Dallamok fogságában - 1D ff. {+18} (✔️)

❦15❦

♪¸¸.•*¨*•.♪¸¸.•*¨*•.Renesmee.•*¨*•.¸¸♪.•*¨*•.¸¸♪

Renesmee képtelen volt a fiúk szemébe nézni, miután elolvasták a levelet. A király válasza egyértelmű volt: Niall tárgyalását megrendezik és a hercegnő elrablásáért felelős fiúkat pedig halálbüntetés várja. Utóbbi azért nem volt teljesen biztos, de nagy volt a valószínűsége.
A királylány vagy tízszer újra olvasta az atyja kézírását, miután Liam könnyes szemekkel felolvasta azt. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy ez volt a király válasza. A józanabbik éne tudta, hogy valami hasonló lesz. Az, amelyik tisztában volt azzal, hogy az apja mennyire kemény kalapos és mennyire szereti is őt. Viszont egy másik oldala, az, amelyik menthetetlenül kötődött a fiúkhoz és remélte, hogy egy szép befejezést kap majd ez az egész, hitt abban, hogy az uralkodó szíve megesik majd rajtuk és ejti a vádakat.
Renesmee butának gondolta magát, amiért hagyta, hogy ez a reménysugár eluralkodjon rajta, de már nem tudott ellene tenni.
Vagyis...a levél tett ellene helyette is.
A hercegnő legszívesebben kiáltani tudott volna, ahogy eszébe jutottak a sorok, melyeket az apja saját kezüleg írt meg nekik. Pedig Nessi pontosan tudta, hogy a nagy király sosem ír magától semmit. Ő csak diktálni szokta az üzeneteket és az egyik jobb keze írja meg helyette a leveleket. Viszont most nem ez volt...ezúttal tényleg az ő kézírása pihent a lapokon sorokba, összefüggő, negatív hangvételű, Liamék számára teljes mértékben szomorú mondatokba szedve.
És Renesmee utálta ezt.
Nem akarta, hogy az újonnan szerzett barátai és szerelme ilyen fanyarú sorsot kapjanak. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy talán a segítségével alakulhatott volna ez az egész másképp. Hogy lehet, hogy megmenthette volna Niallt, ha valahogy visszaszökött volna Londonba és akkor a muzsikusok sem kerültek volna életveszélybe. Helyette meg ott ült egy hajón és a fodrozódó tengerre meredve igyekezett nem elsírni magát.
-Egy napnyira vagyunk Londontól-szólalt meg William a mellé lépő Zaynre pillantva, s ez volt az utolsó csepp a pohárban Renesmee számára.
Hiába küzdött a sós cseppekkel szemben, ez az egy mondat képes volt belökni őt a teljes elkeseredésbe és szomorúságba. A szavaktól, amik elhagyták a volt kalóz száját úgy pattant fel, mintha valami megcsípte volna, majd a hajófenékre menekült, hogy egymaga lehessen. Hamár sírt, nem akarta, hogy a társai lássák.
Egy nap.
Csupán ennyije maradt azokkal, akik megtanították neki, hogy milyen az igazi szeretet. Hogy meddig megy el az ember egy számára fontos emberért. Megmutatták neki, hogy milyen máshol élni és milyen szerelmesnek lenni. Képtelen volt elfogadni mindazt, amit az atyja leírt a muzsikusokról. Nem akarta elfogadni, hogy a bitófára kerülhetnek.
-Pontosan mi is a tervetek?-Hallotta meg William hangját újra fentről.
-Neked a kikötőtől nem messze kell majd várnod a hajón-érkezett Liam válasza.-A csónakkal beevezünk a városba és kiszabadítjuk Niallt, amikor senki nem figyel. Nessi azt mondta, hogy segít. Aztán elhajóztok-vázolta a tervet, s a szavaitól Renesmee száját elhagyta egy nyüszítés, ahogy a zokogás végigrázta a testét.
-Elhajóztok?-Reagált azonnal Zayn, de Liam inkább elterelte a témát, semmint válaszolt volna.
-Hova tűnt Nessi?
Az említett lány felhúzta a lábait és azokat átkarolva döntötte rá a fejét, s próbált nem túl hangosan sírni. Közben pedig csak az lebegett előtte, hogy mennyire jól érezték magukat a Horan kastély városában és, hogy mindez a jó hangulat egyetlen pillanat alatt romlott el és zuhant a mélybe. Már hosszú napokkal ezelőtt történt, de a hercegnő egészen idáig még mindig nem tudta feldolgozni a történteket. Ellenben nem aludt, mióta meglátta, hogy megérkezett a válasz. Képtelen volt éjjelente lehunyni a szemét, mert minden ilyen alkalommal rémképek ezrei rohamozták meg és lökdösték egy sötétbe, ahonnan úgy érezte, hogy nincs visszaút. Rémálmok jelentek meg, amiben a fiúkat más és más fajta kivégzési módszerrel juttatják át a túlvilágra, méghozzá az ő szeme láttára. Így akárhányszor sikerült legalább egy kicsit aludnia, mindig felriadt, hiába voltak Liam karjai körülötte. Úgyhogy az esték számára inkább a szerelme arcát való tanulmányozásával teltek az alvás helyett.
-Lement a hajóaljra-válaszolta Louis végül Liamnek, bár Renesmee biztos volt benne, hogy neki is feltűnt Liam kifejezése, ami erősen arra utalt, hogy ő nem megy majd velük.
A fiú hiába ígérte meg Nessinek, hogy majd elmondja a társainak, hogy nem hajózik el velük, még nem került erre sor, ugyanis az a levél mindent felborított. Az események egyetlen pillanat alatt gyorsultak fel és ugyanennyi idő alatt kellett átgondolniuk mindent. A Horan család ragaszkodott ahhoz, hogy velük jöjjenek támogatásnak egy flottányi hajóval, de a négy fiú lebeszélte őket, mert nem akarták veszélybe sodorni őket. Ráadásul Renesmee igyekezett az ész érvekkel hatni rájuk, miszerint Anglia és Írország szövetsége Niall elfogatásávál így is megingott. Nem hiányzott, hogy háború robbanjon ki, amiért Horanék a királyuk ellen fordultak és ezzel hazaárulást követtek el. Így viszont a hat fiatal teljesen magukra voltak utalva és csak a szerencsében bízhattak, ami úgy tűnt, hogy határozottan nem mellettük állt.
-Utána megyek-érkezett Liam reakciója, de Louis azonnal tiltakozni kezdett.
-Hagyd, majd én megyek. Inkább beszéld meg Williammel, hogy mennyire távol várjon minket-hangsúlyozta ki-, amikor kiszabadítottuk Niallt.
Miután Louis kiosztotta Liamnek a feladatát, elindult lefelé. Renesmee a sírása ellenére is hallotta, ahogy közeledik felé a fiú, így jobban behúzódott a sarokba. Nem azért, mert félt attól, hogy a kék szemű esetleg bántaná őt azért, amiért sír, hanem azért, mert nem akarta, hogy lássa ahogy folynak a könnyei. Viszont egy hajón sodródtak hazafelé. Ráadásul nem is volt olyan hatalmas az a hajó, így Nessi nem tudott elbújni. Legalábbis örökre biztosan nem.
-Renesmee-harsant fel Louis kedves hangja már lent-, Hercegnő, hova bújtál?
Ness összeszorította az ajkait és a szemeit is, hogy ne nyüszítsen fel újra, s még jobban összehúzta magát, de tisztában volt azzal, hogy semmi értelme nincs a bújkálásnak. Plusz pontosan tudta, hogy a szipogása valószínűleg amúgyis lebuktatja a helyzetét illetően.
-Itt vagyok-nyögte ki végül nagy nehezen, s igyekezett letörölni a sós cseppjeit, de azok minden egyes alkalommal újratermelődtek.
-Mondd csak, mi a baj? Hogyan segítsek?-Lépdelt felé, de ahogy meglátta a leányt és összeakasztotta a tekintetüket, megmerevedett.-Miért sírsz?-Nyögte ki elsápadva.
Renesmee elkapta a tekintetét, s leszegezte a földre.
-Nem érdekes-felelte szipogva, s még jobban összehúzta magát.
-De igen. Dehogynem az-folytatta a felé való lépkedést lassan, mintha csak egy kiscicát akart volna a közelében tartani, majd óvatosan megfogni.-Kérlek, mondd el, hogy mi bánt.
A királylány egy darabig nagyon küzdött magával. Nem akart teljesen kiborulni, mert tudta, hogy ha a trónra kerül, akkor sem engedheti majd meg magának azt, hogy sírjon, vagy dühöngjön. De akkor mindennek érezte magát, csak erős, nagy királynőnek nem. Sokkal inkább volt megint az a rémült kislány, aki zokogva rárkózott a szobájába, miután megtudta, hogy a bátyja az életét vesztette a tengeren úton hazafelé. Elveszettnek érezte magát, elhagyatottnak és kétségbeesettnek. Hiába vették körbe olyanok, akikről tudta, hogy mellette maradnak, bármit is hoz a sors. A magány érzete percről percre nőtt és űrt ébresztett benne, hatalmas fájdalommal társítva, ami folyamatosan azt kántálta, hogy ez az egész az ő hibája.
Mindig is nehezen dolgozta fel, amikor ártatlan embereket ítéltek el, de ezúttal sokkal rosszabbul viselte a dolgot. Tudta, hogy valószínűleg ez az érzelmi érintettségnek köszönhető, de nem akart erre sem gondolni.
-Szerintem pontosan tudod, hogy mi bánt-válaszolt végül és kényszerítette magát, hogy a fiú szemébe nézzen.-Az apám meg akar büntetni titeket. Lehet, hogy halábüntetést kaptok és Niall...ki tudja, hogy mit érdemel majd a bíróság szerint. Elveszítelek titeket és nem tudok mit tenni ez ellen. Atyám mindannyiótokat bántani akarja, pedig csak a szeretteteket védtétek. Mindent azért csináltatok, hogy Niallt megmentsétek és most lehet, hogy ebbe mind odavesztek. Én pedig teljesen tétlennek érzem magam és egy rakás szer...
-Héé-ölelte magához Louis a reszkető lányt, s finoman simogatni kezdte a hátát.-Pontosan tudtuk, hogy mit vállalunk, amikor mindebbe belekezdtünk. És még így is azt mondom, hogy megérte. Talán nem lesz olyan szép a vége, mint azt gondoltuk, de együtt leszünk és ennél semmi sem ér többet a számunkra.
-Meg egyébként sem hibáztathatod magad-szólalt meg egy mély bariton a lépcső felől, mire Nessi felkapta a fejét és szembe találta magát Harryvel.-Ne haragudjatok, nem akarok zavarni, csak...látni akartam, hogy jól vagy-e. Viszont láthatóan nem.
-Csak...kikészít ez a helyzet-törölgette a szemeit a királylány.-Nem akartalak elvonni titeket a feladatotoktól, de amikor William kimondta, hogy márcsak egy nap, akkor...akkor minden érzelem előtört bennem és én...
-Nyugalom-ült le Renesmee másik oldalára Harry, s ő is átkarolta.-Nem kell magyarázkodnod. És erősnek sem kell mutatnod magad, ha összetörnél. Most itt vagyunk neked, úgyhogy sírd ki magad bátran.
Nessi mind a két fiút magához ölelte és, ahogy Harry mondta, újra sírni kezdett. Teljesen átadta magát ennek a fájdalomnak és hagyta, hogy a lelke szépen lassan megtisztuljon.
-Szeretlek titeket, fiúk-kapkodta a levegőt a sírástól.-Sosem felejtelek el titeket, esküszöm.
-Nem is kell-vágta rá Harry.-Minden a legnagyobb rendben lesz és így majd rendszeresen küldünk postagalambot és te is meglátogathatsz majd bizonyos időközönként a Horan kastélyban. Hallod, Hercegnő? Minden rendben lesz-törölgette a leány könnyeit Harry gyöngéden, s bár a szavai határozottak voltak, a szemében neki is ott csillogott a félelem, amit a király leánya is érzett magában.
-Legyen igazad, Hazza-borzolta össze göndör tincseit Renesmee, majd újra a fiúk karjaiba bújt.