Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐡𝐞𝐭𝐯𝐞𝐧𝐞𝐝𝐢𝐤

Másrészt meg ne haragudj, amiért olyan bunkó voltam veled és nem hittem neked Elijah- val kapcsolatban...

Én: Egyáltalán nem haragszom. Megértem, hogy csak ismerkedni akartál nincs ezzel semmi baj. De máskor ne hagyd az ilyen figyelmeztetéseket figyelmen kívűl, még jól jönnek.

Avery: Rendben, köszönöm. És örülök, hogy megbeszéltük. – erre már nem válaszoltam neki csak leláttamoztam. Bámultam a képernyőre és kezdtem egyre lassaban pislogni. Szerintem ideje kipihenni ezt a napot.

Hétfő reggel. Hétfő reggel, ami annyit jelent, hogy vonszolhatom be magam megint az iskolába, próbálva figyelmen kívűl hagyni a random susmogásokat a hátam mögött. Király.
- De szép vagy ma. – mondta Joaquin mikor beültem a kocsiba.
- Próbálkozom. – dörmögtem orrom alatt és ujjaim összekulcsolva néztem ki a szélvédőn.
- Minden ok?
- Mhm. Csak keveset aludtam. – legjobb alakítás. Végignézett rajtam és aprón megrázva a fejét elindult az iskola felé. Az út csendben telt. Ő nem kérdezett, én meg nem tudtam mit mondani, tehát elvoltunk.
Kipattanva az autóból a szél belekapott a hajamba, aminek a tetején egy kisebb madárfészek keletkezett.
- Marha jó, ennél már csak rosszabb lehet. – mormogtam és próbáltam rendbeszedni magam.
- Mi baja van? – hallottam meg Felix hangját és idegesen feléjük kaptam a fejem. Mikor észrevették, hogy nézem őket rögtön elkezdték figyelni az eget, vagy épp bármi mást. Trappolva megindultam a kapu felé és próbáltam figyelemmentesen besétálni a portán. Hamiskás mosolyt erőltetve magamnak köszöntem a portásnak és kanyarodtam volna be mikor összeütköztem valakivel. Ellépve tőle ránéztem és mindketten egyszerre néztünk végig egymáson majd egy grimaszt eldobva kerültük ki egymást. Csodás. Joshua nélkül nem is lehet teljes a reggelem.

Harmadik óra után Joaquin- nal lesiettünk a lépcsőn egyenesen a büfébe és a folyosón megláttam Avery- t, egyedül álldogálva nézelődött. Annyira nézelődtem, hogy megint nekimentem valakinek.
- Végre valaki belémesett. – röhögött fel és összeborzolta a hajam.
- Darren, te hülye vagy. – löktem meg és nevetve megöleltem. Kicsit elbeszélgettük az időt, mikor azt vettem észre, hogy csak nekem jár a szám, Darren pedig csendben, elbambulva nézett egy pontra.
- Ő meg ki? – biccentett a fejével én pedig megfordulva kerestem, azt a valakit, akit Darren annyira nézett.
- Ó. Avery- re gondolsz?
- Avery. Milyen szép név. – csak úgy elolvadt a lány külsejétől és már csúszott szét. Azt hittem itt fog elolvasni a folyosón.
- Igeen. – húztam cseles mosolyra a számat.
- Úristen, én... Én nem tudok mit mondani, egyszerűen gyönyörű. – csak ámult és bámult.
- Bemutassalak neki?
- Mi? Most? Én... Hát... Nem tudom. Jól nézek ki? Nem áll el a hajam? Nincs büdős szájszagom. – és ekkor rámlehelt én meg pislogva néztem rá.
- Jó vagy. – mutattam felé egy lájk jelet és elkezdtem húzni a lány felé. – Szia Avery! – álltam meg előtte, viszont Darren nem így nekem jött én meg felhúzott szemöldökkel néztem rá kérdő tekintettel. A fiú realizálva, hogy ott van a lány előtt kicsit zavarba jött mert elkezdte húzogatni a pulcsija ujját és a folyosón nézelődött.
- Öm. Sziasztok. – szólalt meg halkan a lány, Darren meg oda se biccentett köszönés képpen. Teljesen kikapcsolt.
- Őőő... Gondoltam bemutatom egyik jó haverom, Darren- t. Avery ő itt Darren, Darren ő... – elfordult tőlunk és még mindig össze-vissza figyelgetett valamit a folyosón. – Darren! – kocogtattam meg a vállát. – Ő itt Avery. – mutogattam közöttük Avery pedig nyújtotta a kezét és Darren is az övét, de még én is észrevettem, hogy mennyire remeg a keze.
Visszatartva a mosolyom figyeltem, ahogy egyre jobban egyhullámhosszon vannak és az előbbi feszült hangulat már köddé vált. Úgy voltam vele, itt az ideje őket kettesben hagyni ezért előkaptam a telefonom és improvizáltam.
- Uh, bocs skacok. Anyám hív, addig beszéljetek mindjárt jövök. – intettem nekik és láttam, ahogy mindketten lefehéredtek, Darren pedig összehúzott szemekkel méregetett. Mosolyogva megfordultam és felsiettem a termünkbe. Nos, időm nem volt kaját venni ezért szomorúan léptem be az ajtón mikor megláttam, hogy a padunkon Joaquin jóízűen eszik egy szendvicset és mellette lévő helyen is volt egy. Felcsillant szemekkel lépkedtem hozzá és lehuppanva a székemre kicsomgoltam az ételem.
- Ki mondta, hogy a tiéd? – jött egy kérdés a jobb oldalamról és odafordulva Joaquin méregető pillantásával találtam magam szemben.
- Oh, bocsi. Azt hittem enyém. – tettem le zavartam vissza a padra mikor a fiú felnevetett.
- Tudod, hogy a tiéd. – lökött egyet rajtam én meg bosszús szemmel néztem rá.
- Azt hittem elvettem valaki kajáját. – vettem vissza a szendvicsem. – Egyébként köszönöm. – néztem rá hálásan.
- Ne köszönd, alapból kapnál. – mondta mosolyogva én pedig boldogan elnyamnyogtam a kis ajándékom.