Védelmező [BakuDeku - Omegaverse - Befejezett]

17.fejezet

Bakugou csendesen szemezgetett, a Dabi által kiküldött emberrel. Ketten tartózkodtak a szobában. Midoriya is a lakásban tartózkodott, csak épp annak egy másik helyiségében. Nem hallgatózott, betartotta a szavát.

- Rég láttalak – rázta meg fejét Bakugou felsóhajtva, az asztalon dobolva a kezében szorongatott tollával – Tudta Dabi, hogy kit küldjön azért, hogy még jobban felbasszon... - nyalt végig ajkain idegesen - Csodálkozom, hogy nem ő maga állított be, ha már attól a szerencsétlentől mindössze ennyi telt – húzta el száját morogva, mélyen a fekete szemekbe nézve.

- Tudom, hogy nem szívesen látsz, de nem volt választásom és te látni akartál valakit – rántott vállat csendesen a vele szemben ülő.

- Elárultál minket... Kirishimát! Azt hitte barátok vagytok, hogy bármi van te majd a későbbiekben is vele leszel, Tetsutetsu! De nem... és ezért tiszta szívemből gyűlöllek! Majdnem őt is magaddal rántottad a kibaszott másik oldalra! Emiatt kezdett el drogozni, minden a te kibaszott hibád volt! – csapott az asztalra idegesen Bakugou, mire a másik nem reagált semmit.

- Nem mintha te, annyira ellenezted volna a dolgot... hisz te magad is ugyanazt csináltad egy ideig, amit ő – döntötte oldalra a fejét felsóhajtva.

- Ez nem változtat azon a tényen, hogy te rángattad őt ebbe bele! – förmedt rá idegesen.

- Állj le! Nem ezért vagyok itt – sziszegte a szürke hajú lefele bámulva.

- Csak próbálom megérteni, hogy miért? Hogy mégis mi lehetett az indítékod, amitől ilyen mélyre süllyedtünk... Ő... a barátod, aki akár a testvéred is lehetett volna, most halott... És én cipelem ennek a súlyát a vállamon... mert én nem tudtam megmenteni... elnéztem neki amit művelt, elfogadtam! De-

- Elég! – csattant fel a vele szemben ülő férfi – Tudom, hogy elbasztam, de már rég volt! Vége van... Fáj, hogy ő nincs többé, de már annyi társamat elveszítettem ez idő alatt...

- Talán mert rossz oldalt választottál!

- Tedd fel a kérdéseidet, mert ha nem, most azonnal elmegyek! Nincs kedvem ezt hallgatni! – sziszegte összeszűkült szemekkel, mire a szőke hajú elkezdte száját belülről rágcsálni.

- Gyűlöllek...

- Én pedig magamat – mosolyodott el fájdalmasan – Folytathatjuk Bakugou? – kérdezte megrázva fejét, mire a szőke keserűen lehunyta szemeit.

- K-Kirishima... mikor járt utoljára nálatok...? – nyögte ki végül első kérdését.

- „Kirishima"- ismételte a férfi zavartan összevont szemöldökökkel, mire Bakugou csak félrepillantott.

- Azóta képtelen vagyok a keresztnevén hívni – motyogta válaszolva a fel nem tett kérdésre és már most úgy érezte, hogy ez egy lelkileg nagyon megerőltető lesz ez a beszélgetés. Dabi nem véletlenül küldte őt, mégis... tényleg ő a legjobb választás erre. De Bakugou saját maga képtelen lett volna még csak önszántából hozzá szólni se ez idáig. Az utálat túl erős volt, nemhogy még szívességet kérjen tőle...

- Nem tudom mit tettél vele... nem tudom miért fordítottál neki hátat, de szüksége lett volna rád... - sóhajtotta rekedt hangon Tetsutetsu.

- Képzeld nekem is... akkor lett volna a legjobban... ezt ő cseszte el, nem én! – tette karba kezeit Bakugou vonallá préselt ajkakkal.

- Mi történt?

- Itt én kérdezek! – rivallt rá a szürke hajúra.

- Ha végeztünk elmondod? – kérte halkabba a másik, mire a szőke felhorkant.