Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐡𝐞𝐭𝐯𝐞𝐧𝐞𝐠𝐲𝐞𝐝𝐢𝐤

- Ne köszönd, alapból kapnál. – mondta mosolyogva én pedig boldogan elnyamnyogtam a kis ajándékom.

Másfél hónap elteltével.
Másfél hónap... Ennyi idő telt el anélkül, hogy bármi olyan dolog történt volna, ami felforgatja az ígyis szétszórt életem. Joaquin- t még nem láttam ilyen boldognak, mint most Felix- szel, aminek hihetetlenül örülök. Darren összeszedte minden bátorságát és elhívta randizni Avery- t, viszont még nem tartanak ott, hogy együtt vannak. Mindkettőjüknek kell idő, hogy megnyíljanak és erre nem elég pár hét. Joshua... Joshua- val azóta sem beszéltem és bevallom kezdem egyre jobban érezni magam, viszont még mindig ott tátong egy bazinagy lyuk a szívemen. Hát ez van, az élet ugyanúgy megy tovább, ahogy én sem állok meg és utolsó évem előtt összeszedem magam, nekiállok több információt begyűjteni a Berklee- ről és meglesem, hogy az albérletek, amilyeneket elképzelek milyen árban vannak.

Is itt vagyunk most a jelenben, Karácsony után pár nappal. Nemrég kaptam egy üzenetet Lara- tól, hogy harmincegyedikén megyek velük szilveszteri buliba,és hogy is mondhatnék nemet, úgy hogy az utolsó bulim akkor volt mikor Joshua-val utoljára beszéltünk.
Kómásan, a meleg mamuszomban battyogtam le a lépcsőn, hogy egy forró kávéval kezdjem a napot.
- Jóreggelt. – köszönt anya miközben sürgött- forgott a konyhában. Csak morogtam egy ''reggelt'' félét leültem egy bárszékre.
- Hova kapkodsz ennyire?
- Vendéget várunk. Szeretnék nektek bemutatni valakit. – mondta jókedvűen nekem pedig megállt a kezem miközben a pohárból ittam volna ki a finom kávémat. Kérdezni akartam. Rengeteget, de nem minden szó a torkomban ragadt. Úgy döntöttem, hogy a szobámban fogyasztom el a kávémat és próbálom valamivel elütni az időt és elterelni a figyelmem. A pakolás mellett döntöttem így ezzel el is repült mellettem az idő. Mivel egy ismeretlen ember fog érkezni ma a házba, illik összeszedni magam és nem pizsamában megjelenni, úgyhogy fogtam magam és egy sötétkék farmert meg egy fehér kötöttpulcsit húztam magamra, hajamt felcopfoztam cipőhelyett meg papucsot vettem. Azért még mindig itthon vagyok.
A csengő megütötte a fülemet és villámsebességgel rohantam le a lépcsőn.
- Majd én nyitom! – előztem be anyát, hogy elsőként pillantsam meg azt a bizonyos valaki. Az ajtó mögött egy negyvenes éveiben járó férfi nézett rám vissza,de simán letagadhatna pár évet. Jó pár évet. Szürke zakója feszült izmos karján és halvány rózsaszín ingje is megfeszült itt- ott. Lábát szintén szürke nadrág fedte és végül egy fekete, bőr cipőt viselt a lábán. Arcát enyhe borosta díszítete és sötét, szinte már fekete hajában néhány helyen felbukkant pár őszhajszál,ami még jól is állt neki. Pofátlanul jóképű felnőtt férfiről van szó...
- Bizonyára te vagy Sofia. – mosolygott kedvesen és nyújtotta felém a kezét. Én is odatartottam a kezem, ami hadd valjam be rohadtul remegett és még a víz islevert. Ismeretlen, de kedves. Közvetlen, és egyben zárkózott.
Elhúzva tőle a kezem csak bólintottam egyet és beengedtem az ajtón.
- Szervusz John! – üdvözölte anya és arc puszival köszöntötték egymást. – Sofia,hívd le a húgodat, gyertek az asztalhoz. – utasított én meg bólintva felszaladtam Sarah- ért majd siettetve küldtem le az étkezőhöz. Leültettem a húgom egy székbe én meg szorosan mellette foglaltam helyet, előttünk(pontosabban előttem) az ismeretlen férfi helyezkedett el és mellette pedig egy üres szék várt anyára. A férfi mosolyogva figyelt minket miközben anya a főétellel lépett hozzánk és az asztal közepére helyezte.
- Jól néz ki, Drág- kezdett bele mosolyogva és megsímogatta anya derekát, de megállt és úgy tett mintha a mondat második felét el se kezdte volna. Levegőt nehezen véve figyeltem a történéseket és úgy nézett ki anya nem most akarja bemutatni nekünk a vendéget, így neki láttunk az ételnek és hosszas percek utánel takarítottunk mindent az asztalról és beállt a pár másodperces csönd.
- Szóval...Ő itt John. Őőő... Fél éve kötött szerződést a céggel, ahol ugye dolgozok. Ééés, egyre több időt töltöttünk egymással, aztán úgy hozta a sors,hogy már nem csak munkatársként tekintettünk egymásra, hanem kicsit többként...Szóval, szeretném, ha szeretettel fogadnátok John- t, mint egy jó barátot, egy kedves ismeretlen, és mint... a páromat. – már vártam mikor mondja ki ezt a szót, szinte lélegzet visszafojtva hallgattam a szavait. Csalódott vagyok? Nem. Egyáltalán nem, anya is megérdemli, hogy valaki boldogítsa, akkor is, ha az a valaki már nem apa. Nem haragszom, de sosem gondolkodtam még azon, hogy milyen lehet,ha van egy nevelőapám. Ezért erre nem voltam felkészülve és nagy csapásként ért a hír és ezért nem vagyok képes koncentrálni arra, hogy már anya egy ideje beszél hozzám és mindenki engem néz.
- Sofia? – szólt hozzám anyám és szemei félénken megcsillantak előttem.
- Hát öm... Én nem- Nem tudok mit mondani, én öm... Örülök. – ennyit tudtam kibökni és anya egy halk, megkönnyebült sóhajt hallatott.
- Bíztam benne, hogy kedvesen fogadod. – mondta, John pedig még mindig kedvesen mosolygott mellette.
- Akkor most új apukám lesz? – kérdezte Sarah és szerintem mindannyiunkat váratlanul ért a kérdése.
- Nem Sarah, erről szó- kezdett bele anya, de a kislány a szavába vágott.