Védelmező [BakuDeku - Omegaverse - Befejezett]

21.fejezet

Bakugou komor, semmittelen tekintettel s határozott léptekkel haladt célirányosan a két szintes régi, lerokkant épület felé, melyben a többség úgy hiszi nem él senki, ám belülről közel sem nyújt olyan lakhatatlan látványt, mint kívülről. Ugyanis ez Dabiék fő „búvóhelye", mely lényegében egy nyílt titok. A legtöbb hős ismeri, tud róla, mégsem lép senki semmit. Mind mocskos világban élnek...

Bakugou könnyed mozdulattal lökte be a rozoga ajtót, mely mögött egyből két nagyobb darab férfi állt, kik készenlétben álltak, minden esetleges illetéktelenül oda belépő személyt egy jobb útra téríteni.

Amikor megpillantották a szőkét, nem reagáltak semmit, csak néma csendben hagyták, hogy az besétáljon az épületbe.

A szőke hajú ahogy benyitott a következő ajtón is, zajos társaság fogadta őt, de ő mintha ott sem lett volna, nem törődtek vele. Még ha fel is tűnt valakinek jelenléte, akkor sem izgatta az őt, hisz nem jelentett újdonságot őt odabent látni.

Bakugou ezt követően az emeletre vezető lépcső felé vette az irányt, melyen felérve már láthatárába került a célnak kitűzött helyiség ajtaja.

Odafent is voltak néhányan, kik bár biztosan nem tették volna meg azt, amit ő, inkább csak csendben figyelték mit lép, mint sem megakadályozták volna azt.

Bakugou szinte berúgta az ajtót, majd belépve a helyiségbe rögvest be is csapta azt maga mögött.

A keresett férfi kuncogva figyelte őt az asztala mögül, maga előtt összekulcsolt kezein támaszkodva, láthatóan jól szórakozva a másikon.

Bakugou tekintete már nem volt érzelemmentes, nagyon is erős érzelmek voltak leolvashatóak az arcáról. A dühtől elkezdve egészen a leplezetlen gyűlöletig.

- Üdvözöllek váratlan vendég! – mosolygott rá Dabi, felkelve, s lassú léptekkel elindult felé.

Közvetlen Bakugou előtt állt meg, alig fél méterre tőle. Szívélyes tekintettel figyelte őt, kedvesen nézve a tüzesen égő skarlátvörös szemekbe.

- Rég láttalak – döntötte oldalra a fejét végig mérve őt, mire a következő pillanatban egy jól irányzott ütés érte égési sérülésekkel borított arcát.

Bakugou cselekedetére a férfi hátrálva pár lépést meginogott, majd szélesen elmosolyodva, lendületet véve ugyanezt megtette ő is a másikkal.

- Nem így szokás beállítani egy rég nem látott baráthoz! – sziszegte a fekete hajú vicsorgatva, miközben fájó arcát tapogatta.

- Rohadj meg! – rivallt rá Bakugou dühösen, s ezúttal az erejét bevetve támadott rá.

Tenyerében apróbb szikrákat idézett, majd egyenesen a férfi arcába robbantott, de ő könnyedén hárította ezt, megúszva sérülések nélkül.

- Azt hiszem ezzel megszeged az egyik egyességünk – tette karba karjait Dabi, kihúzva magát állva tőle pár méterre, úgy nézve rá, mintha igazából egy cseppet sem izgatná a helyzet. Már pedig azért, mert tényleg ez volt a helyzet. Inkább csak szórakoztatta az egész.

- Oh valóban? – vonta fel szemöldökeit a szőke, ölni tudó pillantásokkal nézve rá – Kibaszottul megölted Kirishimát? Érted? Milyen kibaszott egyességről is van szó? Te vagy az egyetlen, aki itt megszegte azt! – förmedt rá, egyre inkább kezdve elveszíteni az irányítást a teste felett. A düh teljes mértékben felülkerekedett rajta, egy gyilkológép démont felszabadítva benne.

Habozás nélkül kezdett el robbantgatni, Dabit egyszerre rengeteg támadással bombázva, melyekbe még az épület is beleremegett.

Próbálta nem magukra dönteni az egész helyet, noha képtelen volt visszafognia magát, legalább még ha nem is tűnt úgy, elég erős volt a szerkezete.