A Múlt Emlékei /Ff./ ✔

12.

-erről később még beszélünk - bökdöstem vállát, mire csak egy ,, kezdődik az előadás figyelj ,,-t kaptam.

Egy órás volt a balettműsor. Nem csodálom, hogy miért szerettem bele ebbe a sportba. Ahogy forogtak, aztán feljött a többi táncos is, köztük Lee-vel. Szemszögből Londyn-ra pillantottam, aki igazán odáig volt a táncosokért. Persze kit akarok ugratni, nyilván csak a fiút nézte. Nemmelesleg tényleg jól nézett ki, de az emlékezetemmel nek vesztettem el az ízlésemet is. Bár nemtudom azelőtt kikkel kavartam.

~Cameron~

Épp láttam ahogy Teresa felhúzza a redőnyt, ezzel kizökkentve csodás álomvilágomból. A nap égető fénye kelt fel, mire csak hunyorgok egyet, majd átfordulok a másik oldalamra. A napokban nagyon sok mindent köszönhetek neki. Nélküle már az utcán laknék, sőt, lehet hogy ott sem. Természetesen nem akarok a terhére lenni, de nem enged elmenni. Bár megértem, hogy neki sincsenek rokonai, és vágyik valaki társaságára, de lehet, nem én vagyok a legjobb hallgatóság. Egyre próbálom eltüntetni, hogy gondolok Persley-re, de nem megy. A gondolataim valahogy mindig rá irányítanak vissza. Vajon ebben a pillanatban mit csinál...

~Persley~

Most lett vége a ,,show,,-nak. Nagyon élveztük, főleg Londyn, de nekem is nagyon tetszett. Miután lerendeztünk egy kisebb veszekedést a büféssel, miszerint Londyn azt állítja, hogy VIP vagyok, és ingyen jár a kaja, elküldtek, hogy nyugtassam le. Elég nehéz volt, de miután beültünk a kedvenc pizzázójába, és meglátta a gőzőlgő finomságot, legalább fél órára befogta. És még rá mondják, hogy visszahúzódó... hát nem.

- és amúgy - beszéltem két falat között - miket szoktál festeni? - vettem a számba egy újabb falatot.

- hát most gondolkozom egy új festményen - tette kamera formájúvá felém a kezét, és nézte ahogy a számból lóg ki a pizza.

- nanee - nevettem el magam, majdegtöröltem a szám a kikészített bézs szalvétával.

- de de jó alany lennél - bökte meg a vállam.

- az biztos, de nem teli szájjal - röhögtünk egymás vállának dőlve.

Miután a pizzázóból is kiraktak, nem volt ötletünk, hogy honnan nem tiltottak még ki minket. Így beültünk egy filmre. Nem kell mondanom, hogy fél óra elég volt a biztonságiőr felszólítására, hogy ne sikoltozzunk olyan hangosan, mert az Az-ra sikerült csak jegyet szerezni. Hát elég tartalmas napunk volt Londynnal, és örülök, hogy ha nem is emlékeztem vissza semmire, akkor is szereztem új emlékeket.

- haza menjünk? - kérdezte hirtelen

- hát igazából mehetünk, úgysem emlékszem a házra, de még a kórházban vannak cuccaim, előbb oda menjünk. - hajtottam le a fejem szomorúan

- hé - emelte fel az államnál fogva - ne szomorkodj, csinálunk még ilyeneket, és egyszer amúgy is vége a napnak, szóval - tartotta kezét, és miután megfogtam, elkezdtünk szaladni.

Miután visszaértünk az ''indulópontra'' gyorsan bepakoltam a cuccaimat egy sporttáskába, és mivel ez volt az utolsó napom a kórházban, elköszöntem az emberektől akiket feltehetőleg ismertem. Sorban álltak előttem. Először egy harminc év körüli férfi  majd mellette egy ugyanilyen korú nő. A többi orvos, és végül egy furcsa lány, akit biztos voltam benne, hogy a barátnőm
volt.