Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐧𝐞𝐠𝐲𝐯𝐞𝐧𝐡𝐚𝐫𝐦𝐚𝐝𝐢𝐤

Kapcsolódj ki, ne érdekeljen más milyen ferdén nézrád, gyere le velem és bulizzunk.

Kérlek. – felcsillant szemekkel néztem fel rá és mint, akinek kikapcsolták volna az agyát indultam az ajtó felé, kinyitottam azt és a folyosóra kilépve már meg is kaptam pár felsőbb- illetve alsóbb éves 'Úristen' pillantását. Na azért az eszem itt kicsit visszajöt mert picikét megtántorodtam. – Menj – súgta oda a fülemhez Joaquin és erőt véve magamon elindultam a lépcső felé. – Nem lesz baj, jó lesz. – állt meg mellettem és átkarolva a vállam indult le a lépcsőn és észre se vettem, hogy a másik kezében egy pohár vörösbor van.
- Tudod azért vittem a borhoz még kólát, hogy azzal együtt igyuk és ne legyen a bor magában olyan rossz.
- Ja, hogy azéért. Még jó, hogy szólsz borzalmas ez így magában, mindjárt jövök. – fordult vissza engem ott hagyva. Nagy levegőt véve indultam tovább a lépcsőn és magabiztosságom egyre fokozódott. Annyira elengedtem magam, hogy kizártam mindent és minden egyes lépcsőfoknál azt éreztem, hogy szép vagyok. Nem voltak bennem kételyek, hogy mit gondolhatnak most rólam a többiek. Egyszerűen... leszartam. Teljesen magamba voltam bolondulva és csak arra eszméltem fel, hogy nekimentem egy magas embernek.
- Jaj, bocsi. – fogtam a fejem ő pedig lassan megfordult.
- Szia Sofia! – csillantak fel Félix szemei és úgy tűnt nagyon örült, hogy lát. Már éppen szólalt volna meg mikor szemei a szettemre tévedtek és meglepődötten tekintett vissza rám. – Ezt nevezem én magabiztosságnak.
- Kérlek, még én sem gondoltam át teljesen, hogy mire készülök csak kipattant a fejemből ez az ötlet.
- Az nem számít, jól nézel ki az a lényeg.
- Azért te se panaszkodhatsz. – tettem csípőre a kezem és végigfutottam rajta szemeimmel. Kockás gatya sötétkék alapon fehér csíkokkal, félig betűrt és félig kigombolt fehér ing. Nem, tényleg nem panaszkodhat ez az ember.
- Jaj már. – viccelődött és, hogy fokozza a hangulatot "hátradobta haját lányosan"
- Te bolond vagy. – nevettem fel és ütögettem meg a vállát.
- Figyelj már, kéne egy kis segítség. Van egy fiú, deee-
- Dee? Hallgatlak. – húztam fel a szemöldököm érdeklődve és tettem keresztbe a kezem.
- Nem merek odamenni hozzá. – rágcsálta szája szélét és kissé idegesnek tűnt.
- Ki a fiú? – hajoltam hozzá mosolyogva és kíváncsian vártam a válaszát.
- Ő ott. – mutottt ujjával én meg követve azt kerestem a célpontot. Amint megláttam a személyt állam a padlóra esett és pislogni se bírtam.
- Féliix... – szóltam hozzá, de még mindig az előbb felhozott személyt figyelve.
- Hm? – nézett le rám mosolyogva majd kicsit megrémült mikor meglátta az arcom. – Jaj ne, ne mond, hogy valami rossz ember.
- Nem, nem szó sincs erről, még a rossz embert se közelíti meg, ő a legédesebb teremtés.
- Mi a neve? – csillant fel a szeme rögtön a szép jellemzők után.
Összeszorítva fogaim fordultam felé és próbáltam húzni az időt, de baszki nem baj ha megtudja. – Joaquin.
- Joaquin... Milyen szép név. – ejtett el egy mosolyt. Annyira elvarászoltnak tűnt, nem akartam tönkretenni a boldog pillanatát. – Minden oké? – felnéztem rá és a fiú csak az arcom fürkészte.
- Mmm... Semmi. Mi lenne? Jól vagyok. Minden oké. – vigyorogtam rá mint egy idióta aztan elveszve gondolataimba, hogy én ebből hogyan fogom kimagyarázni magam, mert ez így nagyon nem lesz jó csak arra lettem figyelmes, hogy egy kéz tevődik és a vállamra és a kéz tulajdonosa hozzám szól.
- Mindjárt jövök, odamegyek hozzá.
- Aha, okés... Várj mi?! – kaptam észbe, de addigra már ott volt a barátomnál és megkocogtatta a vállát. Fejem fogtam pánikomban és kapkodtam minden felé majd megpillantottam Zack- et, aki éppen az előbb említett párjához készült. – A kurva életbe. – tágultak ki szemeim és, amilyen gyorsan csak tudtam Félix mellé csapódtam. – Sziasztok, miújság? – álttam meg mellette és kezem vállán támasztottam.
- Ez engem is érdekel. – ért oda hozzánk Zack és átkarolva egyik kezével Joaquin derekát gyors csókot adott neki.
- Ő itt Félix. – mutatott az előtte álló fiúra és felé nyújtotta a kezét, a kettő kezet rázott én pedig felnéztem a mellettem szobrot álló fiúra, aki szája szélét harapdálva köhintett egyet és megszólalt.
- Elnézést. – és ezzel megfordult és otthagyva minket a kijárat fele sietett.
- Ezzel meg mi történt? – nézett rám Joaquin meglepődve.
- Nem tudom, engem nem érdekel. Nem megyünk fel? – szólalt meg Zack én meg mellettük hallgatva csak ámultam és bámultan, nem igazán így ismerem én ezt a Zack- et. Figyelmen kívűl hagyva mondatát szaladtán Félix után, de mikor kiértem az ajtón nem találtam, kerestem minden fele, kapkodtam a fejem hátha meglátom, de semmi. Aztán megláttam a ház sarkánál egy sötét alakot, ami felhajtotta a fejét és abból nagy füstáradat távozott. Remegő lábakkal indultam el felé, reménykedve, hogy ő lesz az, akit keresek.
- Félix? – szólaltam meg rekedt hangon mire az illető rámemelte tekintetét.
- Sajnos nem. – hangja teljesen be volt rekedve majd fújta ki újra és utoljára a füstöt majd azt elnyomva a ház falán a cigicsikket eldobva azt elindult felém. Lassan kezdtem hátrálni, amíg a bentről kiszűrödött fény rá nem világított az arcára.
- Ja csak te vagy. – fogtam meg a mellkasam és kicsit megnyugodva fújtam ki a levegőt.
Kicsit felkacagott majd újabb cigarettát vett elő.