Dallamok fogságában - 1D ff. {+18} (✔️)

❦14❦

♪¸¸.•*¨*•.♪¸¸.•*¨*•.Renesmee.•*¨*•.¸¸♪.•*¨*•.¸¸♪

A hely szépsége azonnal beszippantotta a hercegnőt. Az, hogy mennyire másképp néz ki a tenger onnan, mint a hazájából. A virágok, amiket otthon még sosem látott. A rengeteg zöld, a sok kedves ember. Annyira más volt, mint Londonban. Williamnek igaza volt: még a levegő is más volt. Az illatok, a zajok, a friss szellő érzete, ahogy simogatja az ember bőrét.
Minden annyira másnak tűnt, pedig csak pár napnyi hajóútra volt az otthonától. Viszont valahogy Renesmee egy kicsit úgy érezte, hogy így az édesanyjához is közelebb kerül. Mióta Lady Horan megemlítette, hogy az anyukája mennyit járt náluk és, hogy mi volt a kedvenc helye és miért, azóta az ország és a város minden egyes új részlete megjelenítette a király leánya számára az egykori királynőt. Olyan volt számára, mintha még jobban megismerhetné őt. Nessit teljesen megbabonázta a vár környéke és ez az elvakított csodálat csak fokozódott, ahogy a hercegnő a barátaival a piac felé tartott.
A feszült hangulat még mindig jelen volt, de ahogy haladtak befelé mindenki sokkal inkább foglalkozott Renesmee mosolyával, mint azzal a kellemetlen helyzettel, ami kialakult. Nessi érzékelte, hogy az összes szempár őt figyeli, de nem tudott zavarba jönni. Egy részt, mert már igazán megszokta, mivel a palotában még a falnak is füle és szeme volt, amik mindig őt lesték; másrészt pedig, mert tudta, hogy legalább ezzel is kicsit eltereli a Liam és Zayn közti feszültség élét. Talán nem volt teljes megoldás, de már nem vitatkoztak és nem úgy néztek ki, mint akik bármelyik pillanatban egymás torkának eshettek.
A királylány azt hitte, hogy nem lehet jobb a hangulata, hogy a hely nem mutathat már semmi újat, amikor beértek a piacra és rájött, hogy mekkorát tévedett. Úgy érezte, hogy nincs elég ideje arra, hogy mindent szemügyre vehessen, pedig nagyon szerette volna. Az ujjait kihúzta Liam kezéből, majd előre rohanva ment oda az összes kis bódéhoz. Voltak ott gyümölcsök, borok. Egy másiknál a sör volt megszámlálhatatlan mennyiségben, míg egy újabbnál zöldségek, vagy éppen ruhaneműk. Az emberek, akik elhaladtak mellette mosolyogtak, beszélgettek és úgy tűnt, hogy mindenki ismer mindenkit. Néhol kisgyerekek kacagtak fel és dobálták a játékukat, meg báboztak, vagy épp kergetőztek. Ez hatalmas mosolyt csalt Renesmee ajkaira. Úgy érezte, hogy hazatalált. Hogy neki erre van szüksége.
Aztán ettől elöntötte a bűntudat. Hiányoztak neki az otthoniak és aggódott is értük, de tudta, hogy ott sosem lenne igazán boldog. Tisztában volt azzal, hogy mik a kötelességei és, hogy mi vár majd rá, amint hazaér, viszont erre nem vágyott. Ellenben azzal, ami ott volt a kis város utcáin. Mosoly, melegség és szabadság várta és ezeknek az elegye lépésről lépésre egyre jobban a hatalmába kerítette. A pozitív érzés pedig legyűrte a bűntudatot. Képtelen volt azon rágódni, hogy mi lesz másnap, hogy mit hoz a jövő és, hogy lesz-e egyáltalán jövő. A kis város minden porcikáját beszippantotta és képtelen volt kijönni belőle.
Nem is igazán akart.
Egy része azt suttogta, hogy csak gyáva és így akarja elnyomni a félelmet. Hogy ezzel húzza az időt, de valahogy nem tudott ezekkel foglalkozni.
Főleg nem akkor, amikor egy labda gurult a lábához. Renesmee megtorpant és tekintetét a kis tárgyra vezette. A következő pillanatban egy kislány rohant oda hozzá kacagva, de amint meglátta a hercegnőt megtorpant és mintha elbizonytalanodott volna. A királylány tudta, hogy tőle ijedt meg. Ez annyira nem lepte meg, hiszen pontosan emlékezett arra, hogy ő milyen volt kislány korában. Arra, hogy mennyire megijedt az idegenektől, akik akkor még az ő szemszögéből hatalmasnak tűntek. Viszont mindig jobban érezte magát, amikor egy "óriás" leguggolt hozzá. Úgy már nem tűnt olyan ijesztőnek soha, senki.
Renesmee is alkalmazta ezt most.
Halványan elmosolyodott, majd leguggol a kis tárgyhoz.
-Hercegnő-szólalt meg Niall bátyja, de Renesmee feltartotta a kezét jelezve, hogy hagyja csak.
-Minden rendben-tette hozzá hátra pillantva, majd visszanézett a barna hajú kislányra, s a kezébe vette a labdát.-Ez a te játékod?-Kérdezte egy kedves mosollyal.
Ahogy a pöttöm kék szemeibe nézett egy pillanatra azt érezte, hogy önmagával néz farkasszemet. A kiskori önmagára emlékeztette. Kicsit butának érezte magát ezért a gondolatért, de még így sem tudta megszakítani a szemkontaktust vele.
Az aprócska lány bekapva a hüvelykujját bólintott, s egy kicsit közelebb lépett Nessihez, aki ettől még szélesebbre varázsolta a mosolyát.
-Hány éves vagy?
A pici a szabad kezét felemelte, majd négy ujját mutatta meg.
-Már olyan nagy vagy?-Ráncolta az orrát Renesmee, s a mellkasában forróság indult meg.
Egyszerűen a kisgyerekek mindig ilyen hatást váltottak ki belőle. Már amikor nagyobb gyerek volt, akkor is szerette, ha összesodorja kisebbekkel az élet. Amikor a nemesi családokban gyermek született az apja mindig elvitte őt az ezeknek szervezett ünnepségekre és akár órákig el tudta nézni, ahogy a pici csak gügyög, vagy forgolódik. Már akkor tudta, hogy neki gyermekekkel kell foglalkoznia, ha felnő. Hiába nevelték őt másra.
A kislány ismét bólintott, s megint közelebb lépett Nessihez.
-Hogy hívnak?
A pici kivette az ujját a szájából, majd kissé bátortalanul felelt:
-Lilynek.
A hangja vékony volt és csilingelő.
A hercegnőnek az jutott eszébe, hogy minden könyvben ilyennek képzelte el a tündérek hangját.
-Nagyon szép neved van.
Lily arca kicsit elpirult, de mintha mi sem történt volna azt kérdezte:
-Te hercegnő vagy?
-Igen, valami olyasmi-felelte bólogatva a lány, majd a labdára nézett.-Elkapod, ha odadobom neked?
Lily nem felelt, csak bólogatni kezdett, majd kinyújtotta a kezét. A királylány finoman odadobta neki a játékot, majd megtapsolta a kislányt, aki kissé bizonytalanul ugyan, de elkapta.
-Nagyon ügyes vagy. Adok is neked valamit ezért-nyúlt a hajához, amiben egy csat pihent, melyen ékkő csillogott.-Ezt neked adom, rendben? Tetszik? Szeretnéd?
Lily újra bólogatni kezdett, ám a háttérben felharsant egy női hang.
-Lily, Kicsim, gyere. Ideje mennünk.
-Megyek, anyu-hadarta el Lily, majd kikapta a hercegnő kezéből a csatot és már rohant is az anyukájához.
Renesmee még látta, ahogy a pöttöm megmutatja az asszonynak a kapott ajándékot, aki ezért feléjük pillantott, de aztán tovább indultak.
-Ez kedves volt tőled-fogta meg ismét a kezét Liam.
-A gyerekkori önmagamra emlékeztetett-felelte Renesmee könnyedén, de az arca égni kezdett.
Liam finoman megszorította a kezét, s villantott egy halvány mosolyt, de aztán elterelte a témát:
-Gyere, erre-biccentett balra.-Ezt imádni fogod-tért le a főútról, majd betért egy kis boltba.
Egy boltba, ahol minden egyes négyzetméteren könyvek pihentek. Renesmee lélegzete elakadt egy pillanatra, ahogy a szemei elkerekedtek a csodálattól és újabb mosoly ült ki az ajkaira.
-Soha nem akarok elmenni innen-suttogta maga elé, miközben elindult a kis boltban.
Liam nem fogta vissza, csak a sarokban lévő székre ült, de aztán a világ megszűnt a hercegnő számára. Ennél csak még annál is jobban biztos volt abban, hogy ez az ő helye. Hogy neki ide kellett volna születnie, nem Londonba. Írország és ezen pici város egyre közelebb került a szívéhez. Itt olyan melegség vette körbe, ami még soha máshol.
Végigjárta a boltot és megérintette az összes könyvet, ami tetszett neki. Némelyikbe beleolvasott, másikokat csak megforgatott a kezében, majd visszatette a helyére. Volt olyan is, amiből több fejezetet is elolvasott, de aztán, amikor ment volna tovább egy mellkasba ütközött. A fiú fájdalmasan felnyögött ezzel a szívbajt hozva a királylányra. Renesmee azonnal visszacseppent a valóságba, ahogy felkapta a fejét.
-Ne haragudj-lépett hátrébb a királylány, s aggodalmasan fürkészni kezdte a fiú arcát.-Megvagy? Tényleg sajnálom.
-Te aztán igazán elmerülsz a könyvek birodalmában, nem igaz?-Mosolyodott el Zayn, s oldalra biccentette a fejét.-Még soha senkit nem láttam ennyire elvarázsoltnak.
-Nem csak a könyvek teszik-pillantott körbe Renesmee egy sóhajt hallatva.-Az egész környezet. Úgy érzem, hogy itt otthonra leltem. Butaságnak hangzik, de ha ti nem raboltok el, akkor sosem ismertem volna meg ezt. Soha nem tudtam volna meg, hogy anya sokat járt erre és kint ült Lady Horan kertjében. Hogy barátok voltak. Mindez olyan, mint egy álom. De ha az is, akkor nem akarok felébredni belőle-rázta meg a fejét újabbat sóhajtva.
-Valóban gyönyörű hely-ismerte be a fiú, majd a sérült vállára tette a kezét.
-Nagyon fáj? Még mindig olyan rossz, mint volt?
-A palota mesterei csodát tettek velem-ingatta meg a fejét Zayn, s ujjait a vállába mélyesztette a seb fölött.-Meg persze te is. Ha nem látod el a sérülésem, akkor valószínűleg most nem állnék itt.
-Ezt már megbeszéltük-billentette oldalra a fejét Renesmee is.-De nem ez volt a kérdésem.
-Nem vészes-legyintett, de Nessit nem győzte meg ezzel.
-Valóban?-Vonta fel a szemöldökét.-Akkor, ha most odadobnám neked ezt a könyvet, akkor simán el tudnád kapni? Fájdalom nélkül?
-Határozottan-bólintott, de aztán hozzátette:-Viszont a könyv szent, nem igaz? Úgyhogy ne próbáljuk meg inkább.
-Rosszul hazudsz, Zayn-húzta el a száját a lány, aztán közelebb lépett a muzsikushoz.-Elárulod, hogy mi a baj? Mármint a sérülésen kívül. Az, amiről Liammel beszélgettetek, amikor kiléptem a szobámból?
-Csak egy egyszerű beszélgetés volt.
-Nem, nem csak az volt. Láttam, hogy hogyan néztetek egymásra, te pedig teljesen kikeltél magadból. Mi történt, Zayn?
-Kicsit összekaptunk, ez minden. Liam olyat akar tenni, amit valószínűleg mi sosem hagynánk neki, miután megmentettük Niallt. Nem árulta el, hogy mi az, de azt mondta, hogy ki tudja mit hoz a jövő. Egy szavát sem hiszem el, viszont szerintem te tudnál rá hatni és kideríteni.
Nessi egy pillanatra lemerevedett, ugyanis pontosan tudta, hogy Liam mire célzott. De végül csak bólintott.