Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐨̈𝐭𝐨̈𝐝𝐢𝐤

Először azt hittük, hogy túl korán mentünk, de ahhoz képest már a fél ház tele volt.

- Hozok valamit inni, maradj itt. – kiabálta felém. Nem nagyon akartam itt maradni, de kénytelen voltam. 5 perc várakozás után sehol nem volt ezért úgy gondoltam elindulok megkeresni. Persze a konyhában nem volt, de ha már ott voltam töltöttem magamnak valamit amitől kicsit ellazulhattam.

Már kezdett hatni az alkohol és a tömeg közepén táncoltam egyedül, de őszintén legjobb érzés volt. Halál komolyan, senki nem beszélt hozzám, csak én voltam és a körülöttem lévő tömeg. Egyszer csak két tenyeret éreztem a csípőmön és azok velem együtt mozogtak. Hozzám simult az illető és belesúgott a fülembe.

- Nem gondoltam volna, hogy itt talállak. – a hideg is kirázott, egyből tudtam ki a hang tulajdonosa. Megfordultam és egyből szembe találtam magammal Aronnel. Ex. Mi is a legjobb hely összefutni az exeddel? Egy buli. Hát persze.

Hátrálni kezdtem ahogy csak tudtam az ugráló tömegtől de kezemnél fogva visszarántott.

- Eressz el! – hajoltam hozzá közelebb a tipikus gyilkos pillantásommal, csak annyi volt a bökkenő, hogy ide nem volt elég a gyilkos pillantás. Tekintete eszelőssé vált majd a szabad kezével csípőnket összetolta és a zene ritmusára ringatózni kezdett.

- Tudod sokat gondolok még most is rád. Nem felejtettelek ám el. - csak úgy áradt belőle az alkohol szaga.

- Jó neked, én már jó ideje nem gondoltam rád, de kössz, hogy felbolygattad a gondolataim. Viszont most már örülnék, ha eleresztenél. – semmi esélyem nem volt, úgy voltam vele, hogy ennél rosszabb már nem lehet.

- Nem mész te el innen egyhamar. – hajolt volna közelebb hozzám.

- Azt mondta engedd el. – szólalt meg egy erőteljes hang mire a többi ember érdeklődve fordult felénk és a zene is halkabb lett. – Tudod Turner nem szép dolog lányokat kihasználni. – tett egy lépést közelebb hozzánk Joshua.

- A kihasználásról szerintem azért te is tudnál papolni, nincs igazam Davis?

Joshua hirtelen megindult Turner felé mire gyorsan elé álltam.

- Hé,hé,hé! – szólaltam meg lágy hangon és kezeim jól kidolgozott mellkasára tettem. – Joshua nézz a szemembe. Joshua! – csak azért sem nézett rám. Szemében csak a haragot lehetett felfedezni és ökleit összeszorította. – Joshua azt mondtam nézz a szemembe! – odanyúltam állához és magam felé fordítottam, hogy végre a szemembe nézzen. – Semmi baj, oké? Nincsen semmi baj. Ne csinálj semmi olyat amit később megbánnál. – komolyan beszéltem. Sikerült is lenyugtatnom, ökleit ellazította, szemében pedig valami fellángolt, csak annyi különbséggel, hogy most nem a harag. – Gyere menjünk kicsit ki. – fogtam meg egyik kezét és másik kezemmel hátát lassan simogatva indultunk kifelé, de előtte még visszanéztem. – Turner azt ajánlom, hogy jó messzire kerülj el engem.

Kiérve senki nem volt ott és miután mi kiléptünk minden folytatódott ott ahol abba maradt. Leülve a lépcsőre egy ideig mindketten csak néztünk ki a fejünkből.

- Miért csináltad ezt? -szakította meg a csendet

- Ezt én is kérdezhetném tőled. – fordultam felé egy halvány mosolyt varázsolva az arcomra.

- Bonyolult.

- Bonyolult elmagyarázni, hogy miért akartál megvédeni engem? Suliban egyszer jókedvűen nézel rám, máskor tök flegma vagy, egyszer rám nézel és már el is mész, de a buliban meg tök véletlen felbukkansz és persze tök véletlen mellettem kötsz ki. Ne haragudj, de nekem hirtelen nem áll össze a kép. – fordultam immáron teljes testemmel felé. Válaszokat akarok, mégpedig meggyőzőket.

- Nem tudom, ezekre egyenlőre nem tudok értelmes választ adni. De azért remélem te most tudsz válaszolni a kérdésemre. Miért csináltad ezt? – nézett mélyen a szemembe.

Mély levegőt véve belekezdtem. – Régen, nagyon nagy dühkezelési problémáim voltak. Úgy értem ha elvették a Barbiem azért nagyon haraptam. Oké azt leszögezem, hogy most is nehezemre esik néha megállítani magam – nevettem fel amit ő csak mosolyogva figyelt. -Csakhogy ez már más. Már tudom, hogy min nem érdemes felidegesíteni magam és nagyjából tudom kontrollálni az érzéseim. Régen viszont tényleg nem tudtam. Aztán egyik nap minden megváltozott, rendszeresen szóltak haza a pedagógusok a szüleimnek, hogy kezdjenek velem valamit mert ők már nem tudnak mit csinálni velem annyira elborult az agyam. Így történt egyik nap, hogy még elsőben apa jött értem és arra kellett bejönnie, hogy felpofoztam egy kislányt.

- Úristen. – nevetett fel Joshua. – Te most komolyan megütöttél egy kislányt?

- Igeen, de már régen. – Keltem saját magam védelmére. Na szóval megütöttem és apa egyszer csak előttem termett és szóról szóra emlékszem miket mondott.

'' Figyelj Sofia! Semmi baj! Vegyél egy mély levegőt, és lassan fújd ki. Ne engedd, hogy a feszültség eluralkodjon rajtad, győzd le a haragodat"

- És miután meghalt úgy döntöttem én is zenei karrierbe kezdek majd bele, hogy büszke legyen rám. – csuklott el a hangom és egy apró könnycsepp gördült végig az arcomon.

-Hé, nyugi.- fordította maga felé az arcomat. – Biztos vagyok benne, hogy már most nagyon büszke rád. – újabb könnycsepp gördült végig az arcomon amit Joshua észrevett és azonnal lepuszilta onnan. Melegség járta át a testem, minden porcikám bizseregni kezdett, mindketten megfagytunk. Szerintem ő mégkevésbé volt erre felkészülve mint én. – A múltkoriért... nagyon sajnálom. Egy szavam sem volt igaz.

- Tudom. – mosolyogtam rá. Pár percig még ültünk ott csendben, de ő egyszer csak felpattant és elviharzott.

Milliónyi gondolat kavargott a fejemben, nem tudtam mit hova rakjak egyszerűen csak voltak és már az ájulás szélén jártam mikor egy meleg tenyeret éreztem a vállamon. Felnéztem és Joaquinnal találtam magam szembe, apró mosolyt ejtett felém és azzal együtt le is ült.

Itt is lennék a következő résszel, kérlek titeket, hogy kommentben jelezzétek felém a véleményeteket, kíváncsi vagyok rájuk. <3