Dallamok fogságában - 1D ff. {+18} (✔️)

❦17❦

♪¸¸.•*¨*•.♪¸¸.•*¨*•.Renesmee.•*¨*•.¸¸♪.•*¨*•.¸¸♪

A világ teljesen lelassult a hercegnő körül. Mióta elkapták őket a kikötőben úgy érezte magát, mintha víz alatt lenne. Ahogy nézte, hogy a barátait és a szerelmét megkötözik, majd a tömlöchöz vezetik őket, a szíve apró darabokra tört. Aztán egyre kisebb szilánkokra és ez olyan volt a királylány számára, mintha a kis darabok apránként vágnák fel a mellkasát. A könnyei megállíthatatlanul folytak, miközben végignézte, ahogy elviszik a szeretteit és ő semmit sem tudott tenni ellene. Minden egy pillanat alatt omlott össze körülötte és mindezt, mintha szándékosan az orra alá akarta volna dörgölni az agya, folyamatosan lejátszotta újra és újra, egyre lassabban.
A férfi, aki elkapta őket-Nessi tudta, hogy mondta a nevét, de egy cseppet sem emlékezett rá és nem is akart-, Renesmee mellett lépdelt és folyamatosan szövegelt. De mivel olyan volt, mintha a nagy kékség maga alá gyűrte volna, így semmit nem hallott belőle rendesen. Nem is nagyon figyelt rá igazán. A mellkasát szorító fájdalom és a folyamatos levegőért küzdés lefoglalta a szervezetét annyira, hogy kicsit se törődjön mással, csakis Liamékkel és azzal, hogy ne essen össze a vár egyik folyosóján.
Hogy is hívták?
Egy részében volt annyi még, hogy mégis feltegye ezt a kérdést. Talán csak azért, hogy eszébe jusson, hogy kin kell majd bosszút állni, talán teljesen más volt ebben a felében, de valahogy a kérdés belopta magát a rosszul lét ellen küzdő tudata mellé. Tudni akarta, hogy mi a férfi neve, akinek be nem áll a szája és közben úgy pihenteti a kezét a király leányának a derekán, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb gesztusa.
Jordan? Jason? Jonathan? Vagy talán Jeremy?
A nevek csakúgy ugráltak a fejében és annyi volt meg, hogy a férfi kezdőbetűje a J volt. De valahogy nem tudta rávenni az agyát arra, hogy felidézze. Tényleg minden kis részletet folyton levetített neki, bezzeg a mellette sétáló ember nevét véletlenül sem akarta az eszébe juttatni.
-Nem is érdekel-motyogta maga elé, s nagy erőfeszítésébe került, hogy ne rogyjanak össze a térdei ott helyben.
-Mondott valamit?-Kapta fel a fejét a fiú, mire Renesmee megtorpant.
Nem tudta volna eldönteni, hogy melyik érzelem az, ami erősebb benne. A harag, a düh, a félelem, az aggodalom és a szomorúság olyan keserű elegyet alkotott az összetört szívében, hogy képtelen lett volna válaszolni arra, ha valaki megkérdezte volna, hogy mit is érez pontosan.
Viszont ahogy a mellette álló barna szempárjába nézett, egy új érzelem kúszott be a testébe. Az elszántság. Megígérte Liamnek, hogy bárhogy is alakul majd az este, ő nem fogja feladni, sem annyiban hagyni. Márpedig Renesmee mindig állta a szavát. Megígérte a számára fontos személyeknek, hogy nem nézi tétlenül a kivégzésüket és mindent megtesz majd, hogy megmentse az életüket. Ehhez pedig tartotta magát.
Az elszántsága felülkerekedett minden eddigi, negatív érzelmén. Megtörölte a könnyektől csillogó szemeit, kihúzta magát, majd vett egy mély levegőt, miközben a lehető legösszeszedettebb hangon megszólalt:
-Mi lesz fiúk sorsa?
-A rabokat hazaárulás vádjával állítják bíróság elé. Ugyanakkor lesz a tárgyalásuk, amikor az ötödik kereküké. Most, hogy Kegyed hazatért, már nincs oka a királynak tovább húzni ezt. A napokban lesz a tárgyalás-felelte a tábornok szemrebbenés nélkül.
A hangja merev volt és rideg.
A királylány tenyere szinte belebizsergett, hogy felképelhesse, de tartotta magát. Tudta, hogy kénytelen hitelesnek maradnia, ha még valaha látni akarja szerény körülmények között a társait.
-Mikor láthatom őket?-Tett fel újabb kérdést, de mivel túl átlátszónak tűnhetett, ezért hozzátette:-A szemükbe akarok nézni az elrablóimnak és a fiúnak, aki miatt ezt lépték.
Nem tudta, hogy a férfi mennyire hisz neki, főleg azután, hogy látta összecsuklani a sírástól őt, amint a fiúkat elvezették, de nem adhatta fel ilyen könnyen. Muszáj volt elhitetni vele, hogy tényleg csak a bosszú miatt akar Liamék szemébe nézni. Először kénytelen volt kijátszani a tábornokot, hogy aztán az apjával beszélhessen négyszemközt és talán hatással legyen a tárgyalás végkimeneteléhez.
-Az édesapja azt kérte, hogy amint biztonságban van, hozzá vezessük el Önt. Látni akarja Kegyedet és a továbbiakban pontosan ez fog történni. Az atyja utasításait követem.
-Miért akar azonnal látni?-Érdeklődött tovább Renesmee.
A férfi ajkai mintha megrándultak volna. Nessi nem tudta eldönteni, hogy csak a válaszát akarta visszafojtani és átgondolni, mielőtt kimondja, vagy egy mosoly görbült majdnem rá, de igyekezett nem erre koncentrálni. Tartania kellett magát és elnyomni a folyamatosan előtörni vágyó sós cseppjeit.
-A királynak bejelenteni valója van, amit mindenképpen szeretne megosztani Önnel.
A hercegnő torkában gombóc nőtt és a gyomra görcsbe ugrott. Valahogy ezek a szavak egy cseppet sem nyugtatták meg, vagy sugalltak pozitív érzelmeket a számára. De ezt nem akarta, hogy bárki észrevegye rajta. Nagy nehezen rávette magát, hogy bólintson, majd hagyta, hogy tovább vezessék őt az atyja szobájához, ahol őt várta.
Ahogy beléptek a teremben, ahol a király várta, az őrök kint maradtak, ellenben a férfi, aki tönkre tett mindent, Renesmee oldalán lépett be. A királylány megmerevedett, ahogy meglátta az apját. Mivel elrabolták, örülnie kellett volna, hogy megint otthon van és ismét láthatja a még életben lévő szülőjét, de akkor csak félelmet és szomorúságot látott. Pedig elnézve az előtte álló édesapját, látszott rajta, hogy mennyire megviselte mindaz, ami történt. A szemei alatt fekete karikák húzódta, szemei véresen emelték ki a király szeme színét; a haja őszült ez alatt a kis idő alatt, az arca pedig beesett. Olyan volt, mint aki legalább öt évet öregedett az elmúlt időszakban. Ettől pedig a negatív érzelmei közé csatlakozott a bűntudat is a leányban. Az apja ennyire félt, hogy nem látja többet, ő pedig nem akart hazatérni. Hálátlannak érezte magát és gonosznak.
A következő pillanatban az uralkodó lendületesen megindult Renesmee felé, majd szorosan a karjaiba zárta.
-Azt hittem, hogy nem látlak többet-morogta mély hangján a király, s a szavai és ölelése hatására Renesmee újra elpityeredett.
-Nem esett bajom, papa-szorította ő is magához a férfit.-Jól vagyok, nem bántottak, komolyan.
Erre nem kapott semmilyen reakciót. A király a még mindig bent álló tábornokhoz lépett, majd kezet fogott vele.
-Köszönöm, hogy hazahoztad.
Mintha bármi köze lett volna hozzá.
A gondolat majdnem meg is formálódott szavakként Nessiben, de mielőtt kimondhatta volna őket, az atyja megint megszólalt.
-Joseph Cane tábornok a kezedért jött hozzám. Az eltűnésed után egy nappal érkezett, amikor megtudta, hogy mi történt, tüstént egy terven kezdett agyalni, hogy hogyan hozhat haza téged. Azt mondtam neki, hogy ha ezt véghez viszi, akkor megkapja az áldásom és most, hogy itt vagy-lépett közelebb a leányához az uralkodó, de Renesmee hátrált és megrázta a fejét.
-Nem-tiltakozott hevesen, a királyba fojtva a szót.-Nem, kizárt. Ezért rángattál vissza a palotába, papa?-Remegett meg a hangja.-Csakis erről szólt a hajtóvadászat, amit a fiúk, a barátaim ellen indítottál?
Renesmee teljesen összetört, aznap már másodjára. Már az sem érdekelte, hogy a korábbi szövegével teljesen ellentétes dolgokat mond Joseph füle hallatára.
-Kislányom, a történtek bebizonyították, hogy mekkora veszélyben vagy. Joseph mellett tökéletes királynő lesz belőled és biztonságot is kapsz. Erről pedig nem akarok vitát nyitni, a nász az ítélet végrehajtása után megtörténik. Mihelyst azok az ifjúk lógni fognak, elkezdődnek majd a készületek a menyegzőhöz. Hamarosan pedig Joseph oldalán fogsz uralkodni az ország felett.
Renesmee minden eddig elfojtott negatív érzelme feltört, ahogy a forró könnycseppek perzselni kezdték az arcát, s a szavak úgy csúsztak ki a száján, hogy át sem gondolta azt, amit mond:
-Gyűlöllek-kiabálta rekedten.-Bárcsak soha ne jöttem volna haza.
Nem hagyott időt arra, hogy erre választ is kapjon, mert kirohant a teremből, s meg sem állt a saját szobájáig. Az sem érdekelte, hogy út közben véletlenül fellökte a legjobb és egyetlen barátnőjét, az hiába kiáltott utána. Csak az volt benne, hogy be kell zárkóznia a szobájába, mielőtt a folyosó közepén összeesve zuhan a mélységes fájdalom sötét gödrébe.
Nem tudta felfogni mindazt, amit az apja mondott. Vagyis inkább azt nem, ahogy mondta. Tudta, hogy a méreg beszélt belőle, amiért Liamék elrabolták őt, de a közöny és némi megkönnyebbülés az atyja hangjában, amikor arról beszélt, hogy fel fogják akasztani azt az öt fiatal fiút, olyan fájdalmat okozott neki, ami még a kikötőben történteknél is rosszabb volt.
Amikor a szobájában becsapta az ajtót, nem foglalkozott azzal, hogy a kulcsot is elfordítsa a zárban. Csak bevetődött az ágyába és elmerült a zokogásban.
-Nessi?
A kopogás után felharsanó lágy hangnak a hercegnő még így sem tudott ellenállni. Sisi nagyon hiányzott neki, amíg távol volt és bár az előbb fellökte, őt nagyon szerette volna látni.
-Szabad-szólt ki levegőért kapkodva a sírás miatt.
A lány bedugta fejét az ajtón, majd a lehető legfeltűnésmentesebben beosont a királylányhoz és befeküdt mellé az ágyba.
-Találkoztál Joseph-fel, igaz?-Kérdezte finom hangon.
Renesmee csak egy bólintást bírt kicsikarni magából, s bevetődött a legjobb barátnője karjaiba.
-Te tudtad?
-Véletlenül hallottam meg, ahogy erről beszélnek atyáddal, aztán Drew megerősítette a hallottakat. Renesmee, azt hittem, hogy sosem látlak többet-remegett meg Elizabeth hangja.-Annyira féltem.
-Nem esett bajom-szipogott Nessi.-Nem bántottak és...-elharapta a mondatot, amíg elgondolkozott, hogy elmondja-e Sisinek azt, amit érez, de aztán nem habozott tovább.-Beleszerettem az egyikükbe.
-Micsoda?-Kiáltott fel a szolgálólány.-De hisz elraboltak.
-Tudom, de ha tudnád, hogy mennyire rendesek voltak velem. Sisi, elvittek oda, ahol anya rengeteg időt töltött és Liam...Liam képes lenne meghalni, csakhogy ne kelljen nélkülem élnie és most rájöttem, hogy én is inkább meghalok, minthogy egy olyan világban éljek, amiben ő nincs.
-Ha ennyire véded, akkor nem lehet rossz ember-nézett Renesmee szemébe a lány.
-Mindannyian nagyon jó emberek.
Sisi elgondolkozott, majd halványan elmosolyodva letörölte Nessi könnyeit.
-Hát akkor nem hagyhatom, hogy elveszítsétek egymást.