Álomcsapda | Szoboszlai D.

7. Rejected

*Ordnungsamt: Németországban ez olyasmi mint Magyarországon a Közterület Felügyelet, mindenért IS megbüntetnek. :)

Másnap végre tudok videótelefonálni Clara-val és elmesélhetek neki mindent Szoboszlairól.

- Erling szerint tényleg tetszel neki. - jelenti ki sokat sejtetően, mert egyszerűen nem tudunk elszakadni ettől a témától.

- Jelen időben? - kérdezem, közben a fülhallgatóm zsinórját piszkálom s azon gondolkodom, hogy vajon mit is jelent az, hogy tetszem valakinek.

Szerintem általános iskolában mondta ezt nekem valaki utoljára.

- Jelen időben is. - erősíti meg.

- Ebben biztosan téved. - mondom végül. - Elvégre tegnap valaki mást dugott meg a fülem hallatára és rohadtul élvezte.

Nem tudom, hogy Haaland miért gondolhatta, hogy tetszem Szoboszlainak. Vajon még mindig beszéltek rólam? És vajon ő tetszik nekem? Hülye kérdés volt; ilyen külsővel, persze hogy tetszett, nagyon is; és az ágyban nyújtott teljesítményére sem panaszkodhattam. Igazából nagyon is rendben volt a srác, kár, hogy egy 20 éves kis pöcs volt, aki gyerekes fogadásokat kötött.

- Persze, hiszen bosszút akart állni. - ránt vállat Clara mindenttudóan. - Igazán tudhatnád, ha tényleg olvasod a Szerelem a kolera idejént.

- Mit? - ráncolom a szemöldököm.

Clara csak mosolyra húzza az ajkait, mielőtt megszólalna. Ő tipikusan az az ember, aki már a legelső Covid lockdown alatt elolvasta a Szerelem a kolera idejént, mert ettől klisésebb dolgot aligha csinálhatott volna és ő élvezte ezt.

- Nincs a világon szégyenletesebb és megalázóbb dolog, mint a visszautasítás.- idézi, én pedig nem is tudom, hogy pontosan melyik résznél van ez a mondat, mégis, szövegkörnyezet nélkül is tiszta az üzenete. - A sakkozós jelenetetek vége egyértelműen visszautasítás. Konkrétan benned volt a...

- Az a jelenet a büszkeségem utolsó darabjainak megőrzése volt! - kérem ki magamnak, félbeszakítva ezzel őt, mert nem tudom ezt hallani. - Amúgy meg hagyjuk is, kár erről beszélni. Csak a bezártság miatt izgultam rá a srácra, de tudom, hogy gyűlöl, és a végén tényleg el fogja érni, hogy elmenjek innen. Meg amúgy is, 20 éves.- rázom meg a fejem tehetetlenül.

Mindketten tudjuk, hogy az életkora a legkisebb probléma jelen helyzetben.

- Szerintem meg, ha annyira akarná, már rég elintézhette volna, hogy eltűnj onnan. - válaszol Clara és ebben nyilván van valami igazság, legalábbis abban, hogy Dominik elintézhette volna, hogy ne kelljen velem élnie.

Kutathatott volna a cuccaim között, és lehetett volna több idegtépő húzása, vagy ténylegesen száműzhetett volna valami más lakóközösségbe, hipszterek közé. Ehelyett elviselt. Persze, én sem voltam annyira szörnyű. Rendben tartottam a lakást, tök sokat főztem neki, kimostam a cuccait, tényleg olyan voltam mint egy bejárónő.

Szeretném inkább Clara-t faggatni sajátmagáról, meg a dortmundiakról, azonban beelőz egy új gondolatával.

- Tudod mi az igazán vicces? - kérdezi egy széles mosollyal, mire én csak megrázom a fejem és fészkelődöm egy kicsit az ágyamon, hogy kényelmesebben üljek. - Hogy mióta ez a srác belépett az életedbe, annyira körülötte forognak a dolgaid, hogy szerintem jó ha összesen 2x gondoltál Michael-re.

Touché. Olyan szinten nem gondolok Michael-re, hogy eszembe se jutott az elmúlt hetekben, hogy nem gondolok rá, mert egyszerűen megszűnt létezni az agyamban.