Védelmező [BakuDeku - Omegaverse - Befejezett]

16.fejezet

Midoriya érezte ahogy vakító fény éri hirtelen bőrét. Hunyorgatva kezdte el nyitogatni szemeit, míg nyöszörögve takarta el szemeit.

Pillanatokkal később felsóhajtva ült fel, s még csak ekkor realizálta, hogy hol is van.

Egy pillanatra lefagyva, kissé sokkos állapotban mérte végig a helyiséget, ahol ébredt, majd tekintete megakadt a férfin, ki az ablak előtt ácsorgott, egyik kezével még mindig a függöny szélét szorongatva, semleges tekintettel bámulva a zöld hajút.

- Jó reggelt álomszuszék – mosolyodott el kissé gúnyosan, ahogy megpillantotta Midoriya értetlen és zavart tekintetét – Mielőtt pánikolni kezdenél, közlőm, hogy még bőven időben vagy, oda tudsz érni az ügynökségre – sóhajtotta Bakugou, mire a zöld hajú csak aprót bólintott, de úgy tűnt még mindig nincs a helyzet magaslatán.

- T-te... mellettem aludtál? – hebegte zavartan pillantva a mellette kifeküdt helyre, mire a szőke csak vállat rántott.

- A lényeg látom feltűnt! – vigyorodott el akaratlanul is, gúnyos hangnemben beszélve, mire a zöld hajú csak lesütötte a tekintetét.

- Te hoztál be ide...? – kérdezte halkan, mire Bakugou csak felsóhajtva bólintott – Köszönöm... - mosolyodott el zavartan a zöld hajú – Ne haragudj, hogy csak úgy elaludtam és... nem akartam a terhedre lenni – motyogta keserű mosollyal az ajkain, mire Bakugou megrázta a fejét.

- Hagyd. Elnézem a főztödért, ehetőre sikeredett – mosolyodott el, mire Midoriya sem tudta visszatartani vigyorát.

- Köszi – erre csak a szőke egy aprót biccentett, majd nem zavartatva magát elkezdett nyugodtan felöltözni.

Midoriya még csak ekkor realizálta igazán, hogy a másikon mindössze egy alsónadrág van, így pedig elég szép kilátása nyílt a férfi fedetlen testére.

Aprót nyelve mérte végig a neki háttal álló szőke hajút, megfigyelve minden egyes rezzenését, mozzanatát, a teste minden egyes porcikáját, az izmos hátát, melyet egy-két helyen hegek borítottak, karcsú derekáról meg nem feledkezve. Ez utóbbi miatt talán egy kicsit nőiesebb hatást keltett a férfi testalkata, ő ilyen adottságokkal volt megáldva, mégis mintha éveken keresztül fűzőt viselt volna.

A zöld hajú ajkaiba marva kapta el róla tekintetét, majd óvatosan felkelt az ágyról, végig mérve magát.

Még mindig a tegnapi ruhájában volt, úgy érezte jobb lesz, ha indul, hisz még átkell öltöznie, s ráfér egy zuhany is.

Bakugou pedig mintha csak a gondolataiban olvasott volna, amint az utolsó ruhadarab is felkerült rá, a férfi felé fordulva közölte vele: - Nyugodtan haza mehetsz – szólt felvont szemöldökkel, mire Midoriya csak rögvest bólintott.

- Köszönöm, hogy-

- Elég már a köszöngetésekből! – szakította félbe Bakugou élesebb hangnemben, ezzel a férfibe fojtva a szót.

- Ne haragudj... – motyogta Midoriya.

- Ebből is – sóhajtotta kelletlenül a szőke hajú – Csak menj és ne feledkezz meg arról, amire kértelek! – tette karba kezeit, mire Midoriya realizálva, hogy mibe ment bele a maradásért cserébe, zavartan bólintott. Noha belül bizonytalanság kerítette hatalmába, de ezt inkább nem tudatta a másikkal.

Ezt követően elköszönt tőle, majd magára hagyta Bakugout, ki az napját ismételten gondolkodásra, elméletek és teóriák gyártására szentelte tehetetlenségében, miközben a türelmére kellett hagyatkoznia.

A zöld hajúnak a reggele a történtek miatt csak rohanásból állt, így ezt egy kicsit bánta. Ezzel viszont még nem volt vége, hisz a munkahelyén egyáltalán nem tudott koncentrálni – noha ennek más oka volt -, nem mintha sok hasznát vették volna egyébként is.