I'm Fine 2 /Yoonkook/

21+1

Yoongi pov.

Mikor hazaérünk, órák után, az ő szobájukban vagyok, közöttük fekve pihenek és imádkozok hogy soha ne érjen véget ez a pillanat és hogy csak most ne álmodjak. Közöttük is alszok el, majd mikor reggel felébbredek, ugyaígy itt vannak.

Ezen a hétek anya itthon marad velem hogy jobban érezzem magam és én végig ölelgetem és úgy viselkedek mint egy idióta, de nem érdekel. Újra hozzájuk érhetek, megölelhetem őket..

Aztán, mikor 'jobban leszek' már anya is megy dolgozni, így én elindulok Tae házához. Egyátalán nem ismer engem, ebben az időben, így kicsit félek. Mikor becsengetek, ő nyit ajtót, és meg is lepődik.

-Heló? - néz rám kérdően.

-Min Yoongi vagyok, az unokatesód.

-Yoongi. - mosolyog. Csak nagyon kisokorunkban találkoztunk utoljára, emiatt emlékszik. - Szeretnél beljebb jönni?

-Segítened kell nekem. Kérlek.

-Persze, miben?

-Megkell találnom egy embert.

-Öhm, talán ismerem ezt az embert?

-Igen. - bólogatok. - Jungkooknak hívják. Asszem ebben a városban lakik, kb ilyen magas. - teszem fel a kezem odáig. - Sötétbarna haj és szemek, aranyos orr, tökéletes test. Kérlek, Tae.. - szemeimbe könnyek gyűlnek.

-Minden rendben? Olyan mintha te ismernél engem.

-Hosszú történet, kérlek segíts nekem. Megkell találnom őt.

-Tudom hogy hol van, a legjobb barátomról beszélsz, ha jóra gondolok. Jeon Jungkook?

-Pontosan. - bólogatok.

-Szedd össze magad egy kicsit, gyere be. Felhívom. - rábólintok és a nappaliban ülünk le. Felhívja Jungkookot, én meg csak imádkozok hogy ő tudja hogy miről beszélek. Amíg ideér, addig mesélek Taehyungnak hogy mi van velem, mert látja hogy nem vagyok rendben. Sokáig tart amíg Junhkook ideér, de mikor végre maghallom a csengőt és Tae beengedi, felállok és énis odamegyek. Abban a pillanatban ahogy a szemeimbe néz, tudom hogy megismer, mert sóhajt egy alig hallhatót és beharapja ajkát, ahogy elmosolyodik. Tae magunkra hagy, mi meg kimegyünk a ház elé.

-Mondd hogy emlékszel. - néz a szemeimbe, mostmár aggódva. Én csak elsírom magam és magamhoz ölelem.

-Mi történt..? - magához szorít, és óvatosan simogatja tarkóm.

-Az egyik pillanatban még velem aludtál, aztán újra 17 lettem, a régi házunkban keltem és senki nem tudja hogy ki vagy.

-Jungkook.. - nézek a szemeibe. - Élnek a szüleim.. - meg is remegek, ahogy kimondom, de csak mégjobban sírok.

-K-komolyan? - mosolyodik el.

-Igen. - bólintok. - A táborban voltam, és eljöttek értem. Ahogy tudtam, jöttem ide hogy beszéljek Taeval de azt sem tudja hogy ki vagyok..

-Szerinted egy álom volt az egész? - törlöm le könnyeim.

-Nemhiszem. Szerintem ez sokkal több volt annál. Nemtudom mit csináltam volna, ha nem emlékszel.. - szemeibe könnyek gyűlnek, de letörlöm azokat.

-Bele gondoltál hogy még nem is találkoztunk? - mosolygok rá.

-Jeon Jungkook vagyok, az életed szerelme. - néz vissza szemeimbe. Elmosolyodok és a kezem nyújtom.

-Én Min Yoongi, a te életed szerelme. - kezetfogunk, majd közelebb hajol hozzám és megcsókol. Átkarolom nyakát, ő meg derekam, de hamarosan el is válik tőlem. - Mit csináljunk? Mondjuk el mindenkinek hogy mi történt, vagy adjuk be nekik hogy nemrég ismertük meg egymást és most randizunk?

-Szerintem ne sokkoljunk le mindenkit. Az a lényeg hogy mi tudjuk hogy mi törtnét. - bólintok. - Mit mondtál Taenak?

-Nem sokat, semmi olyat ami fontos, csak a tábort meg a hülye álmot hogy meghaltak a szüleim, de rólunk semmit.

-Oké, hát.. Akkor, elmegyünk egy randira? - mosolyog.

-Igen, nyilván. - mosolygok vissza rá, majd megfogja kezem és elindulunk. Sokkal több időnk van, ezúttal.

~The End~

Olvasd el kérlek :3

Aah, gyerekek, imádtam írni ezt a könyvet. Több mint 2 éve kezdtem el írni az első részét, és közben csodálatos embereket ismertem meg, azaz titeket. Köszönöm a sok támogatást, a vote-okat és hogy a van aki a legvégéig kitartott a könyv mellett. Én szívem szerint még folytatnám, mert érdekes dolgokat lehetne még kihozni belőle, mégtöbb szép pillanatokkal úgyhogy ha szeretnétek, akkor írjátok meg és tényleg köszönök mindent <3