A Múlt Emlékei /Ff./ ✔

6.

Miután visszaértünk jól kifújtam magam, és le szálltam a lóról a fiúval együtt.

- jó volt ugye? - kérdezte, majd újra mosolygott.

- persze - viszonoztam tekintetét.

- akkor majd valamikor eljöhetnél még....tudod..a farmra - vakarta meg kínosan tarrkóját, mire akaratlanul is elmosolyodtam.

- majd még megnézem a naporendem - artikuláltam, majd adtam egy puszit az arcára. Furcsa volt tőlem, pedig csak negyed órája ismerem, és nem akartam nagyon rámenősnek tűnni, de úgy éreztem megbízhatok benne.

- akkor majd legközelebb - mondtam, majd integettem neki, és elindultam befelé.

- Ja igen - hallottam Lucas hangját a hátam mögött, de már nem foglalkoztam vele, mert elég sötét volt.

Megnéztem a telefonomon az időt. Negyed hét?! Jézusom. A lábam már nen éreztem, és alig bírtam felkullogni a szobámba, de nem igazán érdekelt. Ahogy az sem izgatott mit fogok ezek után kapni
Csak Lucasra tudtam gondolni. Az a test...mint egy félisten.

Miután felértem a szobámba, John trappolt be dühösen.

- MÉGIS HOL A FENÉBE VOLTÁL REGGEL ÓTA MASON?! - ordította. Gondolom mióta tartogatta magában a dühöt. Szinte szikrákat szórt a szeme.

- nyugodj meg John csak sétálni voltam - emeltem fel a kezem, de nem sokat segített.

- MÉGIS MEDDIG?? BAJOD IS ESHETETT VOLNA?! NEM VAGY ITT MÉG EGY HETE SEM, DE MÁR KIRUCCANÁSOKAT EJTESSZ EL, MIKOR AZ LENNE A LÉNYEG HOGY NE NAGYON ERŐLTESD A LÁBAD?! - kiabált még mindig, de benyitott az egyik ápolónő és rászólt, hogy legyen halkabb.

- bocsánat érted?! Csak sétálni indultam, de nem vittem magammal telefont, de ahogy látom le is merült. Azután eltévedtem az erdő közepén, és halálra ilyesztett legy lány, aki elvileg ide jár, Tegan Spiers. Elvezetett egy ranchra, ahol egy csomó helyes pasit láttam, majd kiderült, hogy neeki valami dolga volt, ezért valami Lucas gyerek hozott haza, aki ehyébként rohadt helyes méghozzá lóháton. - hadartam el neki egy szusszra mindent.

- uhh várj egy kicsit - ült le az egyik székre a sarokban, majd maga elé meredt.

- szóval ha jól értem találkoztál Tegan- nel? - bólogattam.

- és ő vezetett el a ranchra - ismét

- és hogy szálltál fel a lóra? Úgy tudom, hogy nem konyítasz a lovagláshoz? - értetlenkedett

- Lucas segített, gondolom őt ismered nem? - tettem fel a kérdést, mire bólogatni kezdett.

- igen - kacsintott is mellé.

- de ez még nem jogosít fel semmire - komorodott el újra, amin meglepődtem

- nézd Johny sajnálom többször nem fordul elő ígérem - tettem a szívemre a kezem.

- jó. Most pedig öltözz át és aludj. Holnap hosszú napunk lesz.

- rendben - intettem, majd kiment.

Közben eszembe jutott valami, vagyis inkább valaki. Cameron. Teljesen ki ment a fejemből. Hajnali egykor kéne lent lennem? De miért is? Talán megkérdezhetném pár dologról.

Természetesen Cameron eszes fiú, és pontosan tudta, hogy ki fogom tenni a szobából a lábam, mert ma éjjel sem fogok tudni aludni. Ez így is lett. Éjfélkor felmentem instára, hogy kegnézzem pár ismerősöm postját.

Először megakadt a szemem egy festményen, majd a szerzőn. Londyn K. Mason. Gyorsan bebújtam a takaró alá, majd kicsit felvettem a fényerőt. A kép egy jól megfestett pannoráma képet ábrázolt, amin egy repülő éppen száll fel.