Álomcsapda | Szoboszlai D.

12. Pillow talk

Szofi körülbelül harmadszor rúg hasba álmában, mire Dominik megelégeli a dolgot, és száműzi a forgolódó húgát az ágy másik felére, ő maga pedig kéretlenül is az én oldalamra fekszik, vészesen közel hozzám. A sötétítőket szándékosan nem húztuk be előzetesen, így most láthatom az arcát a holdfényben, ahogy felém fordul.

A fürdőszobai beszélgetésünket Szofi zavarta meg, amikor bekiabált, hogy ugyan mikor jövünk már lefeküdni. Talán jobb is volt így. Utólag belegondolva egyértelmű, hogy már megint rémségesen idióta helyzetbe sodortam magam.

- Mi az? - kérdezem tőle alig hallhatóan.

- Csak azon gondolkodtam, amit mondtál. - suttogja. - Hogyan jöttél rá, hogy nem voltál belé szerelmes?

Szemeimet kicsit megforgatom a kérdésén.

- Utólag már sokkal okosabb az ember. - rántok vállat.

- Utólag másként látod a dolgokat. - néz rám komolyan.

Mélyet sóhajtok és a hátamra fordulok és a plafont nézem pár hosszú másodpercig.

- Ez most mindegy is. - mondom végül továbbra is nagyon halkan. - Van az az érzés, amikor tényleg szerelmes vagy, és van az amikor szerelmes vagy a szerelem gondolatába. A kettő pedig majdnem ugyanaz. Te voltál már szerelmes? - fordítom felé a tekintetem.

Tudta nagyon jól, hogy elő fog jönni ez a kérdés, ha ezt a témát feszegeti, de úgy látszik nem is bánja.

- Nem. - rázza meg a fejét. - A szerelem gondolatába voltam már szerelmes, és piszok szar volt rájönni erre.

- Ez az a nagyon magas szőke barátnőd volt? - kérdezem.

Dominik csak bólint. Csodálkozom rajta, hogy abba a csajba sem volt szerelmes, de úgy látszik, hogy tényleg nem minden a külső. Tudhatnám nagyon jól, ütött már ki ötvenes ex-feleség a ringből.

- És mi volt a baj? - meglepődöm magamon, hogy ennyire bátor vagyok és ennyi mindent megkérdezek tőle.

- Már az elejétől kezdve fura volt, ugyanis ő lépett velem kontaktba online. A szándékai egész végig egyértelműek voltak, én pedig nem is bántam annyira. Egyedül voltam Salzburgban, bezárva egy lakásba, az hogy vele tartottam a kapcsolatot szebbé tette a napjaimat. Izgatott voltam és vártam, hogy beszélhessünk. Amikor épp nem voltak lezárva a határok, vagy belefért neki a karantén, akkor kijött hozzám, sok időt töltöttünk együtt. Jó volt valakivel lenni, jó volt egy női figura az életemben. Éreztem azt, hogy szívesen csinálnék dolgokat csak azért, hogy örüljön, ugyanakkor egészvégig volt valami ami... hiányzott. A bezártság és az ide-oda utazgatás miatt úgy gondoltam, hogy nincs időm és elég alkalmam beleszeretni abba a lányba. - mondja csendesen.

Hirtelen ledöbbent, hogy megosztja velem a legmélyebb érzéseit.

- Aztán nyáron, amikor otthon lehettem és annyi mindent lehetett csinálni akkor sem változott semmi. Elkezdett idegesíteni. Nem akartam vele lenni már. - fintorog.

- Nem lehet, hogy tudat alatt egészvégig a jövőtől féltél? - kérdezem tőle. - Tudtad jól, hogy a nyár véget ér, tudtad, hogy valószínűleg máshova igazolsz, és ezért nem is igazán mertél szerelmes lenni, csak nem vetted észre.

Csak egy szomorú mosolyt küld felém.

- Nem tudom, talán. Te viszont nem árultad el, hogyan jöttél rá arra, hogy nem vagy igazán szerelmes. - tereli a témát.

Sóhajtok egy kisebbet és ismét az oldalamra fordulok, úgy érzem, így még közelebb vagyok hozzá és még halkabban beszélhetek. Iszonyatos nagy szerencse, hogy a tesójának ilyen jó alvókája van.