√A kóbor kutyák nem harapnak! (BSD×OC)(Befejezett)

19.rész: Elfeledni vágytam, de újra rám talált!

Sziasztok! ❤
Meghoztam az új részt! 😊
Egy kis kikapcsolódás a megkezdett tanévhez! 😘
Remélem tetszeni fog! 🥺❤
❤Jó szórakozást hozzá! ❤

Sötét volt, amikor magához tért. Először a vihar zaja ütötte meg fülét, amit csukott szemmel hallgatott. Utána a nagy fényt árasztó villámlásra lett figyelmes. Erre már kinyitotta pislogóját.

Égkékjéhez szinte semmi nem volt fogható. Úgy csillogtak, mint két drágakő. De nem a meglepettség, nem az öröm volt rá ilyen hatással. A félelem volt, a páni félelem mely, mintha egyenesen torkát fogná és kiszorítana belőle minden levegőt.

Mi ez? Valami nagyon elbaszott vicc akar ez lenni?

Rettegett! Nem tudta elképzelni sem, hogy hogyan lehetséges az, amit lát.
Vagy azt csak látni vélte?
Felült az ágyon, hogy meggyőződjön róla, valóság-e, ami elé tárult.
Az ablakhoz lépett, ami mellett számtalanszor hajnalig tanult, de a megszokott függöny helyett egy nehezebb anyag lógott le a karnisról.

Ne legyél igazi! Kérlek! Ne legyél igazi!

Megragadta. El akarta húzni!
De nem tudta.
Ugyanis rögzítve volt. Épphogy egy kis kitekintést nyert vele az utcára. Az ismerős utcakép látványától hányingere támadt. S ahogy megfordult és körbenézett a rózsaszín falú szobában, majdnem el is hányta magát.
Kezét szájára tapasztotta, s mély levegőt vett. Igyekezett elűzni rosszullétét.
Majd az ajtóhoz lépett. A kilincs hűvösen érintette bőrét.

Otthon vagyok! -esett teljesen kétségbe. Ám hiába nyomta le a kilincset, újra, meg újra, meg újra. Az ajtó zárva volt.

•••

Takahiro az ebédlő asztalánál ült.
Majd szétvetette az ideg. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy miért nincsen már képessége?! Egy kicsi nem sok, annyit sem érzékelt bármiféle változást.

Szolgálóit már minden kis apróságért megölte, vagy megölette. Egyszerűen minden bosszantotta. Még a légy is, ami elröppent mellette.

-Agyon lőni! Lőjjétek agyon a dögöt! -kiabálta idegbeteg módon az őreinek, akik gépfegyverrel lövöldöztek egyetlen egy árva légy miatt. Az ablak üvegek kitörtek, a bútorok tönkrementek, a falak pedig összegyűjtötték az elpazarolt lövedékeket.

De Shiraishi-t ez sem nyugtatta meg. Felállt, s torkaszakadtából üvölteni kezdett. Nyakán az erek kidagadtak, feje elvörösödött. A légy pedig nyugodtan kirepült az elbaszott ablakon.

A férfi visszaült székére és kezeit ökölbe szorította. Rávert velük az asztalra, ami az ütést követően megrezzent. Aztán ismét felállt, ülőalkalmatosságát hátradöntve, ami csattanással jelezte, hogy földet ért.

-Egyeztessetek egy vacsorát Fyodor-ral! -kiabálta alkalmazottjainak. -És takarítsatok fel! -legyintett kezével, majd elhagyta a helyiséget.

•••

Fyodor már a házban volt. A hátsó ajtón érkezett, mint mindig.
Meghozta a tisztítóból Fumi-chan fehér ruháját, ami napokkal ezelőtt sáros lett az esőben. A férfi fogta és felakasztotta a vállfával a bejárónál lévő fogasra.

Azután a konyhába ment és a kész ételt, amit kedvesének hozott szépen kitálalta és tálcára helyezte a megpakolt tányért. Cselekedetét nem várt kopogás zavarta meg. Ekkor elrejtőzött a pincében és várta, hogy a jövevény távozzon.