Rikudou utódja

14. fejezet

Sakura:

Még az este folyamán eldöntöttem, hogy másnap újra beállok a kórházba és a bajbajutottakon segítek. Imádom a munkám, legalább leköti a figyelmem és nem gondolok sem a szüleimre, sem Shintao hülyeségeire. Már épp a műszakom végén voltam, de gondoltam még benézek az utolsó betegemhez. Óvatosan surrantam be a szobába, az ágyon fekvő mellkasa pedig egyenletesen fel-leemelkedett. A lehető leghalkabban közelítettem meg őt, tenyerem a homlokára helyeztem. Az állapota stabil volt.

Oldalra pillantottam, az éjjeliszekrényen egy gyümölcskosár pihent. Elmosolyodtam, hisz tudtam ki volt a tettes, de a gyümölcsök között elrejtett instant rámenből mindenki tudhatta, hogy ki is hagyta ott ezt a kosarat. Megigazítottam az almákat, a ráment pedig félreraktam. Friss vizet töltöttem a vázába és újra elrendeztem a csokor virágot, mit reggel vásároltam Inonál. Kinyitottam az ablakot, hogy friss levegőt engedjek be, de a beáramló szél hangosan tépni kezdte a függönyt. Gyorsan visszareteszeltem az ablakot, és csak reménykedtem, hogy nem ébresztettem fel Sasukét.

Vállam felett rápillantottam, az ónixok pedig kíváncsian vettek szemügyre. Ezt jól elszúrtam.

- Jó reggelt vagyis inkább már estét - köszöntöttem őt mosolyogva - Hogy érzed magad? - már léptem is közelebb, hogy megvizsgáljam.

- Jól - jött a tömör felelet. Fel akart ülni, de a csonkjára támaszkodva felszisszent.

- Várj! - Azonnal mellette termettem és segítettem felhúzni őt. Arra számítottam, hogy majd elrántja a karját tőlem, de nem így történt. Nem dühítette fel a segítségem.

Sasuke folyamatosan a csonkját szorította, látszott rajta, hogy nagyon szenved. Tenyerembe azonnal chakrát koncentráltam és enyhítettem a fájdalmán.

- Ennyit tudok tenni - vettem el a kezeimet, ahogy arcáról eltűntek a fájdalom nyomai.

- Már így is több, mint amit érdemlek - pihegte.

Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, bűntudatom volt a történtek miatt. Ott kellett volna lennem a tárgyaláson, akkor az egész nem történt volna meg. Maximum háborúban állnék a Raikagéval, de azt így is.

- Átadjak valami üzenetet Narutonak? - tereltem el gyorsan a témát felé. Egy végtelennek tűnő pillanatig az arcomat fürkészte, majd megrázta a fejét - Pihenj sokat, holnap reggel benézek újra! - köszöntem el és már fordultam is volna el.

- Várj! - a csuklómra Sasuke ujjai feszültek és akadályozták meg a menekülésemet. Kíváncsian pillantottam először arra a pontra ahol bőrünk érintkezett a másikéval, majd az arcára - Én... - nem nézett rám, a takarón levő ráncokat figyelte hatalmas érdeklődéssel.

Vártam.

- Én... - vett egy nagy levegőt és végre felpillantott rám. Soha nem láttam még őt ennyire zavarban, sőt... ennyire emberinek sem.

A gyomra hatalmasat kordult, Sasuke a feje búbjáig elvörösödött.

A helyzet kellemetlenségét próbáltam én magam elütni.

- Nyugodtan mondhattad volna, hogy éhes vagy. Szereztem volna a konyháról neked vacsorát - Sasuke elengedte a csuklómat.

- Ahh - döntötte fejét a falnak. 

- Mit kérsz? Kórházi koszt, alma vagy instant rámen? - Sasuke most vette észre a mellette elhelyezkedő dolgokat.

- Rámen. Utána alma - felelte, én rögtön felkaptam a dobozkát.