Figyelem,
Ebben a részben 18+-os jelenetek vannak. Ha nem szeretnéd elolvasni őket, ugord át.✋✋🔞🔞🔞❤❤❤❤♪¸¸.•*¨*•.♪¸¸.•*¨*•.Renesmee.•*¨*•.¸¸♪.•*¨*•.¸¸♪
Renesmee az ablakban állva nézte a nagy kékséget, amit eddig csak a másik oldalról láthatott. A varázsán nem változtatott, ugyanolyan gyönyörűnek találta, ahogy a hatalmas víz kecsesen mossa az ír partokat, mintha az otthoni saját szobájából leste volna a tengert, amit mindig annyira erősnek és csodálatosnak gondolt. Ugyanakkor ezúttal messze nem volt olyan nyugodt, mint minden alkalommal, amikor a tengert leste. Általában azért csinálta ezt, hogy lehiggadjon és kitisztítsa a fejét, de abban az állapotban ez nem jött össze, hiába próbált a hullámokra koncentrálva kikapcsolni. Nem ment neki, mivel aznap este a gondolatai folyamatosan a megbeszélésen pörögtek.
Vegyes érzelmek kavarogtak a hercegnőben. Az egyik része alig várta, hogy megint magához ölelhesse az édesapját, a legjobb barátnőit, a dadusát és a fivéreként szeretett barátját. Azonban a másik-az, amelyik tudta, hogy a bisszaút sokkal rövidebbnek fog tűnni, mint az írországi-nem akarta, hogy elkezdődjön az újabb utazás. Nem állt még készen rá, hogy elbúcsúzzon a fiúktól és a helytől, ahova kötődött az édesanyja miatt. Ugyan azt mondta Niall anyukájának, hogy ott hagyja a nyakláncot, hogy legyen miért visszamennie, tartott tőle, hogyha hazatér Londonba, akkor többet nem jöhet majd a csodás Írországba. Ez a gondolat sem segített neki, hogy jobb kedve legyen, ahogy az sem, hogy néha-néha felötlött benne, hogy mi lesz, ha nem sikerül mindaz, amit kitaláltak. Hogy mi történik, ha egy olyan jövőben kell majd élnie, amiben a fiúk halottak. Nem akart arra gondolni, hogy az atyja kivégzi őket, de akarata ellenére futott át ez a gondolat az agyán. Igyekezett arra összpontosítani, hogy Williamnek igaza van és ő tud majd hatni a királyra, de olykor előfordult, hogy elbizonytalanodott. Igazából mióta belegondolt, hogy a kalandjuk nem sokára a végéhez ér, nagyon sokszor jutott eszébe ez a negatív kép. Tudta jól, hogy amint Niall szabad lesz, az öt fiú elhagyja majd Londont és valószínűleg többet nem is néznek vissza, de amíg életben maradnak, addig fennállt az esélye, hogy valamikor, egy csoda folytán összesodorja még őket az élet. Azonban Renesmee tudta jól, hogy, ha rosszul sülnek el a dolgok és Joe Cowell király a sok fájdalom és makacssága miatt nem hallgat majd rá, akkor az újdonsült barátainak nem lesz jó vége. Gyakorlatilag mindenki előtti kivégzést kapnak, ami azt is hozhatta magával, hogy a Horan család háborút indít a királyi család ellen. Márpedig egy háború rengeteg sérültet és halottat hoz maga után, a hercegnő ezzel is nagyon jól tisztában volt. Mivel az édesapja ragaszkodott ahhoz, hogy jól tájékozódott legyen és okos, ezért rengeteget tanult a korábbi háborúkról, csatákról és felkelésekről. Nem is beszélve a sok könyvről, amiket csak szabadidejében olvasott. Renesmee nem viselte jól ezeket. A lelke nem tudta rendesen feldolgozni a halált. A mély empátia miatt, ami a leányban diktált, minden egyes halál alkalmával azt érezte, hogy egy része neki is meghal. Sőt, ilyenkor mindig egy kicsit újraélte a bátyja és az édesanyja halálát.
A rengeteg fojtogató gondolattól és a rosszabbnál rosszabb tényektől egy sós csepp gördült végig az arcán, amely felperzselte a hideg bőrét, éppen egy ütemben a kopogással, ami felharsant a szobába. Nessi egyet szipogva, azonnal letörölte a könnycseppet, majd egy másodpercre az ajtóra pillantott.
-Szabad-szólt ki még egy kicsit szipigva, de gyorsan összeszedte magát, hogy Niall anyukája ne lássa sírni.
Azonban amikor kinyílt az ajtó és a királylány meghallotta azt a mély baritont, nagyon meglepődött.
-Bejöhetek?
Renesmee azonnal rákapta Liamre a tekintetét, s tagadni sem tudta volna, hogy a testét teljes egészében elöntötte a forróság. Liam volt a legfőbb ok, aki miatt nem akarta, hogy ez az utazás végetérjen. Persze a többieket is megszerette és mindegyik fiú a szívéhez nőtt, de ha belegondolt, hogy elveszíti Liamet, fájdalom hasított a mellkasába.
-Persze, gyere-fonta keresztbe a karjait a mellkasa előtt.-Minden...minden rendben van?-Kérdezte a körmeit a karjába vájva, ugyanis nem akart lebukni Liam előtt, hogy sírt.
-Ezt inkább nekem kellene kérdeznem-lépdelt lassan a lány felé, de ahogy Renesmee szemébe nézett valamit megláthatott ott, így aztán nem köntörfalazott tovább:-Mi a baj, Nessi?
A hercegnőt annyira váratlanul érte a kérdés, hogy először a lélegzete is elakadt. Sőt, egy lépést hátrált is, de aztán megfeszítve az állkapcsát, megrázta a fejét.
-Miből gondolod, hogy bármi baj van?-Vonta fel a vállait, mintha teljesen el akart volna tűnni onnan.
Egy része így is gondolta. Nem akart egy szobában lenni Liammel, mert a fiú mindig a lelkébe látott. Ugyanakkor ugyanez a tuljadonsága, nagyon vonzotta magát Nessihez. Még soha, senki nem tudott ilyen intenzív és vegyes reakciókat kiváltani a királylányból. Ez egyszerre volt csábító és kicsit ijesztő is. De a hercegnő nem az a típus volt, akit lebénított a félelem. Legalábbis az esetek többségében nem. Abban az esetben sem akarta, hogy a kivételes alkalmak közé tartozzon az a beszélgetés.
-Elárulnak a szemeid-lépett Renesmee elé közvetlenül a muzsikus, majd óvatosan megsimította az arcát.-Sírtál.
-Épp, hogy könnyeztem-vágta rá Nessi, de abban a pillanatban meg is bánta, hiszen lebuktatta magát.-Csak vegyes érzelmeim vannak-hajtotta le a fejét zavarában.-Hamar itt lesz London és aztán minden felgyorsul majd. Egy szakasznak vége és nem tudom, hogy hogyan lesz tovább. Ugyanakkor megint láthatom a családom, akik nagyon hiányoznak már. Komolyan nem tudom, hogy mi van bennem pontosan. Teljesen kettős érzédeim vannak.
-Tudom, nekem is-sóhajtott fel Liam, s a hangjából tisztán kivehető volt az elkeseredettség.
Renesmee azonnal felkapta a fejét mélyen a csokibarna szemekbe nézett.
-Neked is? Hiszen kimentjük Niallt, akkor miért?
-Nem tetszik a terv-húzta el a száját Liam, jobban felkeltve a hercegnő kíváncsiságát.
-De ez az egyetlen esélyetek. Ha atyám belemegy abba, hogy enyhébb büntetést kapjatok, akkor az biztos a száműzetés lesz, vagy halál vár rátok. Niall szabad lesz és ti is éltek majd. Ez minden, amire szükségetek volt. Ígérd meg nekem, hogy sétálsz majd helyettem is itt a kertben-fogta meg Nessi óvatosan a fiú kezét.
-Megígérem-nyögte ki Liam, de nem volt nehéz észrevenni, hogy ez mennyire égette a nyelvét.-De már nem ez minden, amire szükségem van. Nem ezt akarom-rázta meg a fejét Liam.-Vagyis nem teljesen-javította ki magát, s finoman megszorította Renesmee kezét.-Azt akarom, hogy a többiek biztonságban legyenek, de azt nem, hogy te ne légy mellettem.
-Tudod, hogy én nem mehetek el-rázta meg a fejét Nessi, bár pontosan ez volt, amit ő is akart.
Hogy Liam mellett maradhasson. Mondjuk úgy örökre.
-De én maradhatok-vágta rá Liam gondolkozás nélkül, amivel Renesmee hevesen kezdte rázni a fejét.
-Azt nem lehet-tette hozzá remegő hanggal.-Ha maradsz, akkor a biztos halál vár. Nem lehet. Nem-emelte meg a hangját, ahogy az ijedtség bekebelezte a testét.-Kizárt, nem lehet, azt nem engedhetem. Nem...
-De igen, lehet-fogta a két keze közé a lány arcát Liam.-Simán lehet, annyira egyszerű lenne a dolog. Niallék biztonságban bisszajuthatnak ide, én pedig ott maradok és...
-Nem érted, hogy nem?-Lépett hátra Renesmee és a szemei megint megteltek könnyekkel.
Ahogy elképzelt egy olyan világot, amiben Liam egyáltalán nem létezik, úgy érezte, hogy fojtogatják. Sőt...olyan volt, mintha valaki benyúlt volna a mellkasába és szögesdróttal tartaná láncon a szívét. A szemei égtek, a torkában gombóc uralkodott, a mellkasában pedig mérhetetlen fájdalom. Ez a fajta negatív érzés szépen lassan minden porcikájába átterjedt. Remegett a teste, a gyomra felfordult és azt érezte, hogy egyre közelebb kerül a sírás szakadékához, ami szinte boldogan várta, hogy elnyelje.
-Te nem akarod, hogy veled legyek?-Remegett meg Liam hangja, s jól láthatóan megfeszültek az izmai.
-Azt akarom, hogy életben légy és azt nem tudsz Londonban. Nem akarom végignézni, ahogy az egész város előtt felkötnek. Vagy a fejedet veszik, csakmert te mentetted egy jószívű barátodat. Nem tudnék elviselni egy olyan életet, amiben te nem vagy.
-És, ha elhajózom, akkor benne lennék? Veled lennék?
-Életben lennél-folyt le az első sós cseppje a király leányának.-És legalább az esélye meglenne, hogy egyszer valahogy viszont lássalak. El kell menned velük. Elszöknöd a többiekkel, amint Niall szabadon lesz. Nem maradhatsz ott, bármennyire is fáj ez nekem. De abba belehalnék, ha végig kéne néznem a kivégzésed. Nem tudnálak téged is eltemetni, mint a bátyámat, vagy anyát. Boldog életet élhetsz itt a fiúkkal. Tudsz majd találni egy lányt, akit igazán szeretsz, nélkülem tudnád élni az életed é...
-Inkább meghalok, minthogy nélküled éljek-szakította félbe Liam a lányt, amivel teljesen belé fojtotta a szót.
A hercegnő szíve hatalmasat dobbant a mellkasában és aztán a kis ketyegője kétszázra gyorsult. Tudta, hogy Liam nem közömbös érzésekkel tekint rá, de abban nem hitt, hogy ilyen mély érzelmeket táplál iránta. Ez nem Liam ellen irányult, de félt, hogy olyat lát bele, ami nincs. Nem akarta beleélni magát, hiszen pontosan tudta, hogy hogyan végződik majd a történetük és nem akart még több sebet szerezni így is vérző szívén. Azonban ezekkel a szavakkal Liam az összes falat lerombolta a leány körül és úgy tűnt, hogy maga körül is, ugyanis megrázta a fejét.
-Nem akarok nélküled élni-szelte át a köztük lévő kialakult távolságot, majd Renesmee ajkaira tapadt.
Mióta az első csókjuk megtörtént sokszor érintkeztek az ajkaik, de ez teljesen más volt. Érzelmes, szenvedélyes és határozott. A forróság egy pillanat alatt vette el Renesmee eszét, így nem is ellenkezett, amikor Liam felemelte és az ágy felé kezdte cipelni.
Ő is legalább annyira akarta ezt.

ESTÁS LEYENDO
Dallamok fogságában - 1D ff. {+18} (✔️)
FanfictionJoe Cowell király elfogatja az ifjú muszikust, amikor lopáson kapja Niallt, rákényszerítve a fiú barátait, hogy szélsőséges lépéshez forduljanak, s ezzel megváltoztassanak mindent a birodalomban, a sorsukban és az életükben is. Figyelem! A történet...