemeibe.

- Ígérem – mondta mire én hirtelen felindulásból megöleltem. Nem kellett várnom hamar viszonozta, és nekem megszűnt létezni minden más. Karjai biztonságot nyújtottak nekem, és ha tehetném még jó sokáig ott ölelném.

Csak mi voltunk, és semmi más. Ott álltunk, semmi nem zavart minket, csak a tücskök ciripelése hasították meg a csendet. Lassan abbahagytuk az ölelkezést és összenéztünk, fejünk egyre közelebb került egymáshoz, mikor a telefonom irritáló hangja félbeszakított minket.

- Sofia hol vagytok? – szólt bele a telefonba anya.

- Mindjárt otthon, bocsi anya csak megálltunk mert Joshuanak hánynia kellett és párszor én is kidobtam mert undorító volt a látvány -hazudtam le a nagy világot.

- Dehá- szólalt volna meg a fiú, de gyorsan odaraktam a kezem a szájához, és megráztam a fejem, hogy még egy hangot se adjon ki.

- Rendben, de légyszíves siessetek, már későre jár – közölte és ezzel megszakította a hívást.

- Sofia Frewen hazudott az anyukájának – tette keresztbe karját

Csak megforgattam a szemem és karon ragadtam.
– Gyere már, anyám már így is aggódik.

Az utunk további része csendben telt, én azzal voltam elfoglalva, hogy mit mondok majd anyának, Joshua pedig... hát ő nem tudom min agyalt annyira, de nem is érdekelt.

Belépve az ajtón a húgom, Sarah éppen jött le a lépcsőn és mikor meglátott közelebb lépett a fiúhoz és kérdőre vonta.

- Te vagy Sofia pasija? – szemeim elkerekedtek, és kapkodtam a fejem a két személy között.

- Nem, én csak az egyik barátja, azért vagyok itt mert pizsoma- partit tartunk – nyújtotta a kezét húgomnak aki örömmel kezet rázott vele.

- Tényleg? Én is mehetek? – nézett bociszemmel Joshuara és rám.

Hát jó estét! Gyorsan publikáltam ezt a részt, de így is mindjárt leragadnak a szemeim. Remélem élvezitek a történetet. Majd holnap hozom a következőt. Sziasztoook! <3