Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐨̈𝐭𝐯𝐞𝐧𝐞𝐠𝐲𝐞𝐝𝐢𝐤

- De jó lenne. Na gyere, nehogy felkeljenek. – majd az ajtó becsukódott.

Kinyitva a szemem láttam, hogy redőnyön egy kis fény szűródik be, viszont nem akartam felkelni, egyrészt nagyon kényelmes volt az ágy, másrészt ha lemegyek akkor lehet a szülők beszélgetésbe vonnak. Csak néztem ki a fejemből majd akkor jutott el rendesen a tudatomig, hogy az én lábam Joshua- n nehezkedik. Lassan leemeltem onnan nehogy véletlenül is felébresszem, de ekkor a fiú hirtelen megfogta a lábam és visszarakta magára.
- Tudod mennyire utálom mikor ijesztegetsz. – fordultam felé kalapáló szívvel mivel, hogy az előbbi mozdulatától majdnem sikítottam egyet.
- És tudod, hogy mennyire szeretek az agyadra menni. – szólt meg szokásos reggeli hangján. Te jóóóó ééééég, már tudom mi hiányzott az életemből.
- Kialudtad magad?
- Úgy nézek ki? – emelte fel kómás fejét, amit én csak egy halk nevetéssel díjaztam. – Uff, máskor szólj rám, hogy ne üssem ki magam. Szétmegy a fejem. – ült fel úgy, hogy a lábam még mindig rajta volt, amit elkezdett simogatni.
- Ja tényleg, nem mintha nem pofáztam volna el elégszer, hogy tudd hol a határ, dehogyis. – emeltem el róla a lábam és azzal a lendülettel kikászálódtam az ágyból. Odaléptem az ablakhoz és felhúztam a redőnyt, ami a napsugarait eddig távoltartotta a szobától, de most, hogy az eltűnt onnan csak nagy sebességgel égette ki a szemünket.
- Jól áll a pólóm.
- Ne aggódjál visszakapod. – fordultam felé miközben felkötöttem a hajam.
- Megtarthatod.
- Nem Joshua, nem tartom meg. – kaptam ki a táskámból a tegnapi ruhát, mármint nem azt ami a buli nagy részében volt rajtam, hanem amit akkor, amikor megérkeztünk a buliba. Éppen léptem volna ki az ajtón, hogy elmenjek felöltözni mikor megcsörrent a telefonom: Anya
- O-óó – húztam el a zöld kis ikont már előre félve a következőktől. Joshua csak kérdőn nézett rám mert nem értette mi a baj. – Szia anyaa. – próbáltam kis aranyosan indítani a beszélgetést.
- Te meg hol az Istenben vagy? – emelte meg hangjtát a vonal másik végéből.
- Ne akadj ki, jól vagyok, jó helye vagyok-
- Ne akadjak ki? Sofia nem találtalak a kurva szobádban és csak annyit írtál az éjjel, hogy reggel jössz.
- Anya, írtam nem? – masszíroztam orrnyergemet mert kezdett eldurvulni a dolog.
- De nem vagy itthon!
- Anya, az Istenit, bízz már bennem. Ha írtam akkor jól vagyok, biztonságos helyen, nem hiszem, hogy te engem úgy ismersz, mint aki felelőtlen dolgokat csinál és nem képes megállni a saját lábán. – magyaráztam, mint egy hülye gyerek és a túlsó oldalon pedig pár másdorperces csönd volt.
- Igazad van, ne haragudj csak megijedtem. Egyébként kinél vagy?
- Öm-öm...
- Sofia. Kinél vagy?
- Joshua- nál. – szoríottam össze szemeimet, mert miután elmeséltem anyámnak a Joshua- val való történteket, elkönyvelte a fiút a halálos listára...
- Oh... De vele ti szakítottatok? Vagy most újra-
- Nem anya, nem. Szó sincs erről, jóban vagyunk még. Ba- barátok vagyunk. – ejtettem ki nehezen ezt a két szót és az előttem llévő személyre pillantottam, aki hallgatva a telefonbeszélgetést nézett ki a fejéből.
- Ja, oké. Akkor... majd gyere. – és ezzel le is tette.
- Minden oké? – nem mintha nem hallott volna mindent.
- Aham, persze. – léptem volna ki az ajtón mikor újra megcsörrent a telefonom. – Ez nem igaz már, mivan?
- Szia Sofi... – szólt bele halkan Joaquin.
- Szia. – hűlt ki a testem mikor meghallottam a fiú hangját és erőtlenül leültem a fotelbe.
- Tudunk beszélni?
- Persze.
- Oké, szó- akadt el mikor meghallotta, hogy az én felemről valami csattanás hallatszódott. Odakaptam a fejem és láttam, hogy Joshua egy poharat ejtett a földre, ami azon nyomban eltörött. – Kinél vagy?
- Hm?
- Kinél vagy? – hangja átváltott ingerülté.
- Őőő... Joshua- nál.
- Joshua- nál. Aha, szóval én már nem voltam jó ezért visszamentél az exedhez? Jólvan, Sofia. Semmi baj, csak többet vártam tőled. - és ezzel ki is nyomott. A fiú csak halkan az ágy szélén ülve nézett felém és szemei megcsillantak.
- Hé. Mi a baj? – ugrottam oda mellé.
- Elrontottam a barátságod vele, ugye?
- Joshua miről beszélsz? Szó sincs erről. – nevettem fel keserűen és egy árva tincset tűrtem el a szeméből.
- Dehát-
- Bármit is hallottál, amit Joaquin mondott az kurvára nem igaz. Most kicsit fasírtban vagyunk, de ez egyáltalán nem a te hibád.
- Biztos? Nem akarok több csalódást okozni neked. – nézett bele szemeimbe és rögtön magával ragadott.

Srácok! Gyors kérés. Szeretném ha leírnátok, hogy mi a véleményetek eddig a könyvről, mi tetszik és mi nem tetszik benne, min javítsak, melyik szituációt fejtsem ki még jobban. Ilyeneket légyzíves, nagyon megköszönném <3