√A kóbor kutyák nem harapnak! (BSD×OC)(Befejezett)

17.rész: Tényleg minden rendben?

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet! Remélem tetszeni fog! 🥰
Ez most az előzőnél rövidebb rész, remélem nem baj. 🥺
Jó szórakozást hozzá! 😘❤

Az eső szűntelen szakadt aznap reggel. Olyan volt, mintha az ég sírna. Mintha valami hatalmas baj történt volna.

Chuuya-nak rögvest balsejtelme támadt. De nem tudta hová tenni. Na meg az előző éjszaka, igencsak eltompította.

Nem tudta hogyan is nézhetne szembe az irodában Fumi-chan-nal. Dazai-t pedig a háta közepére sem kívánta.

Miért? -tette fel magának a kérdést minduntalan.
-Velem kellene lenned! -mondta ki hangosan is gondolatát. Aztán fejére vette kalapját és az újra felöltött jól megszokott ruháiban, elindult dolgozni.

•••

Dazai 10 óra körül ébredt fel. Fáradtnak érezte magát, így egy hideg zuhannyal indította a napot.

Miután megtörölközött, bekötözte magát vadonatúj fáslival, majd felvett egy fehér inget és egy világos nadrágot, s a ballonkabátját. Mindennel kész volt, mégis hiányérzete támadt. Igyekezett nem foglalkozni vele.
Zsebre vágta mobilját, tárcáját, aztán belebújt cipőjébe és elindult munkahelyére.

Útja során valami megcsillant az aszfalton. Lehajolt, hogy felvegye. Azonnal felismerte a tárgyat, de nem gondolta, hogy nagy jelentőséggel bírna, így csak eltette, hogy visszaadja jogos tulajdonosának.

Komótosan besétált az irodába, s amint belépett az ajtón néhány szem rászegeződött.

-Tudom, hogy szép vagyok! De ez már túlzás! -poénkodta el a helyzetet, leplezve ezzel élete egyik legrosszabb hangulatát.

-Igazából Fumi-chan-t várjuk! -vallotta be Kunikida. -Mindig legkésőbb 9-ig meg szokott érkezni... Most meg már majdnem dél van. Remélem nem esett baja!

-Nem kell őt annyira félteni.... -motyogta az orra alatt a kötszer mániás.

-Neked meg mi bajod van, te szar arcú? -morgott rá Chuuya a barnára.

-Hogy nekem? -mutatott magára egy dilinyós vigyorral.

A maffiózó erre csak egy grimasszal felelt. Gondolataiban biztosan elszídta már minden félének, de a Fegyveres Nyomozóirodánál annyira nem adhatta ki ezt magából. Osamu pedig kihasználta ezt. Bár abban a pillanatban neki sem volt sem kedve, sem ereje barátjával csatázni, akár szavakban, akár másképpen.

Csak leheveredett a kanapéra, feltette fejhallgatóját és énekelni kezdte kedvenc zenéjét, miszerint egyedül nem lehet kettős öngyilkosságot elkövetni.

Közben teltek, múltak az órák és Enchi továbbra sem jelent meg. Telefonján nem lehetett elérni. Mikor már sokadjára hívták, akkor ugrott be a szuicidnak, hogy teljesen feleslegesen próbálkoznak. Felkelt a szófáról, s Doppo asztalához sétált.
A szőke eszeveszetten gépelt valamit.

-Mit akarsz Dazai? -fakadt ki társa.

-Csak eszembe jutott, hogy ez nálam van! -vett elő zsebéből valamit és odatette a volt matek tanár billentyűzete mellé.

-Nagyszerű, de mihez kezdjek a mobiloddal? -felé sem nézett, annyira a munkájára összpontosított.

-Ez nem az enyém... Fumi-chan-é... -szólt halkan a kötszer pazarló.

-Szólhattál volna korábban is, hogy nálad van! Akkor nem hívogatom feleslegesen! -tekintett morcosan Dazai-ra, majd középső ujjával megigazította szemüvegét.