Védelmező [BakuDeku - Omegaverse - Befejezett]

8.fejezet

Amikor Bakugou azt mondta, hogy bemegy dolgozni, igazából hazudott. Esze ágában sem volt. Ő otthon akart maradni, sírni, bőgni, mert úgy érezte megkönnyebbül tőle, hogy hiába minden, ez most kell neki. És egyedül akart lenni. Egyedül akarta ezt átvészelni, még ha jól is esett neki az, hogy valaki törődött vele.

Felsóhajtott, míg az ajtónak döntötte fejét.

Túl nagynak érezte a felelőséget a vállán. Tudta, hogy hiába egésznap csendben gubbasztana az ágyán sírva, dolga van. Pedig megpróbálta elnyomni ezeket a gondolatokat. Megpróbált megszabadulni tőlük. Még ha csak egy olyan gyilkosságról lenne szó, aminek nem ismeri személyesen az áldozatát... de még akkor is nyomasztaná a tudat, hogy cserben hagyja a hozzá tartozókat, most pedig... Egyszerűen képtelen kitisztítani a fejét.

Mély levegőt vett, míg úgy döntött az elméjében felvillant ötletet meg is valósítsa. Elrugaszkodott az ajtótól, majd a konyha pultig meg sem állt. Ott felnyújtózkodott és az egyik szekrény legfelső rekeszét kinyitotta, majd leemelt egy üveg vörösbort onnan. Csak ez volt itthon, de gondolta azért ez megteszi. Megfelelő volt a céljának.

Kibontotta az üveget, mely már kitudja milyen régóta porosodhatott odafent. Egyszerű vendégeknek szánta, csak hogy egy kellemes vacsoránál legyen mivel kínálnia őket, de azóta sem érkezett hozzá senki sem.

Bakugou nem húzta az időt holmi pohár keresésével, nem kellemesen akart egy keveset belőle elkortyolni, hanem megakart feledkezni minden gondjáról. Ahhoz egy pohárnyi kevés lenne a számára. Így habozás nélkül a szájához emelte az üvegszáját, majd elkezdte kortyolni az égető alkoholt. Jól esett neki ahogy marja a torkát, szinte az üveg egyharmadát megitta, mikor végre elemelte azt a szájától. Megköszörülte a torkát, majd ismét folytatta.

Utált ittas állapotban lenni. Mindig tartózkodott a piától. Mert félt, hogy valami olyat tesz tőle, vagy mond, amit nem szabadna, amitől netán nagy bajba keveredne a beosztása miatt, s még csak nincs is tudtában vele mit tett. Volt, hogy már nagyon durván berúgott, s olyankor volt, hogy kiestek dolgok, emlékek. Volt, hogy úgy ébredt, hogy fogalma sem volt arról mit és hol tett, vagy mondott, egyszerűen semmi sem rémlett neki, s a jövőben sem nagyon ugrott be minden. Ezért félt borzasztóan ettől.

De most otthon volt. Egyedül, nem láthatta őt senki sem.

Érezte, ahogy könnyei végig szaladnak az arcán, hogy rettentően fáj a szíve, emiatt pedig csak még sebesebben kezdte el inni a kezében levő üveg tartalmát, de abból egyszer csak már nem folyt semmi sem. Így idegesen levágta azt a pultra, noha szerencséjére nem törött össze. Köhécselt párat az égető torka miatt, majd levegőért kapva felsóhajtott.

Többre lesz szüksége.

Most már nem teljesen a józan esze irányította. Csak azt látta maga előtt, hogy ettől jobb lesz, viszont többre van szüksége, ahhoz pedig ki kell mennie, oda, ahol láthatják mások... Félelem éledt benne, majd ezt hirtelen felváltotta az elhatározottság. „Ettől jobb lesz". Csak ez járt az agyában. Úgy érezte magát, mint valami függő, de jelenleg ez nem tudta izgatni.

Maga sem tudta, hogy került ki az utcára, azt pedig végképp nem, hogy hogy egy éjjel-nappali meleg bárban, melyben most is olyan hangulat uralkodott, mintha csak javában már az éjszaka közepén járnának. Hisz minden le volt sötétítve, a zene hangosan szólt, a táncosok pedig végezték a dolgukat.

Igen forgalmas, de eldugott hely volt. Noha nem voltak annyian, mint amennyien éjszaka szoktak, azért bőven meg volt a maga hangulata.

Bakugou nem is tudta, hogy jutott el idáig, vagy hogy egyáltalán, hogy jutott eszébe ez a hely. Kiritől hallott erről, de fogalma sem volt arról, hogy a másiknak honnan származott az információja. Talán ő is csak egyszer betévedt ide, vagy pedig... nos, jó kérdés. Az biztos volt, hogy sok mindent nem tudtak a másikról, éveken át együtt voltak, vicces, de végig azt hitték, hogy mindketten úgy ismerik a másikat, mint a saját kezüket, de aztán a végén... kiderült, hogy ez mekkora egy tévhit volt. Egy kellemes álom, mely eltakarta előlük a valóságot.