Mi lenne ha Naruto-nak lenne egy húga akiről nem is tudott? És ha a lány kicsit közelebb kerülne a "másoló ninja" -hoz mint csupán mester és tanonca?
Hogy viselkedne a lány eddigi legjobb barátja mikor ezt megtudja?
Számítani fog a korkülönbség?
H...
Nem sokára lehet láthatom őt. 2 év után, amikor azt hittem őt is elvesztettem. Mosolyomat hamar letörölte egy nyugtalan kiabálás majd egy ajtó röpülése.
-KAKASHI-SENSEI! – Naruto állt az ajtóban, a szemei megtörtséget mutattak. Talán még is csak egy hazugság volt?
-Naruto..
-Eltűnt... Eltűnt.
-Mi? Ki?
-Minori. – Na jó most már nem értem, akkor él vagy nem? – Minori él, él és elindult ide 3 napja.
-De akkor már meg kellett volna érkeznie vagy találkoznotok útközben.
-Hát épp ez az. Minori-t nyilván elfoghatták. – Erre a kijelentésre a kezeimet az asztalra csapva álltam fel, még a székem is nagyot koppant mikor a padlóval találkozott.
-Shizune!-kiabáltam.
-Igen hokage?
-Hívd ide a nyomozó csapatot, pár Anbu ügynököt és a johnin-okat.
-Igenis. – Ezt nem hiszem el! Kiderül hogy nem vesztettem el örökre és újra láthatom őt, őt aki felnyitotta a szemem, őt aki megértett, őt aki megtöltötte a gondolataimat s magányomat erre meg eltűnik. Bár ki is tette, esküszöm megfizet. Senki nem szórakozhat az én Minori-mal.
-Anko nézzetek körül az összekötő útvonalon. Az anbu-ügynökök a biztonságért vigyáznak rátok, amíg felderítetek. Ti – néztem a Johnin-okra. – nézzetek körül a környékes falvakban.
-Igenis Hokage!-azonnal elindultak a parancs követésére. Nem, most én fogom megmenteni, nem hagyom meghalni, azok után hogy visszakapom.. mármint visszakapjuk. Csak fel alá járkáltam és ideges voltam, talán még ilyen féktelen dühöt, haragot és szomorúságot most érzek egyszerre. Ennyire még az apám halála kor sem voltam magam alatt. Már órák teltek el s már majd megőrültem olyan szinten hogy Ton-Ton – hoz kezdtem el beszélni/ mesélni a fájdalmam. Az ajtómon kopogást hallottam.
-Gyere! Anko van valami? – lépett be a lila hajú nő.
-Egy gyengébb csakrát éreztünk a közelben, de sajnos nem elég erős hogy kövessük.
-Oda megyek. – bólintott, majd az Anbu ügynökök is a távolból figyeltek ránk. Amikor a tisztásra értünk, megidéztem Pakkun-t hogy kövesse a szagot. Egy darabig mentünk és kezdett felgyúlni bennem a remény, ami se perc alatt szerte is foszlott.
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
-Itt véget ér a szag minta. Mint ha eltüntették volna. Sajnálom Kakashi.
-Köszönöm a segítséged Pakkun. Vissza mehetsz. – azzal eltűnt.
-Nem érhet véget csak így. Nem nyelhette el a föld. – mondtam a lila hajú johnin-nak.
-Sajnálom. Én vissza megyek és kihallgatjuk Orochimaru-t meg Kabuto-t. – bólintottam, s azzal el is ment.
Egy nagy sóhaj kíséretében leültem a földre és gondolkoztam vagy éppen ostoroztam magam, mert valljuk be, ha nem kellett volna rajtam segítenie akkor most nem tűnt volna el csak úgy. -Hát találkozunk Hatake Kakashi. – egy férfi szólt hozzám, ám hangjából teljesen kivehető volt a rosszindulat.
- Honnan tudod ki vagyok?
-Óhh, hogy ne tudnám ki vagy. Mindenki ismeri a másoló ninját.
-Mit akarsz?-kezembe vettem egy kunai-t, ezzel készen állva a harcra.
-Az lényegtelen hogy én mit akarok, viszont tudom hogy te mit akarsz. – elengedett egy gúnyos kacajt. – Szőke, kékszemekkel, és rendkívül erős és makacs. Illik a keresett személyhez? – azonnal tudtam kire gondol.
-Mit műveltél vele? Hol van?
-Egyelőre még biztonságban. De tőled függ. Add meg magad és akkor elengedem.
-Csak azért fogtad el hogy engem elkaphass?
-Hát.. igen. Rajta kívül semmi olyan dolgot nem találtam amiért kockáztatnád az életed. Egyszóval: ő a gyengepontod igazam van? -Megint az én hibámból van bajban. Miattam fogta el az a szemét. Talán igaza van, más nincs amiért kockáztattam volna az életem, de itt az ideje hogy vissza adjam neki a tartozásom. Most én fogom megvédeni. Sajnos már sharingan-t nem tudok használni, azonban amikor elindult és én követtem, csakrát eresztettem bele a tűkbe amiket elhagytam ezzel mutatva utamat. Megyek már Minori, megyek és megmentelek.
Egy barlang szerűséghez érkeztünk amiben található volt víz, ebből arra következtettem hogy abban a tó melletti barlangban vagyok ami képes elnyomni a körülötte lévő csakrát. Hát persze, ez miért nem jutott az eszünkbe.
Minori szemszög
Hiába próbálok, nem tudok megmozdulni, a ruhám már teljesen átázott ami kihozta belőlem hogy fázzak. Egyre több csakrát szív el tőlem ez a csáp féleség, ami még mindig nem tudom honnan vagy miből jöhet. Alig bírom a szememet is nyitva tartani. Gaara – nak azt mondtam hogy ne írja meg hogy épp Konoha-ba tartok, így fogalmuk sincs hogy menni fogok ő rájuk nem számíthatok. Maximum annyi hogy Gaara-nak talán feltűnik hogy nem értesítettem megérkezésemre, viszont talán elkönyveli hogy csak simán elfelejtettem, mert annyira örültem nekik. Most jelenleg csak magamban bízhatok, össze kéne gyűjtenem minden erőm hogy kiszabaduljak innen. Azonban egyszer csak megéreztem egy igen ismerős, ám rég érzett csakrát. Ő az. De hogy került ide? Véletlen lenne? Vagy tudja hogy eltűntem és engem keres? Bár rám találna és újra láthatnám 2 év után.
