Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐧𝐲𝐨𝐥𝐜𝐯𝐚𝐧𝐡𝐞𝐭𝐞𝐝𝐢𝐤

- Hát,csak lesz ebből valami. – dörmögtem orrom alatt és nagy levegőt vévenekiálltam.

Épp, hogy maradt tizenöt perccem abból a másfél órából. Kifáradva ültem le a széken, ami a nagy lendületemmel alrébb is gurult míg neki nem estem a szekrényemnek, ami a lökéstől ledobta magáról az egyik kiürült alkoholos üveget. Szépen lassan lepergett előttem az üveg élete, aminek a tartalmát még Joaquin- nal fogyasztottuk el és egy pillantással később a törékeny tárgy nagy csattanással érkezett a földre és szilánkjai a frissen mosott padlómon szétszóródtak. Hát akkor induljon a nap. Szitkozódva söpörtem és porszívóztam fel újra a szobámban és a tükröm előtt elhaladva egy előhalott nézett vissza rám.
- Kurva életbe! – ordítottam fel és nagy levegőt véve összeszedtem magam. Kirántottam egy kék farmert a szekrényemből, amit egy fehér kötött pulcsival párosítottam, szempilláim kifestettem, arcomat jobbról balról megütögettem, mert ideje lenne kicsit feléledni.

Éppen rángattam magamra a csizmám mikor csöngettek. A vér is kihűlt bennem és mozgásra is alig voltam képes. Remegve nyúltam a kabátomért és elköszönve anyáéktól kiléptem a fagyba. Fehér hó lepett el mindent, és úgy hittem semmi váratlan nem rondíthat bele ebbe a képbe. Tévedtem. Szedve a lépcsőfokokat kikanyarodtam a kapuhoz és hátra kellett kicsit hőkölnöm. Caitlyn háttal állt nekem, talán nem is hallotta, hogy jövök. Fejét egy fekete kötött sapka fedte, testét egy szintén fekete kabát és lábaira pedig egy hófehér farmert húzott.
- Ott fogsz mögöttem kuksolni vagy megtisztelsz azzal, hogy idejössz hozzám? – szólalt meg és azzal a lendülettel megfordult. Mintha mindkettőnket valami csapás ért volna döbbent fejjel figyeltük a másikat. Bőre, mint a gatyája hófehéren és hibátlanul mutatkozott meg, szemei mintha még világsabb kékek lettek volna, mosolya fehérebb és szélesebb lett a hónapok során, alkata pedig... mit is mondhatnék. Egyre szebb lett. Én meg, mint valami koldus, szétjárt csizmában állok előtte.
- Neked is szia. – léptem ki a kapun és végre szemtől szembe álltunk egymással. A lány egy mélyről jövő sóhajt adott ki magából és rámvetette magát. Kezei körül ölelték a nyakamat, én pedig épp, hogy meg bírtam tartani az egyensúlyom.
- Úgy hiányoztal. – hangja szaggatott volt, amiből kikövetkeztettem, hogy elpityeredett. Háta szabályosan mozgott föl és le. Mivel nem öleltem vissza, annyira megilletődtem, elhúzódott tőlem és a kellő távolságot megtartva letörölte a könnyeit.
- Te...te is. – küldtem felé egy halvány mosolyt.

Betértünk a legközelebbi kávézóba, ahol mindketten kikértünk egy forró csokit. Jobban végigmérve vettem észre, hogy eddig derekáig érő szőke haját vállig levágatta és mintha kicsit világosabb is lenne, dereka vékonyabb lett, míg feneke kerekebb.
- Mi az? – nézett rám mosolyogva. Szemeim átsiklottak ujjaira, ahol egy igen drága gyűrű nézett vissza rám. Caitlyn követte tekintetem és zavartan az asztal alá rejtette kezeit.
- Ahogy elnézem sok dologról maradtam le. – ittam bele forró italomba, amit időközben kihoztak.
- Idővel mindent elmondok.
- Reménykedtem benne. – dőltem hátra a széken és magabiztosan néztem rá. – Szóval? Ki a szerencsés? – kérdésemre elmosolyodott és gyűrűjét birizgálta.
- Aahil. – nézett fel rám. – Aahil Sahim.
- Hű. – képes voltam ennyit kinyögni. – Hát, gratulálok. – küldtem felé egy bíztató mosolyt.
- És veled mi a helyzet? Láttam ám, hogy téged is megkörnyékezett Cupido. Szóval? Joshua Davis? – a fiú neve hallatán a pulzusom az egekbe szökött és levakarhatatlan mosoly ült ki az arcomra. Hihetetlen, hogy annyi idő után is képes így verni a szívem, amint meghallom a nevét.
- Hát látod. – kocogtattam meg a bögrém szélét.
- Csak jobb lehet annál az idióta Turner- nél. – mondta ki Aron vezetéknevét én pedig elhúztam a számat.
- Ami azt illeti. – néztem rá sajnálkozó szemekkel.
- Ugye nem békültél ki vele? – tette fel fenyegetően az ujját.
- Hát... talán átbeszéltük az akkor történteket és talán fátylat borítottunk a múltra és talán sokat változott és talán túlságosan is megbánta. – húztam be a nyakam.
- Sofia. – dörzsölte meg orrnyergét a lány. – A fene azt a jó szívedet. – dőlt puffogva a szék támlájának én pedig vigyorogtam előtte, mint a jóllakott óvodás.
- Aahil- lal hogy ismertétek meg egymást? – könyököltem fel az asztalra és kíváncsian vártam a töténetet.
- Anyáék egy puccos helyre költöztek, ahol a szomszédban ott laknak Aahil- ék és költözés után valaki kopogott az ajtónkon és én mentem kinyitni. Ott állt egy tálca sütivel a kezében és köszönés helyett csak hebegett valamit arabul majd az akcentusval rámköszönt és elmondta, hogy örülnek a szomszédságunknak meg blablabla ilyesmi köszöntő szövegek. És mivel jött a szünet egyre többet találkoztunk, majd jobban megismertük egymást és egy nyári estén megkérdezte, hogy leszek- e a barátnője majd október környékén meg kérte a kezem. – olyan fejet vágott, mint aki még most se hiszi el. – Lehet picit korainak tűnik, de van egy jó érzésem. – pillantott újra gyűrűjére és arca felragyogott.

Átbeszéltük szinte az egész napot, minden egyes részletről beszámoltunk egymásnak és már hatszor cserélődtek a mellettünk ülők, de mi még mindig ott voltunk és beszéltünk és beszéltünk, még akkor is mikor már nem jutottunk levegőhöz, de be akartunk számolni egymásnak minden apró információról. Az hiszem ez kellett nekem. A legjobb barátnőm, aki a legapróbb információt is begyűjti, akivel akár egy egész naphosszat el lehet beszélgetni és sosem fogy el a téma.

Mosolyogva hallgattam, ahogy darálja le az iskolában történteket mikor kintről észrevettem, hogy elkezdett szállingózni a hó. Magával ragadott a pillanat, a látvány, az emberek, azt éreztem, hogy élek, itt vagyok, élem a jelenemet és boldog vagyok. Egyenes úton haladok és kezdenek rendeződni körülöttem a dolgok.

Itt vagyok én. Hol is jártam tavaly ilyenkor? Életem egyik legmélyebb szakaszán bolyongtam, de túl éltem. Itt vagyok.

Megismertem új embereket, lettek új barátaim, olyanakikkel soha nem is gondoltam volna, hogy jóba leszek. A volt legjobb barátnőm és én visszataláltunk egymáshoz pedig azt hittem, hogy a barátságunk elveszett, elnyelte a föld. Lett egy csodálatos barátom, akivel talán nem a legszokásosabb úton találtunk egymásra, de a bonyodalmak, a veszekedések, a kételyek ellenére visszataláltunk egymáshoz a legmegfelelőbb pillanatban. Egy ócska játék néha nagy fordulópontokhoz vezethez és pillanatok alatt megváltoztathatja az emberek életét.