Hatake Kakashi X Minori(befejezett)

19.fejezet

-Félsz?

-Nem magamat féltem, hanem félek Naruto miatt, a barátok miatt. Félek hogy ma találkozok néhányukkal utoljára.

-Ne becsüld le a bajtársaidat, Naruto-t meg végképp ne. Szívós egy kölyök.

-Igen, azt tudom.

-Minori.. aznap a múltkor én csak..

-Nem kell magyarázkodnia sensei. Megértem. Én csak egy diákja vagyok, maga meg a tanárom. Nem kell túlragozni, fel tudtam fogni.

-Nem, én nem ezt..

-KAKASHI! – kiabált egy férfi hang – Minori-san? De jó hogy együtt látlak titeket.
-Miért is? - Kérdeztem a most érkező Johnin-t.

-Mert így nem kell külön – külön szólnom hogy felsorakozás van.

-Értjük. Köszönjük hogy szóltál. – köszöntem meg.

-Egyébként Minori te melyik ezrednél vagy?

-4. – ezzel elindultunk a saját helyünkre.

-Minori-chan? – integetett a rózsaszín hajú lány.

-Szia Sakura. Sai. – köszöntem oda nekik.

-Minori-chan.. mindent bele. Le győzzük őket és ez csak egy rossz álom marad. – Igen így van Sakura ez egy rémálom marad.

-Ühm. Legyen így. - egyeztem bele.

Pár óra alatt az egész környezet olyan lett mint ha már hetek óta harcolnánk. Egyre több shinobi csakráját kezdem elveszíteni ami egyenlő a halállal. Mindenki küzd, harcol, valaki még úgyis hogy még állni is alig bír. Kurama-tól még nem kérhetek segítséget, bekell vetnem a szemtechnikám.

-Minori menj segíts a Zetsuk legyőzésében. – amikor hátra fordultam a harmadik ezred parancsnokához, meglepődött.

-Szóval ilyen a Byakugan és a Sharingan kereszteződése?

-Ijesztő?

-Nem, nem, csak furcsa.

-Akkor én megyek.

-Minori!

-Hahh?

-Vigyázz magadra.

-Te is, sensei.

Ismét pár óra telt el. Az a hülye csótány, Orochimaru csicskája feltámasztott néhány kage-t és erősebb ellenfeleket is. Gaara-nak az ezredével sikerült lepecsételni az apját. Onoki – sama segítségével pedig az előző Tsuchi kage-t is. A szemem már fájt így abba kellett hagynom a használatát. Közben Zabuza-t is sikerült elzárniuk, a Zetsuk is kezdenek fogyni, viszont sajnos mi is kevesebben lettünk. Az egész harctér olyan mint ha maga a pokol lenne, csak fájdalmas nyögéseket, halálhörgéseket, vagy kiabálásokat hallani. Nem rég megéreztem egy nagyon ismerős csakrát és remélem hogy most az egyszer tévedtem, hiszen neki nem itt kéne lennie, hanem a teknős szigeten. De mint mindig, most is bejött a meg érzésem. A bátyám Kyubi módban jelent meg és Shikamaru-éknak ment segíteni, addig én vissza mentem Gaara-hoz, ám közben a fiatal Uchia is megjelent.

-Sasuke-kun. – láttam a rózsaszín hajút közeledni, de nem hallottam sokat a beszélgetésükből ugyanis rám támadtak. Amikor elintéztem őket, felfoghatatlan dolgot láttam, bár számítottam hogy őt is felébresztik de nem gondoltam volna hogy valaha is találkozhatok vele. Nem tudtam pontosan hogy kiket ébresztett fel Kabuto, de megláttam az apámat, aki éppen előttem állt.

-Megnőttél. – csak nagyot nyelve bólintottam. – Kiköpött másai vagytok egymásnak. – ismét bólintottam, de már elkezdtem lassan közeledni. Amikor elé álltam csak mosolygott és az arcomat fürkészte ahogy én is az övét, ám hirtelen ötlettől vezérelve azt tettem amire régóta vágyom... megöleltem az apámat, ő is követte a példámat, így visszaölelt.

-Hiányoztok. Olyan jó lenne ha itt lennétek.

-Én is és biztos vagyok benne hogy Kushina is szeretné ha itt lenne. Remek ember lett belőletek. – egy kis csend után megszólalt. - De most meg kell mentenünk a falut.

-Igen. – Apa hirtelen fel vette a Kyuubi módot és én követtem tettébe, amire megint rám mosolygott.

Ahogy tovább harcoltunk megjelent a narancssárga maszkos ember, de fogta és levette a maszkját. Apa arca elhűlt.

-Obito? – mondta halkan. Aztán nem tudom itt kiesett minden. Amikor ismét úgy éreztem hogy érzékelem a külvilágot a földön ültem, előttem meg a bátyám és az apánk állt. A Hold vörös lett és úgy nézett ki mint egy sharingan. Ott állt Konohagakure egyik alapítója Uchia Madara.

-Húgi? Jól vagy?

-Igen. De mi történt?

-A csakrád instabil lett, hirtelen folyamatosan csökkent és nőtt. – kaptam meg a negyedik hokage-tól a választ.

-Értem, ez megmagyaráz mindent.- Amikor körül néztem jobban, valami nagy növényt láttam, amiben emberek csakráját éreztem.

-Jól vannak, csak álmodnak.-ismertette helyzetet bátyám.

Az egyik sziklásabb részen ott feküdt Kakashi, sebesülten, mozdulatlanul. Oda mentem, oda kellett mennem, két tenyerem rá tettem mellkasára és belé kezdtem vezetni egy kis chakrát.

-Gyere vissza, kérlek. Gyere vissza. – nem reagált.- Nem adhatod fel ilyen könnyen, tudom hogy sok rosszban volt részed és pihenni szeretnél, megértem. De még nagyon sok dolgod van itt.- Nem megy, nem kel fel. Tudtam mit kell tennem, azt amit Chiyo-baa-sama is tett. Az életenergiám kezdtem el belé vezetni. Ahogy éreztem hogy ő egyre jobban van én annál rosszabbul voltam. Még utolsó pillantást vetettem  bátyámra és az apámra ahogy minden erejükkel harcolnak, viszont a fiatal Uchia és Sakura is itt volt már. Bátyám hangjára lettem figyelmes, tudtam hogy nehezen fogja feldolgozni hogy megint nem maradt egy rokona sem, de abban ia biztos voltam hogy a barátai itt lesznek neki.

-Viszlát Naruto. - köszöntem el,  majd a újra az előttem fekvőre néztem.-Szeretlek.