I'm Fine 2 /Yoonkook/

20

Jungkook pov.

A kocsiban hátul fekszek, amíg hazaérünk, hisz a lábam elkezdett vérezni és nem érzem magam valami jól. Anya a kórházba akar vinni, de a kérésemre hazavisz. Átöltözök normális ruhákba és utána már mehetünk a kórházhoz.

-Elmondanád végre hogy mi történt?

-Megszöktem egy Észak-koreai lánnyal.

-Ez hogy jön oda hogy combon lőttek?

-Hosszú, majd elmesélem.. - hamar odaérünk, így bent rögtön el is látnak. Kiderült hogy nem szedték ki rendesen a golyót, csak egy részét, ezért nem kezdett még el gyógyulni. Utána mindent elmesélek anyának, ahogy kettesben vagyunk.

Yoongi pov.

Hoseokkal elküldettem egy levelwt, kb 1 hete, de sehol sincs így kezdek aggódni, viszont ma megjött. Már sietek elé, így nem is próbál kopogni.

-Yoongi..

-Igen?? - a kezembe nyomja a levelet, amit küldtem. - Nem találtad meg?

-Yoongi, üljünk le egy kicsit.

-Öhm, oké.. - bemegyünk a szobámba és ott kezd mesélni.

-Szóvaal, odaadtam volna az őrnek aki épp jött, viszont azt mondta hogy Jungkook nincsen a táborban. Kérdezgettem hogy hol van aztán mondta hogy terepen jéne lennie de mióta meglőtték visszakerült, aztán pár napja eltűnt egy Észak-koreai lánnyal együtt. Szóval most vagy itt van Seoulban, vagy elment a lánnyal máshova, vagy..

-Vagy?

-Vagy meghalt és az őr nemtudott erről.

-És melyik a 3 közül? - pánikolok be és fel-alá járkálok. - Kurvára nem mindegy hogy épp egy ismeretlen csajjal van-e valahol az országban, vagy itt van a városban. Ja meg az sem mindegy hogy él-e vagy nem.. - könnyeim közben megindulnak, Hoseok meg csak nyugodtan feláll.

-Figyi, nemhiszem hogy meghalt, csak elmondtam hogy mi lehetséges. Ne pánikolj, oké? Megtaláljuk.

-És ha a csajjal van?

-Ha a csajjal van, akkor is biztonságban van. - rántja meg vállát. Ebben a pillanatban csörög a telefonom. Hagyom csörögni és meg sem nézem hogy ki az mert fontosabb dolgaim vannak most.

-Magamra hagynál? - nézek rá, ő meg itthagy. Pár perccel később megint nyílik az ajtó, de már oda sem nézek. Tudom hogy Hoseok jött vissza, így meg sem fordulok. Csak várom hogy megszólaljon, de Hoseok hangja helyett, Jungkookét hallom.

-Szóval, öhm.. Úgy hallottam hogy küldtél egy levelet amit nem kaptam meg. - rögtön oda fordulok és már fel is állok hogy odamenjek.

-Jézusom, élsz.. - átölelem nyakát és magamhoz szorítom bár ő nem teheti ezt, mivel van egy mankója. Sokáig így maradok, ő meg csak egy idő után átkarolja derekam egyik kezével. Óvatosan simogatom tarkóját és közben megszólalok. - Mi történt?

-Hosszú történet röviden, meglőtték a lábam, megszöktem, pár napot kórházban töltöttem és most itt vagyok.

-Nagyon örülök neked.

-Igen, látszik. - mosolyog és óvatosan simogatni kezdi derekam.

-Ilyen lesz a lábad, örökre?

-Már nem szeretnél, ugye?

-Olyan hülye vagy. - mosolygok.

-Csak pár hét.

-És nem fognak keresni, vagy valami?

-A legtöbben úgy tudják hogy meghaltam. - mosolyog. - Úgyhogy nem. - elengedem és szemeibe nézek.

-Mesélned kell. Sokat.

-Oké, de majd később. - visszahúz és fejét visszarakja nyakamba. - Nagyon hiányoztál.

-Te is nekem. - továbbra is csak ölelem de már egyikünk sem beszél. Megint eltolom egy kicsit és kezeim nyaka oldalaira csúsztatom. - Hoseok mondta hogy egy lánnyal szöktél meg.. És öhm..

-Ha azt szeretnéd kérdezni hogy érzek-e iránta akármit, nem. Viszont egyszer lefeküdtem vele. Semmi több hazugság a részemről, oké? Mostmár minden rendbe fog jönni köztünk.

-O-oké.. - továbbra is szemeit nézem és elmosolyodik a tudatra hogy számított rá hogy sírni fogok, ugyanis már könnyezik a szemem.

-Ne sírj, kérlek. - elenged és a mankót óvatosan nekitámasztja a falnak. Rendesen átölel és egy kicsit felemel.

-Nee.. A lábad, hülyegyerek..

-Nincs semmi baja. - letesz, majd szemeimbe néz. Letörli könnyeim és arcomra nyom egy puszit. - Nem számított semmit. Részeg voltam és szomorú mert nem írtál vissza és hiányoltalak.

-Nem haragszom, nem kell hogy magyarázkodj. Megértem, oké? - mosolygok. - Azért sírok mert örülök hogy nem 2 év múlva fogom megtudni hogy életben vagy-e még vagy özvegy vagyok. - csak elmosolyodik.

-Szóval akkor nem léptél tovább?

-Olyan hülyeségeket tudsz kérdezni, komolyan.. - félénken közelebb hajolok hogy megcsókoljam, és egyik kezem arcélére teszem. Ezúttal megvárja hogy megcsókoljam, ahelyett hogy ő tenné így lassabban hajolok oda. Tudom hogy legszívesebben már rég megcsókolt volna, de még kínzom egy kicsit. Aztán megcsókolom, így ő olyan közel húz magához hogy levegő se legyen köztünk. Így másik kezem mellkasára rakom. Hamar elválunk, de aztán ő csókol meg engem.

-Költözzünk el.

-Mi? - nevetek hirtelenségén.

-Csak ide Seoulba. Költözzünk össze külön a szüleinktől.

-Miért nem jó ez így neked? - nézek értetlenül. - Örülök hogy valaki eltart, azután hogy anyáék meghaltak.. Jól érzem itt magam és neked is jó a szüleidnél. Egyenlőre. - mosolygok.

-Oké, oké.. - forgatja szemeit és elmosolyodik. Homlokomra nyom egy puszit majd elenged és elveszi a kis segédjét, majd leül az ágyamra. Leülök mellé és előveszem a telefonom hogy írjak Jaebumnak hogy ne jöjjön. Eldől az ágyon, fejét ölembe téve. Kezem mellkasára rakom és elmosolyodok. - Most mi lesz velünk?

-Mármint?

-Összefogunk jönni majd valaha, egyszer, vagy..?

-Ezt egy komoly kérdésnek gondoltad, Jungkook?

-Igen..

-Ezesetben, igen összefogunk jönni, majd. Ha szeretnél.

-Ha rajtam múlna már hivatalosan is a férjem lennél. - mosolyog. Elmosolyodok, majd elveszem kezem mellkasáról, hisz felül és szemeimbe néz. - Ha már ott lennénk, hozzám jönnél?

-Ez milyen kérdés? - harapom be ajkam hisz már megint mosolyra húznám őket.

-Csak válaszolj.

-Ha most megkérdeznéd, akkoris igen mondanék. Szeretlek és nem számít hogy várunk vagy nem mert 5 év múlva is pont ugyanígy foglak szeretni, vagy 10 év múlva is.

-Nem jobban? - mosolyog.

-Ennél jobban már nem tudlak szeretni, de bárcsak megtehetném. - én is elmosolyodok, majd átkarolja a vállam. Arcomra nyom egy puszit, majd elenged.

-Most haza kell mennem, de majd írok.

-Aa, csak így? - nézek rá szomorúan.

-Holnap is találkozunk. - homlokomra nyom egy puszit, majd kikísérem és elfekszek az ágyamon.