Dallamok fogságában - 1D ff. {+18} (✔️)

❦7❦

♪¸¸.•*¨*•.♪¸¸.•*¨*•.Renesmee.•*¨*•.¸¸♪.•*¨*•.¸¸♪

Renesmee engedelmesen követte William minden utasítását, mivel pontosan tudta, hogy nem túlzás az, hogy abban a pillanatban ő az egyetlen esélyük. Ebben a tudatban állt oda, ahova mondta neki a fiú-a lehető legtávolabb a kapitánytól-és nézte, ahogy William megkötözi Liaméket. A kapitánynak fentről, a kormány mögül nem tűnt fel, de Renesmee kiszúrta, ahogy a segítőjük egy kis tőrt csúsztat Liam kezébe és valamit mondd neki. Sajnos nem hallhatta, hogy mi a parancsa, de nagyon remélte, hogy Liam engedelmeskedik neki és nem fordul ellene, hogy aztán mindannyiuk odavesszen. Nessi kiismerte már annyira a muzsikust, hogy tudja, hogy nem ostoba és a barátait nem sodorná veszélybe. Márpedig egy William elleni lázadás esetén könnyen bajba kerülhettek volna. A hercegnő igyekezett nem kimutatni, hogy mennyire ideges, mert ugyan jól kitért a kapitány kérdései elől, de tudta, hogy árgus szemmel figyelik őt. Biztos volt benne, hogy, ha kimutatná azt a rengeteg negatív érzelmet, ami benne volt, akkor lebuktatná magukat és akkor ő lenne a felelős az esetleges bajért. Smith kapitány nem volt túl okos-ezt bizonyította, amikor ehitte, hogy Zaynt csak azért akarja megmenteni, hogy ő több aranyat kapjon-, de annál gonoszabb és ravaszabb volt. A királylányt egy kegyetlen rókára emlékeztette. Egyszer olvasott egy legendát, miszerint vannak emberek, akik képesek felvenni egy róka, vagy farkas alakját is, mégis normális emberekként járnak nappal, éjjel pedig átváltoznak és áldozatokra vadásznak. Renesmee már rég nem hitt a mesékben, de olykor elképzelte, hogy ezek valósággá válnak és a képzeletében Smith tökéletes lett volna ezen róka szerepére. Ettől a gondolattól megborzongott. Imádta az ilyen mondákat és történeteket olvasni, vagy hallgatni, de sosem hitte, hogy egyszer ennyire valósnak és közelinek érezheti őket.
-Mire vártok, ti nagy muzsikusok?-Nevetett fel a kapitány vérfagyasztó hangon.-Azt mondtátok, hogy szórakoztattok majd. Hát hadd halljam. Énekeljetek-parancsolt a fiúkra, Renesmee pedig elkapta róluk a tekintetét.
Képtelen volt nézni, ahogy olyan védtelenül állnak ott és csendben hallgatniuk kell a kapitány sértéseit, meg engedelmeskedni a parancsainak. Legszívesebben levágta volna róluk a köteleket és a kapitányra támadt volna, de minden alkalommal, amikor a teste mozdult volna, az agya ismételgetni kezdte Harry szavait arról, hogy ez nagy falat. Nessi tökéletesen látta a saját képességeit és bár hitt abban, hogy a másik két tengeripatkánnyal el tudott volna bánni, ha nem egyszerre támadnak rá, azt elismerte, hogy Smith tényleg nagyon nagy falat volt a számára. Talán nem volt okos, de William azt mondta neki, amikor egy pillanatra kettesben maradtak, hogy nem tisztességes. Márpedig az, hogy a tisztességes ember elesik a harcban, nem volt ismeretlen Renesmee számára. És erre a gondolatra megint beugrott neki a kép, ahogy a halottkék szemek egy róka képéből merednek rá. Látta maga előtt, ahogy az a róka megnyaja a száját, majd lehetetlen módon, de elmosolyodik, mielőtt végez vele. A hideg végigfutott a testén, ahogy belegondolt, de aztán meghallotta a fiúk hangját. Hangjukat, ami olyan összhangban volt, hogy kiűzték a rémképeket a hercegnő fejéből és felmelegítették a testét. Egészen addig fel sem tűnt neki, hogy mennyire fázik. Ám, ahogy Liam hangja körbeölelte, egy kisebb megnyugvás érte el. A hevesen dobogó szíve is kicsit lelassult és az idegessége is oldódott. Először hallotta meg a fiúkat és abban a pillanatban megbánta, hogy addig nem kérte meg őket, hogy énekeljenek neki. Persze tudta, hogy Zaynt nem tudta volna csakúgy rávenni, de remélte, hogy a történtek után már nem lesz olyan nehéz kicsalni belőle egy kis éneklést.
-Szabad kérdeznem valamit?-Szakította ki William hangja a hercegnőt a gondolataiból, miközben a mögöttük jövő hajót figyelte.
-Arról, hogy miért akarom, hogy megmentsd az elrablóimat?-Vezette át kék íriszeit a fiúra, akinek az ajkai halvány mosolyra húzódtak.
-Nem, nem arról-rázta meg a fejét és valamiért Renesmee megérezte, hogy Liam figyeli őket.-Bár szerintem igazán jogos lenne a kérdés.
-Legyen annyi elég, hogy mert én azt mondtam-felelte mereven a hercegnő, de aztán az arca égni kezdett.
Az a lány, ami megszólalt belőle, nem az igazi énje volt. Rá sosem volt jellemző, hogy követelt, vagy parancsolt. Nem volt goromba az emberekkel, sem telhetetlen. Mindig kedves volt és jólnevelt. Zavarba hozta, hogy ilyen goromba volt és azonnal vissza is vett, majd a fejét lehajtva, s az ujjait tördelve magyarázkodni kezdett:
-Ne haragudj, csak...csak ez az egész helyzet annyira...nem is tudom, hogy mi a jó szó, de ezek a fiúk tényleg jó emberek és a barátjuk ártatlanul vár a bűntetésére, pedig csak a gyerekeknek akart segíteni és...én segíteni akarok, de...
-Nem kell magyarázkodnia-fogta meg William a hercegnő kezét, hogy ne tördelje tovább az ujjait, majd finoman az álla alá nyúlt és magára irányította a tekintetét a lánynak.-Ezekszerint ez az oka. Fontosak önnek, mégha ez kissé furcsa is.
-Hát...-pirult el Renesmee és zavarában elmosolyodott-, csak választ kapott arra a kérdésére, hogy miért.
-Ne legyen zavarban, ez az én felelősségen. A bájommal együtt jár, hogy az emberek mindig igazat mondanak nekem-mutatta meg mosolyát William, s a kijelentésével furcsa mód kicsalt egy kacajt a hercegnőből.
-Elnézést-lett még pirosabb az orcája a leánynak, s egy pillanatra lehajtotta a fejét, de aztán újra a fiú szemébe nézett.-Mondja a kérdését, amit szeretett volna.
-Csak azt szerettem volna megtudakolni, hogy Kegyed csak azért csinálja ezeket, azért kér kegyelmet néhány bűnözőnek, hogy az atyjával dacoljon, vagy csak ennyire kedves?
-Ön melyiket mondaná?-Vonta össze a szemöldökét meg nem szakítva a szemkontaktust a fiúval.
-Egyértelműen az utóbbit-felelte komolyan a kalóz, s a nyomatékosítás kedvéért még biccentett is egyet.-Kegyed kedves, de nem tudatlan. Tisztában van azzal, hogy bizonyos emberek nem érdemelnek kegyelmet, mert az veszélyes lenne. Ugyanakkor az ártatlanokat mindenképp meg akarja védeni. Igazságos, de nem kegyetlen-biccentette oldalra a fejét William, s a szavaitól Renesmee tekintetét Liamékre csalta.-Igen, ezért akar nekik is segíteni. Én pedig ezért segítek Kegyednek. Ha azt mondja, hogy ártatlan és nem érdemel halált, mert jó ember, akkor elhiszem Kegyednek. Elhiszem, mert én is voltam azon az oldalon.
Nessi tekintete újra William arcára talált, s a szavaitól komolyan melegség árasztotta el a testét. Szerette volna, ha így látnák az emberek. Remélte, hogy mások is így látják őt, nem csak ez a fiú puszta elfogultságból, amiért megmentette.
-Kérem, hagyjuk a formalitásokat-felelte kimérten, hogy ne tűnjön megint követelőzőnek.-Csak én vagyok, nem kell semmi féle kivételezés, vagy más hangnem.
William kedvesen felnevetett a leány szavain, majd legalább olyan kedvesen azt felelte:
-Pontosan azért kell a formalitás, mert ön, ön.
-De most nem a palotában vagyunk-rázta meg a fejét a hercegnő.-Nem kell a formalitás, most nem a király leánya vagyok. Jelenleg egy egyszerű lány, aki szeretne eljutni Írországba, hogy megmentse a barátai számára egy fontos fiatalembert.
William szóra nyitotta a száját, de a mögöttük evickélő hajón a távcsővel leső kalóz felkiáltott:
-Kapitány, hajó közeleg!
Renesmee szíve azonnal felgyorsult és az eddig elszállt idegesség és félelem egy pillanat alatt visszatért a testébe.
-Milyen hajó?-Kiáltotta vissza a rókának elnevezett férfi, s Nessi látta, hogy William megfeszült izmokkal várja a választ.
-Királyi zászló lebeg rajta-kiabálta vissza a férfi, mire a kapitány elkáromkodta magát.
-Azonnal gyertek át arról a hajóról, ti féleszűek-parancsolta az alkoholtól rekedtes hangján, s mire Renesmee pisloghatott volna, a két parancsot kapó férfi már át is lendült a hajóra két kötél segítségével.
-Ez lesz a mi esélyünk-szorította meg finoman Renesmee kezét William, majd lefelé mutatott a hajó oldalán.-Ha átjönnek a katonák, mert át fognak, te engedd le ezt a csónakot. Ezt a két kötelet kell leengedned-mutatta meg a fiú.-Beszállunk majd a csónakba, amikor ezek nem figyelnek és a fiúkkal együtt visszaevezünk a ti hajótokra, rendben?
Renesmee egy kis ideig emésztette a szavakat, de aztán nagyot nyelve-hogy legyőzze a félelmét-, bólintott. Williamnek nem kellett több. A hercegnő csak pislogott egyet, de mire kinyitotta a szemeit, a fiú már nem fogta a kezét és nem is volt ott vele. Helyette előrántotta a kardját és elrohant a fiúk felé. Valamit ismét mondott Liaméknek, aztán feszülten figyelte, ahogy a hajó közeledik feléjük. Nem csak Williamben, hanem az egész hajón eluralkodott a feszültség. Renesmee is érezte magán, s alig tudta lenyugtatni a remegő testét. Tény, hogy több kalandra vágyott, mint amit a palotában megkaphatott, de az elmúlt két nap annyit tartalmazott, hogy a hercegnő érezte, ahogy kezd elfáradni. Nem csak testileg, de lelkileg és mentálisan is. Akaratlanul is Liam barna szemeit kereste, aki viszont nem figyelt rá. Talán mióta elrabolták, először nem figyelt a leányra, mivel egy teljesen más feladata volt. El kellett kezdenie elvágni a köteleket, amik visszatartották, hogy menekülni tudjanak, ha eljön az ideje. Amint ezt a hercegnő kiszúrta, csak még jobban aggódni kezdett, hogy ezt Smith nehogy kiszúrja. A torkában hatalmas gombóc nőtt, a szíve zakatolni kezdett és a fülében vert visszhangot. Nem tudta volna megmondani, hogy akkor remegett jobban, amikor Liamet figyelte, vagy akkor, amikor Zayn sebét kellett összevarrnia. Lehunyta a szemét egy pillanatra, majd mély levegőket véve igyekezett lenyugodni annyira, hogy le tudja majd ereszteni a csónakot a vízre, amikor eljön az ideje. A fejében megpróbálta mantrázni édesanyja szavait, amiket régen mondott neki, amikor valamiért a hercegnő nagyon izgult és támogatásra volt szüksége. És miközben ezeket a szavakat mondogatta magában, elképzelte, hogy édesanyja és a bátyja is ott vannak vele és vigyáznak rá.