Hatake Kakashi X Minori(befejezett)

29.fejezet

Kakashi szemszög

Amiután Sakura ellátta a sebeimet és bekötötte, szigorúan elküldött pihenni, ami nem ment. Minden percben az járt a fejembe hogy vissza kaptam a lányt aki beférkőzte magát a szívembe, de most arra várok hogy vajon meg-e hal. Az élet már szánalmasan ironikus. Akár hányszor rá találtam, valamiért mindig elváltunk egymástól.
A szobája elé álltam és az üveg ablakon keresztül néztem ahogy mozdulatlanul fekszik. A látvány annyira szív szaggató volt, hogy legszívesebben itt helyben kiengedtem volna a sok elfojtott szomorúságot. Lassan vissza jött Naruto a többiekkel együtt. A székeken és földön ültünk, csak a fájdalmas, szomorú sóhajokat lehetett hallani. Naruto a térdein könyökölt és bele temette arcát a tenyereibe, miközben lábával dobolt. A többiek is viszonylag hasonló pózban ültek. A percek szinte óráknak tűntek, s az a 10-11 óra olyan volt mintha hónapokat kellett volna várni, mint ha sosem akarna vissza jönni már.
Reggel mikor felkeltem, akkor kaptam észhez hogy elaludtam, azonnal felálltam és benéztem a szobába. Még mindig ott feküdt mozdulatlanul, Sakura pedig vizsgálta. Nem kellett sokat várnom mire kijött.

-A jó hír hogy nem rosszabbodott az állapota, a rossz hír, hogy nem tért magához.

-Magához fog térni valamikor?

-Ezt nehéz megmondani. De bízzunk benne hogy fel fog és minél hamarabb. – bólintottam.- Ha akarsz bemehetsz hozzá sensei.

-Rendben. Köszönöm. – Így is tettem, amikor bementem leültem mellé, s megfogtam a kezét.

-Ne haragudj amiért megint nem tudtalak megvédeni. Ismét te segítettél rajtam. – csak néztem arcvonásait.- Annyira, de annyira hiányzik a hangod, a mosolyod. Naruto is nagyon hiányol már. Ő nagyon bízik benned úgy hogy kérlek, ébredj fel. – és itt megtörtem. Nem sírtam, amikor elvesztettem Obito-t és a sensei-t. Nem sírtam mikor az apám meghalt, de ahogy itt fekszik élettelenül miattam... már nem bírtam tovább. A fejem lehajtottam kezére és csak folytak a könnyek, megállíthatatlanul.

Valami a hajammal játszik és az arcom simogatja, ami jól esett. Na ebből az álomból soha nem akarok felkelni. Még élveztem az érintéseket mikor realizáltam hogy nem álmodom. Megint elaludtam, de most fent vagyok. A szemem kinyitottam, a fejem lassan felemeltem és.. és.. a szívem egy hatalmasat dobbant.

-Elaludtál, gondoltam felkeltelek hogy menj el lefeküdni ugyanis ez nem túl kényelmes így. – mosolygott. Annyi mindent kellett tőle megkérdeznem és annyi mindent kellett megbeszélnünk, de én csak egy szót tudtam kinyögni. Egy szót amit tőle már hallottam de nekem nem volt alkalmam a tudtára adni.

-Szeretlek. – hirtelen arca meglepődést tükrözött, így kijelentettem még egyszer majd még egyszer. – Szeretlek. Szeretlek.
– Megfogtam arcát és szemébe néztem, ő a kezeit rá tette az enyéimre, majd megcsókoltam. Olyan melegséggel töltött el. Amikor elváltak ajkaink, a homlokom az övének döntöttem.

-Én is szeretlek. – Az ajtó kivágódott és egy könnyes, de boldog Naruto állt ott. Én arrébb mentem, ezzel is jelezve hogy most az ő ideje van itt.

-Én kimegyek. Később még vissza jövök. – bólintott. Becsuktam magam mögött az ajtót és leültem az egyik székre.