I'm Fine 2 /Yoonkook/

11

Yoongi pov.

-Mivan? Mi? Mikor? Miért? - észre sem veszem, de szemeim már most könnyesek. Letörli a cseppeket arcomról, majd magához ölel. Szorosan ölelem magamhoz hátát, és folynak könnyeim. Elválok tőle annyira hogy szemeibe tudjak nézni, és letörlöm a sós cseppeket arcáról.

-N-nem akrok meghalni, főleg nem elveszíteni téged..

-Nem fogsz meghalni, Kook..!

-Akkor miért sírunk? - szipog és állát visszateszi nyakamba.

-M-mikor és mennyi időre?

-Március 1, és 3 év..

-Ahh, Kook.. - halkan magamba szippantom illatát, és tovább bújok hozzá.

-Nem akarlak itthagyni.. - szorít egyre jobban. - Még a végén elcsábít valaki más..

-Nem fog! - mosolyodok el egy picit. - Már megszokhattad volna hogy csak a tiéd vagyok.

-Szeretlek, Yoongi. - még sosem halottam ekkor fájdalommal nevem a szájából.

-Én is szeretlek. - elengedem, majd egy puszit adok arcára. Kezem visszateszem nyaka oldalára, és azt simogatom.

-Yoongi..

-Hm? - gyűlnek könnyek szemeimbe, újra.

-Három hét.

-Kérlek beszéljünk valami másról.. - vezetem kezeim arcélére. -Mondjuk.. Hmm. Hogy aludtál? - törlöm le könnyeit.

-Jól. - mosolyodik el egy picit, majd újra magához ölel. - Kérlek Yoongi, ígérd meg hogy nem leszel senkié sem, amíg visszajövök. Ha meg ne.. - nem hagyom hogy befejezze.

-Ne mondd ezt.. Vissza fogsz jönni, és senkié sem leszek. Csak a tiéd.

...

Eltelt ez a pár nap, és ma megyek haza. Azóta sem beszéltünk erről a bevonulós dologról, Kookal.. Szeretnék még megbeszélni egy pár dolgot, de nem akarom felhozni, mert félek hogy hogy veszi majd. Most épp visz ki minket a reptérre, anyukája. Mi hátul ülünk és összekulcsolt ujjakkal nézem arcát, de ő nem veszi észre. Fejem vállára hajtom, majd sóhajtok. Mikor odaérünk, már nagyon sírhatnékom van, mivel tudom hogy nagyon sokáig nem fogom látni. Talán soha többet. De erre nem is merek gondolni. Ahogy már megkaptam a bőröndöm, csak fel kéne szállnom, Kook egy picit elküldi a szüleit. Magához húz és ajkaimra ad egy puszit.

-Vigyázz magadra.. - ölel egyre szorosabban. Átölelem, majd fejem nyakába hajtom.

-Neked jobban kell. Figyi, ha esetleg nem tudnánk többet találkozni, csak.. Ahh.. Csak annyit akarok hogy nagyon szeretlek, Kook..

-Én sokkal jobban. - mosolyodik el és ajkaimra hajol. Kezem hajába vezetem, a másikkal meg tarkóját simogatom.

-É-és kérlek gyere vissza.. - mondom mikor elválik tőlem. - Hiányozni fogsz. - kezdek könnyezni. Kezei közé veszi arcom, és letörli könnyeim.

-Te is hiányozni fogsz. - ad még egy apró puszit ajkaimra, majd el kell mennem mert elmegy a gép. Még integetek neki, majd felszállok a gépre.

...

Kb az egész utat végig sírtam, de csak nagyon halkan. Nem akartam másokat zavarni, ráadásul szenvedni sem akartam annyira.. Mikor leszállok, rögtön bemegyek az épületbe és elkezdem keresni Taehyungot. Úgy beszéltük hogy csak ő jön ki elém. Még nem tudja hogy most nagyjából mi van velem meg Kookal, de még nem is tervezem elmondani neki..

Ahogy észreveszem, odasietek és megölelem.

-Jól vagy, Yoongi? - tol el magától egy kicsit.

-Hogy ne lennék jól?

-Hát, csak olyan vörösek a szemeid.. - mosolyog. - Mehetünk haza?

-Mhm. - eröltetek magamra egy mosolyt.

*Otthon*

A szobámba megyek és lepakolom a cuccaim. Utána bemegyek Minhoékhoz, és köszönök nekik. Aztán visszamegyek a szobámba és bezárkózom. Eldőlök ágyamon, és a plafont bámulom. Jön egy üzenet Taehyungtól.

-Yoongi, kérlek mondd el hogy mi a baaj.. - kopog az ajtón, folyamatosan.

-Egyedül szeretnék lenni, kérlek.. - ahogy kimondom, megint rezeg a telefonom.

Miután letettem a telefonom, megint rámtört a sírógörcs. Közben Tae folyamatosan írogat.

-Kérleek~ Engedj bee! - mondja elég hangosan az ajtóm másik feléről. Felállok maj szemeim megtörölve odalépek és kinyitom az ajtót. - Aah, tudtam hogy baj van.. - ölel magához. - Mi történt? - kérdezi halkan és elenged. Becsukom az ajtóm, majd szemeibe nézek.

-Be kell vonulnia. - takarom el arcom előle, mert szégyellem hogy folyamatosan sírok.

-Mit? - lép közelebb. - D-de miért nem mondtátok?

-Komolyan ez a legnagyobb gond? Hogy nem mondtuk?

-Nem, de nem esik jól.. Azt hittem hogy picit fontosabb vagyok nektek. - hajtja le a fejét.

-Szerinted mikor meghallottam az volt az első reakcióm hogy mondjuk el Taenak is?

-Nyilván nem, de még napokig lett volna időtök..

-De ez annyira nem számít, most..

-Nekem igen..

-Tae! Egyántalán szomorú vagy hogy nem fogod 3 évig látni? Vagy inkább csak megsértődsz?

-Akkor mondd már meg hogy te hogy fogod túl élni? Fogadjunk hogy mindig nekem fogsz sírni hogy hiányzik, és ha meghal sem fogsz továbblépni, hanem bőgve fogod ölelgetni az egyik régi pulcsiját, napokig! - mondja elég hangosan.