Védelmező [BakuDeku - Omegaverse - Befejezett]

37.fejezet

- Mit mondott a hollétével kapcsolatban? – kérdezte Bakugou Midoriyától mikor már csak ketten maradtak. Ezúttal a szőke hajú házában voltak, már esetfelé járt. Az égbolt narancsos színbe öltözött, ahogy aznap szépen lassan szállt le az éj. A férfi dolgozószobájában ültek, mely a hatalmas ablaknak hála szintén sárgás fénybe burkolózott.

- Aznap nála volt, akörül indult el hozzá, amikor a gyilkosság történt. Ott lehetett, kérdéses merre tartott, hogy pontosan mit is tett aznap reggel. Azt mondta gyakran együtt töltik az idejüket. Valóban szoros kapcsolatban állnak, különösen szorosban... Azt hiszem mostanra már sokkal több van köztük, mint barátság... Ehhez képest Yaoyorozu nyílt volt és segítőkész, nem próbálta védeni, őszintén válaszolt a kérdéseimre. Talán mert ő is részesévé vált az ügynek, s azért is mert Kirishima az ő számára is fontos volt, mindannyiunk számára az volt... Viszont hozzá tette, hogy szerinte nem Todoroki volt. Csendes, érzelemmentes, de ez nem azt jelenti, hogy nincs szíve, vagy érzései. Nem volt oka ártani neki, az esetleges féltékenységet felhozva. Bár ezáltal nem nekem ártott leginkább, hanem neked, pedig valószínű, hogy ha akart volna bárkinek is bármilyen rosszat, én lettem volna az áldozat. A kapcsolatuk pedig Dabival... Ez kérdéses, sajnos nem tudom, hogy mennyire bír jelentőséggel.

- Több mint a semmi – sóhajtotta Bakugou – Engem csak jól lecseszett Yaoyorozu amiért még mindig az ügyön ügyködöm. Szerinte abba kéne már hagynom, túl nagy a kockázat, nem mintha ezzel nem lennék tisztában. Most viszont nem hagyhatom abba, noha van egy olyan érzésem, hogy ez az egész Todorokis dolog egy zsákutca.

- De akkor mégis ki lehetett a gyilkos? – kérdezte a zöld hajú keserűen – Shinso teljesen ki van, az ügy hamarosan a kukába végzi és sohasem fog kiderülni az igazság! Nincs több út, köthető szál...! Egyszerűen semmi! Kacchan, ha így haladunk-

- Tudom – szakította félbe – Bár ne tudnám... – hunyta le szemeit – De hiába, én nem adom fel, azt várhatják! És őszintén remélem, hogy te sem akarsz cserbenhagyni! – nézett a smaragd színű íriszekbe idegesen, mire Midoriya fájdalmasan elmosolyodott.

- Én segítek, amiben tudok – suttogta halkan – Viszont hosszú távon, ha nem lesz semmi, akkor egyszerűen...

- Azt akarod, hogy adjam fel? – kérdezte összeszűkült szemekkel.

- Ezt nem mondtam! De te is tudod, hogy ha így haladunk az egésznek nem lesz már értelme! Úgy néz ki, hogy a gyilkos nem öl többet... Ez az egy volt a célja és-

- Nem vagy nyomozó. Hős vagy, egy egyszerű hős, aki úgy néz ki, hogy nincs tisztában azzal, hogy sokszor megesik, hogy a sorozatgyilkosok hónapokat, vagy akár éveket is kihagynak két gyilkosság között!

- Tisztában vagyok ezzel Kacchan... De ha tehetnénk lecsapnák rá, megállítanánk amilyen gyorsan csak lehet, viszont nem vagyunk képesek rá! – suttogta szomorúan, mire a másik az ajkaiba marva pillantott félre.

- Bár ne így lenne – suttogta fájdalmas hangon – Holnap beszélek Todorokival – komorodott meg az arckifejezése, mire a zöld hajú értetlenül pislogott rá – Pontot teszek az egész végére. Ha úgy érzem gyanús nem fogom hagyni futni.

- De hát-

- Nem érdekel. Van jelvényem és ha kell őrizetbe veszem, ha szükséges erőszakkal! – szólt elszántan – Viszont, ha ő volt, ha biztos vagyok benne, hogy ő tette, akkor akár ott a helyszínen-

- Kérlek ne mondj ilyeneket! – szakította félbe ijedten a zöld hajú – Ne csinálj semmilyen őrülten nagy hülyeséget! Gondolkozz! Ne dobd el ezáltal mindened! – szólt aggodalmasan – Engedd, hogy...