√A kóbor kutyák nem harapnak! (BSD×OC)(Befejezett)

1.rész: A kezdet lenne a vég?

-Tehát ennyi volt!-mondta Dazai és a kötélre nézett, ami előtte lógott hurokban.
Meg akart szabadulni az élet börtönétől. Nem bírta elviselni tovább a súlyokat, amik ránehezedtek. Ahogy maga elé meredt és letette székét a gerenda alá ráeszmélt, hogy végre vége és mosolyra görbült szája.

Fellépett hát a bútorra és nyakába tette a vastag madzagot, akár egy nyakkendőt, majd jó szorosra húzta.
Nem akart szenvedni, hamar véget akart vetni a dolognak. Úgy hallotta, ha jól csinálja nem fog gyötrődni. Már pedig ő azt nem szerette.
Sosem talált értelmet a létre, ezért sosem érezte úgy, hogy ez a múlandó fájdalmas szar darab bármikor is kielégítené bármilyen vágyát.

Hátra döntötte lába alól az ülőalkalmatosságot. A gravitáció rögtön lehúzta, de nem volt szerencséje, nem törte nyakát, így elkezdett fuldokolni. Légcsövét elszorítva lógott, limbálózott, ahogy kapálózott, mint egy haláltáncot járó állat.

Tüdejéből kiszökött a levegő, torkához kapott, ahol a zsineg szorította, de hiába. Ajkával levegő után áhítozott, viszont csak halk hörgést hallatott. Nyelve kilógott, arca egyre vörösebbé vált.

Egy gondolat sem jött, csak a vég közeledett felé. Iszonyatos fájdalmat érzet, ahogy nem jutott oxigénhez. Mintha ezernyi késsel szúrkálnák légzőszerveit. Olyan érzése volt, mintha forró ólom folyna ereiben. Minden egyre nehezebb lett. Szeme előtt leperegni látszott élete. Olyan szintű fájdalom volt ez, amit még sosem tapasztalt. Még akkor sem, amikor a maffiánál volt.

Száját tátva igyekezett segítséget hívni, hátha meghallja őt valaki, bárki, de csak hörgött tovább. Hörgött és hörgött, míg eszméletét nem vesztette.
Végtagjai elernyedtek, már nem ficánkolt tovább. Arca szinte már bordó színben játszott. Feje előre bicsaklott, nyála a padlóra folyt. Már nem létezett számára semmi és senki.
Az élete végét egyáltalán nem ilyenek tervezte. Szenvedés nélkül akart megszökni a pokolból. De ez nem sikerült neki.

•••

-Dazai! Te idióta!-szólt Kunikida, miközben leszedte eszméletlen társát a kötélről.-Még lélegzik!-fordult Atsushi-hoz.-Azonnal hozdd ide Yosano-san-t!
A fiú egy szót sem szólt, csak sarkon fordult és elszaladt.

-Meg ne halj nekem, te idióta!-szitkozódott a szemüveges. Barátja arca rózsaszínes volt, nyakát igencsak megnyomta a kötél. Olyan volt, mintha egy nyakláncot viselt volna.
Lefektette a földre a kötszer pazarlót. Végig nézte őt, de nem talált rajta semmilyen más nyomot.

Az idióta barma tényleg megpróbált meghalni! És kis híján sikerült is neki... Ez egyáltalán nem egyezik az eszméimmel!-bosszankodott magában a lófarkas.

-Nem lesz ez így jó!-jelentette ki a szőke. Dazai állapota nagyon gyorsan romlott.-Ha Yosano-sensei nem érkezik meg hamarosan....

-Ne aggódj! Itt vagyok màr!-szakította félbe a nő.-Atsushi mindent elmondott! Állj félre, hadd lássak munkához!-utasította a copfost.

-Értesítetted a főnököt?

-Nem! Nem volt rá időm! Atsushi-t küldtem!-mondta miközben felmérte az öngyilkossággal próbálkozó férfi állapotát.-Rendben! Pont időben értem ide! Már majdnem meghalt.

•••

Az iroda szépen és megszokottan üzemelt, Dazai Osamu nélkül. Mivel szándékosan majdnem megölte magát, így Fukuzawa felfüggesztette őt 2 hétre, hogy gondolja át mit tett. Nem volt benne biztos, hogy hatásos lesz, de azért reménykedett benne.

Eközben egy új áldott szeretett volna csatlakozni az irodához.
-Tehát be szeretnél állni közénk!-vázolta fel a helyzetet Kunikida. Előtte egy alacsony, törékeny lány állt. Hosszú vörösesbarna haja ki volt engedve, ami majdnem a derekáig ért. Arca gyönyörű volt, világos kék szeme csak még szebbé tette azt, csak úgy ragyogott fehér arcán, akár két szép gyémánt. Még a szőke férfi is csodálattal bámulta a lányt, de nem tudta megfelel-e az eszméinek, ahhoz előbb meg kellett ismernie.