√A kóbor kutyák nem harapnak! (BSD×OC)(Befejezett)

18.rész: Kyoto a válasz mindenre?

Sziasztok! 😊❤
Itt is van az új rész! 🥰
Remélem tetszeni fog!
Jó szórakozást hozzá! 😘

Délután volt már mikor Dazai és Chuuya összeültek megvitatni hogyan találhatnák meg Enchi-t. Kilépve Katai-tól, kellett nekik egy kis idő, hogy összeszedjék magukat. Elég is volt annyi, míg az iroda többi alkalmazottja el nem hagyta az épületet.

A vöröske nem akarta megosztani egykori társával azt, hogy mennyire megbántotta a lány. Így jobbnak látta, ha nem szól róla. Főleg, hogy a háta közepére sem kívánta kárörvendését a kötszeresnek!

-Oké... Mi a terv? Mert gondolom van terved, ha már egyszer marasztaltál, drága meztelencsigám! -forgatta szemét a szuicid.

-Baszd meg, te kötszer imádó faszkalap! Egy szóval nem mondtam, hogy van tervem! -förmedt rá a végrehajtó.

-Hát akkor? Én léptem... -ejtette ki száján lassan a szavakat az antiképességű, aztán felállt kedvenc kanapéjáról, s zsebre vágta kezét.

-Azt hittem legalább ennyit ér neked, baszd meg! -akadt ki ex-társa túlzott nemtörődömségén az alacsonyabb.

-Épp ezért megyek és megkeresem.... Faszom.. Ahelyett, hogy itt bíbelődünk már rég kereshetnénk! -okoskodott a nyomozó, majd megindult az ajtó felé.

-Na ne mondd! Azt hiszed, hogy nem tudom? Azt hiszed, hogy nekem kedvem van veled jó pofizni? Hát baszódj meg! -szidta le a maffiózó Osamu-t.

Főleg, hogy téged választott, te szardarab! -Nakahara, ahogy végig mérte a barnát, újra és újra csak egy kérdés visszhangzott a fejében. Csak egyetlen egy. -Miért pont te, és nem én?

-Hagyj békén... -motyogta az orra alatt a bolos. De a vöröskének már untig elege volt. Megragadta a gallérját és a legközelebbi falhoz nyomta.

-Ne legyen ekkora a pofád, te rohadék! -fejelte meg az ügyvezető, mire eleredt a magasabb orra vére.

-Csak ennyire vagy képes? -kérdezte a bolond, erre Nakahara behúzott neki egy nagyot, s eszméletét veszítette.

Chuuya megragadta Dazai-t, és feltette őt kedvenc kanapéjára. Aztán kerített egy pokrócot és betakarta vele.

-Csak azért takarlak be, hogy jól megizzadj! Hallod? Te szardarab! Ch.... -kiabálta rá az ájult nyomozóra, majd elhagyta az irodát.

Kint a délutáni nap olyan volt, mintha rajta röhögne! Kalapját szemébe húzta hát és útjára indult. Megindult, hogy megtalálja a lányt. De amikor nekikezdett a kutatásnak, nem számított rá, hogy olyat is találhat, amire talán nincsen felkészülve.

Minden áron megtalállak! Remélem felfogtad! Nem az az agyalágyult Dazai! Sem senki más! Én foglak megtalálni, Chibim!

Visszament Fumiko lakásába és további nyomok után kutatott. Nem igazán talált semmit olyat, ami arra utalna, hogy hol lehet.
Megtalálta a vörösesbarna gimnáziumi bizonyítványát, valamint pár régebbi fényképet róla. De ezek nem tűntek olyan fontosnak. Megfogta és vissza akarta tenni őket oda, ahonnan elvette, de leejtette a kis füzetet, ami kinyílt.
Lehajolt érte, hogy felvegye, s ismerős bélyegző köszöntötte a papíron. Ugyanaz a Kyoto-i iskola, ahová ő is járt.

Ez érdekes! Nem is tudtam, hogy ugyanabba az iskolába jártunk! Bár előbb megismertelek volna!

Miután összepakolt, kilépett a lakásból. Próbálkozott a szomszédoknál, de egyik sem látta Fumi-chan-t. Az alatta lakó pedig szőrén-szálán eltűnt. Nem tudta merre haladhatna tovább, így a maffia székhelyére ment. Hátha az adatbázisban rálel valami hasznosra.