√A kóbor kutyák nem harapnak! (BSD×OC)(Befejezett)

20. rész: Csak te maradtál nekem! (Vége)

Sziasztok! ❤
Elérkeztünk ennek a könynek az utolsó részéhez!
Remélem tetszeni fog! 😊❤🥺
Mivel ez nem a történet végét jelenti, így számíthattok pár megválaszolatlan kérdésre! De ne aggódjatok a második könyvben minden szálat elvarrok! ❤

Chuuya a ház előtt várakozott.
Órákat töltött el ott, úgy meglapult, hogy észrevehetetlenné vált.

Várta a megfelelő pillanatot. Tudta, hogy Fyodor egy kis hibája lesz az ő nagy esélye. Így résen volt, folyamatosan. Az eső viszont nem könnyítette meg a dolgát.

Este volt már, amikor kinyílt végre a bejárati ajtó. Az eső is elcsitult már teljesen. Csak a tócsák emlékeztettek arra, meg a végre hajtó vizes kalapja, hogy nem rég még el sem akart állni az égi áldás. A fákról cseppenkét hullott le a víz, mely fodrozódva ért le az alattuk elterülő pocsolyában. A lámpa fénye sárga színt kölcsönzött neki, s így olyan volt akár megannyi ékszer rajzolódna ki a víz felszínén. A tiszta csillagos égen a Hold fáradtan lógott, jelezve, hogy ennek a napnak is vége, s lassan kezdődik a holnap.

Először a patkány lépett ki a bejárón, aztán Fumi-chan is megjelent, egy csodaszép fehér ruhában. Igazán jól állt rajta az az öltözék, viszont Nakahara látta, milyen karikás a lány szeme, még olyan messziről is rögvest észrevette.
Kis híján felkelt rejtekhelyéről.
Oda akart menni, megmenteni Fumiko-t. De tudta, hogy ez még nem az a pillanat, így meglapult és várt tovább.
Beszálltak egy fekete autóba és elmentek valahová.
A maffiózó, addig pihent egyet, pihent és várt. Várta, hogy visszatérjenek, s várta az alkalmat, amikor rés keletkezik az orosz pajzsán.

Egy kicsit elbóbiskolt, s az autó hangjára riadt fel a gravitáció manipulátor. Álmos szemét megdörzsölte, majd maga elé meredt. Dostoevsky-t látta kiszállni a fekete járműből. A férfi kicsit lehajolt és kezét nyújtotta.

Biztos Fumi-chan-nak ajánlja fel segítségét a seggfej... Rohadt patkány! -mérgelődött magában az ügyvezető.

Viszont Fumiko apró kacsójával odébb lökte a ruszki pracliját, s egyedül kecmergett ki az autóból. Mire Fyodor megragadta és a vállára vette őt.
Ekkor már Chuuya felegyenesedett, nem tudta türtőztetni magát. De nagy levegőt vett, ökölbe szorította kezét és visszabújt rejtekébe. Onnan nézte, ahogyan a fekete hajú beviszi szerelmét a házba.

Meg kell nyugodnom! Ha most odamegyek elbaszom az egész eddigi munkámat! Nem lehetek ekkora balfék! Meg kell mentenem... Ha elhamarkodott vagyok akkor akár meg is halhat!

Nem sok idő telt el mire újra mozgásra lett figyelmes a maffiatag. Az oroszt pillantotta meg, aki nagy erővel becsapta a bejárati ajtót, s tovább ment anélkül, hogy hátra nézett volna. Beszállt az autóba és elment.
A bejárót pedig nyitva hagyta.

Nakahara várt egy kicsit, hátha valaki megjelenik, becsukja vagy hasonló. De nem történt semmi.
Felpattant a fa melletti árokból, s gyorsan a házhot futott. Megragadta az ajtó kilincsét, lassan kinyitotta azt, de nem ütközött ellenállásba. A ház látszólag üres volt.

Ez lesz az! Ez az én nagy esélyem!

Óvatosan becsukta a bejárati ajtót, majd tekintete a mellette lévő kisszekrényre vándorolt.
Ott egy kulcsokkal teli kosárka helyezkedett el. Azonnal kiszúrta az angyal szárnyat, és megragadta a kulcsot, amin az lógott.
Halk léptekkel felment a lépcsőn, s az emeleten keresni kezdte a megfelelő zárat, amit nyit a megtalált kulcs.

Kisvártatva meglelte a neki való ajtót. Ahogy elfordította a kulcsot a zár kattant egyet, s aztán mégegyet.
Chuuya lenyomta a kilincset, nagy levegőt vett, s belépett a szobába.