Dallamok fogságában - 1D ff. {+18} (✔️)

❦12❦

♪¸¸.•*¨*•.♪¸¸.•*¨*•.Renesmee.•*¨*•.¸¸♪.•*¨*•.¸¸♪

Reggel Renesmee olyan boldogan ébredt, mint talán még soha életében. A nap sugarai besütve az ablakon simogatták az arcát, s a madarak csicsergése behallatszott a szobába, háttérben a tenger hullámainak dallamával. De a hercegnő nem ezért érezte magát földöntúli állapotban. Sokkal inkább a fiú miatt, akinek karjai még akkor is védelmezőn ölelték körbe Renesmee törékeny kis testét. A lány ajkaira mosoly szökött, ahogy Liam felé fordult, aki még mélyen az igazak álmát aludta és egyenletes ritmusra szuszogott. A királylány kihasználta az alkalmat, hogy egyedül van fent és alaposan szemügyre vette a muzsikust. Mindig is szerette a hajón töltött reggeleket, amikor nézhette, ahogy Liam alszik. Ez már akkor kialakult, amikor még messze nem kerültek olyan bensőséges kapcsolatba, mint amilyenben az elmúlt időszakban. Bár a hercegnő nem is tudta volna pontosan megmondani, hogy ez mikor alakult ki közte és a muzsikus között. Nem tudott volna kijelölni egy konkrét napot, vagy pillanatot, mert minden teljesen felborult körülötte és csak abban volt biztos, hogy Liam volt a biztos pontja. Azt az eshetőséget sem zárta ki, hogy talán már abban a pillanatban a rabjává vált, amikor belenézett a mélybarna szemekbe, az álarc mögött. De mindez akkor reggel nem is számított. Csakis az volt fontos a királylánynak, hogy Liam mellett ébredhetett és ennek minden pillanatát kiélvezte.
Szemügyre vette a fiú kisimult ráncait, amik a mosolyát jelképezték. Megvizsgálta telt ajkait, melyek még álmában is felfelé görbültek, jelezve, hogy ott valami nagyon szép történik ébben vele. Figyelte az orrát, ami minden belégzéskor kitágult. Végignézett a kusza haján, amin a nap fénye játékosan csillogott és kezét a muzsikus mellkasára téve hallgatta az egyenletes szuszogást, miközben figyelte, ahogy a mellkasa dallamos tempóban emelkedik meg, hogy aztán visszasüllyedjen. Furcsa mód gyönyörűnek vélte a fiút, s egy festmémyre emlékeztette, amit bármeddig el tudott volna nézni. Jó érzés lepte el a testét, amiért végre biztonságban láthatta így Liamet, olyanok mellett, akik szerették őt. Miközben a mellkasát cirógatva élvezte az ifjú látványát, az emlékek megrohamozták, felidézve benne az este történteket. A mellkasában a szíve magától zakatolni kezdett, bizsergést és forróságot keltve benne, ami szép lassan minden porcikáját bekebelezte. Az arca is égni kezdett, ahogy visszaemlékezett arra az érzelmes és szenvedélyes szeretkezésre, amit átélt Liammel a hold ezüstös fényében. Ahogy felrémlettek benne a képek, valahogy megint érezni kezdte magán Liam ajkainak érintését és kezének finom simogatását, ahol csak érte őt. A bőre bizseregni kezdett minden egyes ponton, ahol a fiú megízlelte őt és ettől a teste akaratlanul is megremegett, de határozottan a jó értelemben. Ez az érzés pedig mosolyt csalt Nessi ajkaira.
Nem lett volna szabad ezt tennie. A törvények és hagyományok szerint csak azzal hálhatott volna együtt, akit az atyja választott neki férjnek és vele is csak az esküvő után, hogy utódott hozzon majd a világra. Renesmee világ életében tudta, hogy ez számára nem szórakozás lesz majd és nem a szerelemről fog szólni, hanem a kötelességről és az országa érdekéről. Éppen ezért csak még boldogabbá tette a tudat, hogy Liam volt, akivel megtette ezt. Tetszett neki, hogy a maga ura lehetett és nem kényszerből cselekedett. Azonban nem ez volt a fő oka annak, hogy a hercegnő annyira jó szívvel gondolt vissza az előző éjszakára. Nem az csalt mosolyt az ajkaira, hogy a törvényekkel szembe mehetett, vagy az, hogy végre azt csinálhatta, amire valóban vágyott.
Nem...
Ami valójában felfelé görbítette telt, meggypiros párnáit az a tudat volt, hogy Liammel tette meg. Hogy valóban szeretve érezte magát és igazi szeretetet sugározhatott magából, nem pedig valami megjátszott formalitást. Az előző este eltűntek a rangok és a szabályok. Nem volt ott más, csak két szerelmes fiatal, akik el akartak veszni az egymás iránt táplált érzéseikben. És Renesmee bár tudta, hogy az alkalom, ami miatt találkoztak és ott voltak abban a kastélyban, nem volt a legjobb, mégis úgy gondolta, hogy abban a pillanatban nem is lehetett volna tökéletesebb a reggele. Egy kis hang a fejében azt mondta, hogy ne menjenek vissza Londonba; hogy szökjenek inkább el és maradjanak együtt örökre, de tudta, hogy ez nem lehetséges. Szinte képtelenség volt és Niallel sem tette volna meg, mégha nem is volt még szerencséje megismerni a fiút. És mivel pontosan tudta, hogy ez az álomkép majdnem teljes mértékben lehetetlen, inkább csak kiélvezte a pillanatot, hogy akkor Liam mellett lehet. Nem gondolt arra, hogy mi lesz, ha visszatérnek; vagy, hogy vajon tud-e majd Liam nélkül élni; ahogy arra sem, hogy mi lesz, ha esetleg a fiú betartja azt, hogy inkább meghal, minthogy Renesmee nélkül éljen. Nem akarta elrontani a hangulatot, sem a saját maga kedvét. Csak élvezni akarta azt a kevéske időt, ami megadatott nekik. Mégha ezt nem is találta igazságosnak és elégnek. Egy része azt kívánta, hogy bárcsak ő is az alsóbb osztályba született volna, mert akkor semmi akadálya nem lett volna a Liammel folytatott románcának, de ezt a hangot is elhallgatatta. Komolyan ki akart zárni minden negatív hangvételű gondolatot és problémát, amit a világ küldött feléjük és rájuk. Csak ki akarta élvezni azt, ahogy Liam légzése simogatja a meztelen vállát és, ahogy a fedetlen bőrük összesimulva melegítik a másik lelkét.
A fiú szemhéja megrezdült, majd lassan nyitogatni kezdte azt, hogy aztán csillogó szemeit összeakassza Nessiével, amitől a lány szíve hatalmasat dobbant.
-Jó reggelt-suttogta a hercegnő, majd az alsó ajkába harapott.
-Jó reggelt-görbültek felfelé a muzsikus párnái, s közelebb húzta magához a lányt.-Mióta vagy fent?
-Nem olyan rég keltem-bújt Liamhez a királylány, s lehunyta a szemét, hogy jobban kiélvezhesse a fiúból áradó melegséget.-Jó volt nézni, ahogy alszol-suttogta mosolyogva, s felpillantott Liamre.
-Felkelthettél volna-kezdte simogatni Nessi hátát a fiú, amivel folyamatos libabőrt okozott a lány testén.
-De nem akartalak-rázta meg a fejét hevesen Renesmee.-Szeretem nézni és hallgatni, ahogy szuszogsz.
-Mért, a társaságom nem elég kielégítő?-Nevetett fel Liam még reggeli, rekedtes hangján, ami megcirógatta a lány dobhártyáját.
Szerette, amikor Liamnek még kissé rekedt volt a hangja a bágyadtság miatt. Volt benne valami, ami olyan reakciókat váltott ki belőle, mintha tényleg cirógtná őt a fiú. Nem tudta volna megmondani, hogy miért, egyszerűen csak így volt. Legszívesebben folyamatosan hallgatta volna.
-Tudod, hogy nem úgy értettem-helyezte állát a muzsikus mellkasára.-Csak egyszerűen jó nézni, ahogy alszol-ismételte önmagát, miközben finoman simogatni kezdte Liam arcát.-Te is sokszor figyeltél, mikor még nem voltam fent, de te már igen.
-Azért az kicsit más-simított ki egy kósza tincset a királylány arcából Liam.-Te gyönyörű vagy és...teljesen megbabonázol-rázta a fejét a fiú, s tekintetében megjelent valami új fajta csillogás.
Na jó, talán nem volt teljesen új. Renesmee sokszor észrevette már, hogy Liam így néz rá. Ettől a pillantástól azt érezte, hogy ő a világ leggyönyörűbb leánya. Úgy nézett rá, mint a kisgyerekek az ezüst égitestre esténként, amikor az teljes arcát mutatja. Vagy, ahogy a fivérével nézték a hullócsillagokat, amikor az édesanyjával a kertben sétáltak esténként. Renesmee mindig szerette azokat az estéket. Olyankor a királyné rengeteg történetet mesélt nekik tündérekről, hableányokról és egy csomó kitalált lényről, amik a legendák szerint körülvették őket és az emberek tudta nélkül az életük részei voltak. Nessi imádta az ilyen történeteket, mégha a bátyja ki is gúnyolta olykor ezért. A fivére sokkal jobban szerette a bátor lovagokról szóló történeteket, amikben megmentik a bajba jutott királylányt és végül boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Valahogy sosem értettek egyet abban, hogy milyen mese legyen éppen, így az anyukájuk mindig mind a kettőjük kívánságának eleget tett. Hol két történetet mondott, hol pedig összevonta a két vágyat.
-Min gondolkozol annyira?-Szakította ki a gondolataiból a bóktól lángoló arcú lányt.
-Csak ezen a helyen annyi minden emlékeztet anyára-sütötte le a szemeit a hercegnő.-És valahogy, ahogy rám néztél, eszembe jutott, amikor a csillagokat nézve mesélt nekünk minden féle történetet. Létezőeket és olyanokat, amiket ő talált ki. Ehhez mindig is nagy tehetsége volt. Remek meséket talált ki, csak hogy szórakoztasson minket a lefekvések előtt-szökött halovány mosoly az ajkaira.
-És rólam jutott eszedbe anyukád?
-A nézésedről-vette fel a szemkontaktust ismét a fiúval.-Tudom, butaság-ült fel Nessi, majd felhúzta a lábait, de Liam nem hagyta annyiban.
Valójában a hercegnő sem akart tőle elválni, csak teljesen zavarba jött. De ezúttal nem úgy, mint ahogy szokott. Ez most teljesen más volt.
-Nem az-ölelte át hátulról a lányt Liam, majd a fejét a vállára hajtotta.-És tudod, hogy szeretem, amikor emlegeted a számodra fontos embereket, vagy dolgokat. Folytasd, ha szeretnéd.
-Igazából a lényeg ennyi-nézett rá kissé bizonytalanul.-Nagyon hiányzik, tudod?
-Gondolom-fonta össze az ujjaikat Liam, s finoman megszorította Renesmee kezét.-Ha bármikor szeretnél beszélni róla, ne fogd vissza magad.
Nessi halványan elmosolyodott, majd egy finom csókot lehelt Liam arcára.
-Nem fogom, ígérem-tette hozzá, majd az összekulcsolt kezeikre nézett.-Liam, ami tegnap történt, az...komolyan mondtad, amit mondtál?
-Nem úgy tűnt?-Vonta fel a szemöldökét Liam mosolyogva.
Renesmee hevesen bólogatva jelezte a válaszát, de nem tudta, hogy ez mennyire jó. Nem akarta, hogy Liam bajba keveredjen miatta.
-Szeretlek, Ness és ez ellen senki és semmi nem tud tenni.
-Én is szeretlek-bújt hozzá, s lehunyva a szemeit söpörte ki a fejéből a félelem vezérelte gondolatot, miszerint Liamnek baja esik.
Helyette visszatért a nihilbe és Liam karjaiba.