A Múlt Emlékei /Ff./ ✔

10.

Amikor felébredtem vakító fény csillant a szemembe, mire azonnal visszacsukom.
Ám hirtelen kipattannak szemeim, és felemelkedek.

-h...hol vagyok és...- egy nő simítja meg homlokom, mire elhúzódok tőle és összeráncolom a szemöldököm.

Viszonylag sokan ülnek mellettem, és már le is esett, hogy egy kórházbam vagyok. Ül az ágy szélém egy nő, mellette három gyerek, 18 év körül lehetnek. Egy lány és két fiú. Másik oldalt egy férfi, és pár fehér ruhás ember.

- fiatal hölgy, emlékszik a nevére? - kérdezte az egyik orvos.

- ne...nem - nyöszörögtem, mert féltem, és nem tudtam mit akarnak tőlem.

- emlékszel valamire? - teszi fel a kérdést ugyanaz.

- hogy lány vagyok? - húzom fel szemöldököm, mire  a nő mellett ülő fiú nevetve megrázza a fejét
- a humorérzéke megmaradt - mondja az említett, mire a mellette ülő lány oldalba böki.

- nos Persley a neved még ez sem rémlik? - húzza fel szemöldökét az orvos, ám nemlegesen megrázom a fejem.

- és egyáltalán maguk kik, és mit keresek itt? Fogságban vagyok? Meg fognak ölni? - szegeztem hozzájuk félőn a kérdéseket.

- jaj kicsim ne is mondj ilyeneket! - nyújtja felém a kezét a mellettem álló nő, mire újra elhúzódok, és felülök.

- ne érhen hozzám fogalmam sincs ki maga - mire a nő szeméből egy könnycsepp folyik le.

- ömm...baj van gyerekek - nyit be egy középkorú férfi, mire mindenki felé fordul, és az egy papírt nyom a kezembe.

- ez mi? - kérdezem érdektelenül, mire egy hasi ultrahangos papírt nyom a kezembe.

- úgy tűnik....- sóhajt fel - csak egy dobogó szív van a nellkasában.  - mondja nekem, mire kikerekednek a szemeim.

- Mivan?! - mondjuk egyszerre mindenkivel, mire a mellettem ülő nő a tenyerébe teszi fejét, és szörnyű    hangon zokogni kezd.

- nem az nem lehet - mondja szipogva, mire a szomszédos lány ráhajtja fejét a nő vállára.

- na jó mostmár magyarázzák el mi a franc van itt?! - keltem ki magamból.

- pihenjen. -mondta a magas termetű orvos, majd otthagyott minket.

- gyertek - húzta el a többieket egy lány, kivéve a nőt mellőlem.

- elmagyarázom - tette kezét az enyémre, mire megrászkódtam.

- a neved Persley Mason. Három testvéred van Londyn, Sydney, és Logan Mason. Apádat Logan Kyle Mason-nak hívják, de róla most ne beszéljünk. - kúszott fel arcára az ilyedtség és jókedv keveréke. - Híres táncos vagy - vett egy mély sóhajt, mire kettős érzés merült fel bennem. Mintha nem számítanék többé embermek, és nem lenne múltam, se jövőm. Arról ne is beszéljünk, hogy körülbelül olyan lehettem mint egy óriás újszülött, aki semmit sem tud magáról.

- és...- gördült le egy újabb könnycsepp az arcán, mire nekem is megeredtek a könnycsatornáim, és remegni kezdtem. - terhes voltál - engedte ki a bent tartott levegőt. - egy rossz embertől.

Rossz embertől. Játszódott le újra a szó bennem. Milyen rossz embertől?! Kivel kavarodtam én össze? És milyen gyerel, vagy hol?!

- kitől? - vetettem egy értelmetlen pillantást a mellettem ülőre, majd újra magam elé néztem.

- Came....- akadt meg egy pillanatra, majd lehajtotta a fejét - Thomas Anderson Hood. Ez a neve. De ne kérdezz róla semmit. Elfelejtettük. Az már a múlt.