3. Sugar daddy

1.6K 46 4
                                    

Két nappal később Anna nappalos, én pedig az utolsó simításokat végzem a külsőmön. Tetőtől talpig feketét viselek. Továbbra sem gondolom, hogy okos dolog volt idehívnom Szoboszlait. Végül én is Haaland-hoz fordultam és elkértem az ő elérhetőségét valami olyan fórumon ahol esélyes, hogy megnézi az üzenetem. Ha nem lenne lockdown, elhívtam volna egy csendes kávézóba, hogy ne legyek totálisan egyedül vele. Vagy elmehettünk volna sétálni egy parkba, ami most sem lenne tilos, de nem volt kedvem egész végig maszkot viselni és lemaradni arcának reakcióiról. Így hát kissé felelőtlenül megadtam neki a címem és annyit írtam neki, hogy jöjjön ide ebben a bizonyos időpontban, és ne merjen senkinek sem beszélni erről, különben nagyon megbánja.

Amint ajtót nyitok neki, bevágtat a lakásba, és villámló tekintettel néz rám. A pár nappal ezelőtti vágy eltűnt a szemeiből, amit kicsit azért sajnálok. Parfümje belengi az előszobát és egy egészen apró pillanatig úgy érzem, hogy szeretnék a nyakához hajolni és közelről beleszippantani a valószínűleg drága aromába.

- Megtisztelő, hogy időt szakítottál rám. - villantok rá egy idegesítő mosolyt.

- Miért hívtál ide? - dörren rám rögtön.

- Nyugodj meg, árt a szépségednek és tehetségednek. - kérem, miközben helyet foglalok a kanapén, és kissé hátradőlök, hogy még jobban idegesítsem.

- Kibaszottul sérült vagyok. - sziszegi, mintha ez az infó amúgy nem lenne totál irreleváns most.

- Emiatt máris kevésbé érzem rosszul magam. Ezek szerint nem vagy annyira elfoglalt a mérkőzésekre való készüléssel. - jegyzem meg és megköszörülöm a torkom.

- Mit akarsz tőlem, Camila? - kérdezi ismét, és rájövök, hogy nem kapható most a bájcsevejre.

- Azt a pénzt, amit Haaland-tól kaptál volna. - mondom határozottan.

- Honnan tudsz te minderről? - kérdezi és szemei keskeny vonalakká szűkülnek dühében.

Erre az információra nem most jön rá. Valószínűleg kitalálta, hogy tudok a fogadásról, körülbelül abban a pillanatban, amikor meglátta, hogy a videó amit minden valószínűség szerint elmentett, hiányzik a telefonjáról.

- Az nem rád tartozik. Mikor utalod át? - kérdezem csevegő hangon.

- Nem utalok át neked semmit! - emeli fel a hangját.

Mély sóhajjal forgatom meg a szemeim és lassan felemelkedek az ülő helyzetemből és közel sétálok hozzá, majd komolyan nézek a szemeibe.

- A birtokomban van egy szexvideó, jó hosszú. Elég jól kivehető rajta, hogy ki az a rohadt híres focista, aki majd' egy órán keresztül szexel velem. - adom a tudtára, és végre sikerül igazán meglepnem. - Hogy is fogalmazzak, hogy te is megértsd? Azt hiszem... olyan ez, mint egy öngól.

Tisztán érzem, hogy az eddigi energiái a mélybe zuhannak, és végre eljön az én időm, hogy átvegyem az irányítást. Persze tudom, hogy Szoboszlai egyelőre még nem annyira rohadt híres, mint Lewandowski például, de jó úton halad. A karrierje nagyon is fontos neki, ez egyértelműen kiderült számomra, amikor kicsit jobban utána néztem az interneten.

- Oké, most, hogy tisztáztuk a tárgyaló pozíciónkat, folytatom. - töröm meg a csendet. - Szükségem van arra a pénzre. Tényleg. Szóval ha tőled nem tudom megszerezni, akkor kénytelen leszek a szennylapok meg mindenféle internetes portál rendelkezésére bocsátani a videót, hogy pénzhez jussak. Talán megkeresem a magyarországi sajtót is, ott úgyis elég nagy hype van körülötted. Mesélek róla, milyen jó fiú vagy. - emelem rá a szemöldököm provokatívan.

Álomcsapda | Szoboszlai D.Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt