Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐨̈𝐭𝐯𝐞𝐧𝐡𝐚𝐭𝐨𝐝𝐢𝐤

- Neee. Csikis vagyooook. Anyaaaa! – ordított fel és hangja csak úgy hasított a levegőbe.

A nő ijedtében felrohant a lépcsőn és mikor látta, hogy semmi baj csak fújt egyet a korlátnak támaszkodva.
- Sarah mondtam már, hogy ne ordibálj, ha nincs semmi baj.
- Joshua megcsikizett. – mutatott a "bűnösre"
- Nos, Joshua valószínű csak meg akart mosolyogtatni. Gyere, hagyjuk őket készülődni.
- Imádom a húgod. – fordult felém tele örömmel az arcán.
- Hát, ahogy látod ő is téged. – indultam meg a szobámba, ahová követett. Kérdőn néztem fel rá, hogy miért jött utánam mikor én csak a kistáskámért ugrottam be.
- Nyugi nem fognak elrabolni, ha egy pillanatra is leveszed rólam a szemed.
- Elővigyázatos vagyok. Mehetünk?
- Asszem.
Kiszállva a sulinál csak még jobban rámtört a lámpaláz és ujjaimat tördeltem, amit a mellettem lévő fiú is észrevett.
- Hé! Jó lesz, meglátod. Nincs miért izgulnod. – karolta át a vállam és kicsit megsimogtott, ami valjuk be enyhített az idegességemen.

Már elkezdődött a suli napja és mások is megmutatták a színpadon tehetségüket. Csak álltam a színpad mellett, mint egy fa, kezeim eléggé láthatóan remegtek és, hogy fokozzam még az izgalmat pisilnem is marhára kellett.
- Sofi. – suttogta Joshua és elém lépett. Kicsit megrázta a vállaim, hogy visszazökkenjek a valóságba, de a valóság volt az, amitől igazán paráztam most. – Nyugi már. Úgy remegsz itt, mint aki sokkot kapott.
- Hidd el, annak a szélén állok.
- Bolond. – nevetett ki és magához ölelt.
- Joshua.
- Hm?
- Félek. – dőltem mellkasának és szórítottam össze szemeimet.
- Jólvan, nincs baj. – simogatta hátam és egy puszit nyomott fejem tetejére.
- Tudod mit? – toltam el magamtól. – Csináljuk! – néztem mélyen a szemébe ő pedig csak nevetett egyet.
- Csináljuk.
- Most pedig, köszöntsük közösen a színpadon Sofia Frewen- t és kísérőjét Joshua Davis- t. – rákulcsoltam ujjaim a fiúéra és erősen szorítottam azokat, de szemem sarkából láttam, hogy ő meglepetten néz le rám és nem tudja hova tenni a dolgokat.
- Hajrá. – suttogta a fülembe és ellépett tőlem majd beállt mögém, háttal ezzel elengedve a kezem. A tömeg elhalkult és kíváncsian várták a dalt. És ekkor felcsendült.

Joshua: You know I want you
It's not a secret I try to hide – szavai csak úgy csengtek fülemben
I know you want me – ekkor jöttem rá, hogy ez a dal a miénk. Minden egyes sor rólunk szól.
So don't keep sayin' our hands are tied
You claim it's not in the cards
And fate is pullin' you miles away
And out of reach from me – basszameg most jöttem rá milyen eszméletlen hangja van
But you're here in my heart
So who can stop me if I decide
That you're my destiny? – ekkor elém lépett és szorosan előttem állt.

What if we rewrite the stars?
Say you were made to be mine – fordítottam el a fejem nehogy lássa az éppen kicsordulni készülő könnycseppem
Nothing could keep us apart – államat megfogta és visszafordított magával szembe, majd feltűnés nélkül lesöpörte onnan ártatlan könnycseppen és keze levándorolt enyémhez és megfogta azt.
You'd be the one I was meant to find
It's up to you, and it's up to me
No one can say what we get to be
So why don't we rewrite the stars?
Maybe the world could be ours
Tonight

Sofia: You think it's easy – tettem egy lépést hátrább ezzel távolabb helyezkedve tőle
You think I don't wanna run to you – majd kezét is szépen lassan elengedtem.
But there are mountains
And there are doors that we can't walk through
I know you're wondering why because we're able to be
Just you and me within these walls
But when we go outside, you're gonna wake up and see
That it was hopeless after all

No one can rewrite the stars – indultam vissza felé
How can you say you'll be mine? – álltam meg vele szembe
Everything keeps us apart – hmm, kontrázzunk rá.
And I'm not the one you were meant to find – léptem el mellette és elsétáltam mögé
It's not up to you
It's not up to me
When everyone tells us what we can be – támaszottam hátam hátának
How can we rewrite the stars?
Say that the world can be ours
Tonight – és ezután egyszerre fordultunk egymással szembe

Közösen: All I want is to fly with you
All I want is to fall with you
So just give me all of you
Sofia:It feels impossible
Joshua: It's not impossible - vezette fel tenyerét én pedig enyémmel összeérintettem azt
Sofia: Is it impossible?
Közösen: Say that it's possible

Közösen: How do we rewrite the stars?
Say you were made to be mine? – léptünk el egymás mellől
Nothing can keep us apart – majd visszalépve újra egymás előtt, szorosan
'Cause you are the one I was meant to find
It's up to you
And it's up to me
No one can say what we get to be - ekkor én léptem el tőle, amin látszólag meg is lepődött.
And why don't we rewrite the stars?
Changing the world to be ours

Joshua: You know I want you – közeledett felém és derekamba kapva visszahúzott magához
It's not a secret I try to hide
But I can't have you
We're bound to break and my hands are tied. – A szípad előtt lévő tömeg hatalmasat kiáltott és hangos tapsvihar söpört végig az iskola udvarán. Nem bírtam magam kontrolálni, elvesztettem az eszem, amint belenéztem a szemeibe és kísértett a vágy. Ingje nyakába belemarkoltam és lehúztam magamhoz majd, amilyen gyorsan csak tudtam szám ajkaira tapasztottam, amire ő egyből reagálva vissza is csókolt. A tömeg az eddiginél hangosabb tapsban és üvöltözésben tört ki én pedig feleszmélve gyorsan eltoltam magamtól és alrébb léptem tőle. Értetlenül nézett rám és én is hasonlóan nézhettem ki, mikor feljött a színpadra az igazgató.
- Köszönjük, hatalmas tapsot Sofia- nak és Joshua- nak. – mondta bele a diri a mikrofonba mi pedig meghajoltunk és én, amilyen gyorsan csak tudtam lerohantam a lépcsőről egyenesen be az épületbe.
- Sofia várj! – hallottam, ahogy fut utánam és a lépcső alján utol is ért. –Miért rohantál el? – szemei felcsillantak a kételyektől és kezemért nyúlt. –Hm? – simított végig arcomon, amitől nekem még inkább hullani kezdtek a könnyeim.
- Ez nem volt helyes. – néztem el szemeiből a bűntudat miatt.
- Miért ne lett volna helyes?
- Joshua ez egyszerűen nem helyes. Nem normális az, amit csinálunk. – ültem le a lépcsőre összekuporodva. – Fejezzük be. Most már végleg.
- Ezt akarod? – guggolt le elém.
- Ezt kell tennünk. Bármennyire is veled akarok lenni nem lehet. Félek a csalódástól.
- Sofia én-
- Nem Joshua. Nem mernék belevágni újra. Tudom mennyire megváltoztál az utóbbi időben és-
- Figyelj. – szakította félbe mondani valómat.
- Teljesen megértelek. Száz százalékig. De tudd, hogy én bármeddig képes vagyok várni rád. Ameddig kell. – törölte le az arcomat majd felállt. – Vigyázz magadra.– és ezzel elsétált.
- Te is. – suttogtam magam elé majd keserves sírásba kezdtem. Fájt. Fájt mindenegyes porcikám. Elmondhatatlanul szeretem és szeretném, hogy a közeljövőben legyen egymáshoz közünk, de ha képtelen vagyok megbízni benne akkor ennek várnia kell. Minden erőmmel azon kell legyek, hogy napról napra kigyógyuljak ebből a Joshua iránti kötődésemről. Hiába beszéltük meg, hogy maradjunk barátok, ezt nem tudjuk megoldani. Akárhogyan is, de közöttünk csak erősödni fog a kötelék ha többet vagyunk egymás közelében. És pontosan tudom, hogy az iskolában mindennap látni fogom, de itt legalább el tudom terelni a figyelmem órák közben. A többit majd megoldom.

Őszintén, borzalmasan nehéz volt könnyek nélkül megírni az utolsó beszélgetést.