Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐞𝐥𝐬𝐨̋

Lefagyva álltam és néztem ahogy minden diák igyekszik be a termébe, hogy még véletlenül se késsenek első nap. Voltak akik ujjongva tolongtak be a portásnál (gondolok itt a kilencedikesekre), és voltak akik meggyötört fejjel lépték át az iskola kapuit. Természetesen a felsőbb évesekre gondoltam, már előre látták miket kell majd elviselniük ennyi kilencedikessel. Mindenki egyik társaságból a másikba futkosott, hogy üdvözöljék ''rég" nem látott barátaikat. Mindenki, engem kivéve. Nagyon jól kezdem a tizenegyediket, de komolyan. Legjobb barátnőmnek sajnálatos módon el kellett költöznie szüleivel. Azért sajnálom szegényt, állandóan költöztek ezért nem sok barátja volt.

Lábaim megremegtek, majd lassan megindultam az épület felé. Ha százszor nem akkor egyszer sem ejtettem ki a ''Bocsánat" vagy az ''Elnézést'' szót. Miért kell mindent az ajtóban megbeszélni, miért nem lehet félreállni nem is értem.

Nagy nehezen áttuszkoltam magam, mikor hirtelen az én nevemet hallottam mire hátra fordultam, de senki nem keresett a tekintetével így aztán úgy voltam vele, hogy biztos csak félre hallottam. Indultam volna tovább mikor egy erős mellkasnak ütközve hátraestem. Szóval ha eddig azt gondoltam, hogy ennél rosszabb nem lehet a napom akkor nagyot tévedtem. Két kezet éreztem a hónom alatt aztán csak arra lettem figyelmes, hogy újra ember magasságban vagyok és a lábaim végre rendesen helyezkedtek el a talajon. Gyorsan leporoltam magam mindenhol és próbáltam normális ember módjára viselkedni, de a fenekemről annyira nem akart leakadni a sok kosz, hogy hisztisen földre csaptam a lábam. Beletörődve a sorsomba megmentőmre tekintettem és éppen szólaltam volna meg de nem jött ki hang a torkomon. Szőkés- barnás, alig göndör fürtjei homlokába estek, élénk zöld szemeivel mélyen az én íriszeim figyelte majd egy csalafinta mosolyt ejtett és már el is viharzott, én meg újra egyedül maradtam.

A csengő egyszer csak jelzett és ezzel elkezdődött az idei tanév.

Álmosan huppantam le az utolsó padsor kettes padjába és vártam az osztályfőnököm. Igazat megvallva azt hittem, hogy mindenki fel lesz pörögve és piszkálva a másikat ütik el az idejüket. Aztán valahogy nem így történt, mikor beléptem a tanterembe mindenki csendben telefonozott, vagy a másikkal beszélgetett esetleg a padon aludt. Nem mintha arra vágynék, hogy sikítozzanak, csak feltűnt a nagy csend.

Kinyílt az ajtó és egy ismeretlen fiú lépett be, mindenki csöndbe nézte amíg ő a tanári asztal mellett támasztotta a falat mintha minden olyan természetes lenne. Őt követte a tanárnő és hatalmas mosoly keretében üdvözölt minket.

- Gondolom már észrevettétek, hogy az idei évtől bővült a csapat. Joaquin kérlek foglalj helyet... – akadt meg a mondatban hiszen annyian voltunk, hogy már így is alig fértünk el. Volt akik mellett ült valaki, és volt olyan is aki egyedül ült és egyedül is akart ülni ezért szúrós pillantásokkal és apró fejmozgatással jelezte a tanárnak, hogy ne mellé kelljen ülnie. – kérlek foglalj helyet Sofia mellett. – lökdöste meg kicsit a tanár a fiú hátát, hogy induljon már meg.

Sziasztok! Remélem tetszett az első rész. Lassan hozom a másodikat, ha bármi kérdésetek van nyugodtan írjatok kommentem! :D Kérlek titeket jelezzétek felém mit gondoltok eddig, sokat jelentene. Ha helyesíráai hibát észleltek azért előre is elnézést <3