A Múlt Emlékei /Ff./ ✔

16.

- ééés amúgy - vertem zavaromban a földet a lábammal - van barátnőd?
Arckifejezéséből ítélve hirtelen lehetett neki a kérdés

- ohm..csak ismerkedtek - dobta el a csikket. Mostanra minden alkohol elszállt. A szívem mintha csak egy pillanat alatt tört volna össze. Azt hittem Hudson más mint a többi. De tévedtem. Miután elégette mindenki a cigijét, visszamentünk a buliba, de már kedvem sem volt semmihez. Így gondoltam megkeresem a testvéremet. Ám mikor tudatosult bennem a tizedik gyors körnél, hogy valószínűleg nincs itt, hajamat tépve szaladtam a táskákért, majd kifele vettem az irányt. Nem vezethetek ma, ezért itt kell hagynom a kocsit, de holnap visszajövök érte. Most a lényeg, hogy Persley meglegyen, mert különben anya megöl. Így miután kiértem az épületből, rögtön nyúltam a telefonomért, amit nagy nehezen a tasnak alján meg is tálaltam. Beütöttem Persley számat, majd egy gyors hangposta után, le is csaptam. Hol a fenébe lehet?! Talán...Nem! Ő nem olyan. De biztosra kell mennem. Gyorsan visszaszaladtam Hudson-hoz, majd elmagyaráztam neki a problémám, amit lassan, de biztosan fel is fogott.

- aha. Tehát azt mondod, hogy a középső húgod csak ugy eltűnt egy buliról, és neked, világsztár létedre eszedbe sem jut, hogy mondjuk valakivel lelépett? - firtatta tekintetem

- ne becsülj alá Hud, bele sem akarok gondolni. - hajtottam le a fejem, de az államnál felemelte, és mélyen a szemembe nézett.

- nem becsüllek. De tud vigyázni magára. Gyere - nyújtotta kezét - hazaviszlek. Ilyen állapotban inkább ne vezess.

- neked van kocsid? - húztam fele egyik szemöldököm

- nincs. A tiéddel megyünk, add a kulcsot.

Beültünk a kocsiba, és elindultunk. Folyamatosan csak szorongtam. Mi van ha valami embercsempész elrabolta. Vagy ha az az alak talált rá, aki a minap kirabolt minket?! Bele se mertem gondolni, mi lesz vele.

- hé Sydney - állt meg a házunk előtt - lehet egy kérdésem? - fordult felém

- i..igen?

- Londyn hogy van?

Mi. A. Fasz. Még Londyn is jobban érdekli?? Lassan egy könnycsepp csúszott végig arcomon

- rohadj meg - suttogtam neki, miközben kipattantam a kocsiból a könnyeimet törölgetve. Befutottam a házba a kocsiban hagyva életem...ellenségét.

- hé Sydney, csak hogy itt vagy - állt elém karbatett kézzel Londyn

- úgy gyűlöllek - löktem arrébb, és felsiettem a szobámba. Lekuporodtam az ágy mellé, és bőgtem mint egy kisgyerek. Egyszer kopogást hallottam, de nem válaszoltam. Kulcsra zártam az ajtót, és csak sírtam. Hogy lehet ilyen szemét egy ember? És ráadásul, úgy fogok elmenni egy tokiói forgatásra, hogy két embert is magamra haragítottam. Jut eszembe, még csak anya tudja, hogy két hét múlva vissza kell mennem a forgatásra, csak ezúttal más helyszínre. Ahol jó messze lehetek Hudsontól. Magambrmerültem, és közbem elfeledkeztem Persley-ről.

Vissza a mához
De. 11:08

Cameron

Ma is ugyanúgy telt minden nap, mint a többi. Egy csomóan voltak a boltban. Míg én a pénztárnál szolgáltam ki az embereket, akik mindenféle műfajban kerestek regényeket, addig Teresa a polcokat porolta. Délelőtt többen szoktak lenni, de a délután is volt, hogy teltházban kellet kiszolgálnunk az embereket.

- nemsokára ebéd szünet, lazíthatsz egy kicsit - simogatta meg a vállam, egy mosollyal kíséretben, mire viszonoztam gesztusát.

- elnézést, ezt megvehetném? - jött a pulthoz egy tizenhat év körüli lány

- persze - mondtam miután Teresa visszament a polcokat takarítani.

- milyen névre írjam - tettem fel a szokásos kérdéseket

- Londyn Mason

Erre a névre magam elé néztem egy percre a kis árukiadó könyvről. A lány nem tudta mit nézek, ezért kicsit behajolt a pulton, ám nekem még mindig csak az az egy este jutott az eszembe. Mikor Sydney-vel eggyé váltunk. Nem tudom kiverni a fejemből. Lehet, sőt biztos, hogy csak névrokonok.

- ömm..valami baj van? - szólalt fel értetlenül

- jaj...ö..nincs semmi - ráztam meg a fejem. - csak szép neved van. Öhh...khm kinek lesz a könyv - néztem meg a lány kezében lévő könyvet.

- a testvéremnek. A bapokban eléggé összekaptunk, és imádja a szerelmes novellákat, így gondoltam meglepem.

Odaadtam neki a csekket, és kisétált a boboltból. Villámcsapásként rohantam utána, de nagy balszerencsémre már nem volt a látóhatáromon.

Persley. Nem is gondoltam már olyan sokszor rá. De most ez a név... Csak magamnak gratulálhatok. Újra elveszítettem az egyetlen szemtanút, aki még beszélne is velem.

Visszasétáltam a boltba, és intettem Teresának, hogy elmentem. Kisétáltam az utcára, és elindultam. Megint csak bolyongok.
Az egyik pillanatban egy kezet éreztem a vállamon, mire ösztönösen ökölbe szorítottam a kezem, és az izmaim megfeszültek. Megfordultam, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a rendőrség lesz az.

- fiam, most be kell jönnöd velünk - fogta bilincsbe a kezeimet

- mi...de hát miért?! - ellenkeztem, de pisztolyt szorított a fejemhez.