Rikudou utódja

15. fejezet

Sasuke:

A tudatlanság éteréből az arcomba vágódó szél zökkentett ki. Az őszbe hajló idő most mégis tavasz illatot árasztott magából, nem értettem, hogy ez miképpen volt lehetséges. Kábán nyitogattam a szemeimet, majd rájöttem a talány kulcsára. Először a virágos vázára esett a tekintetem, majd a nőre, ki épp az ablakot reteszelte vissza. Fehér köpenye rásimult karcsú alakjára, rózsaszín haja copfba volt felkötve.
Valahogy megkönnyebbülést éreztem, tudtam, hogy a kezeiben a legnagyobb biztonságban érezhetem magam.

Sakura a válla felett pillantott rám óvatosan, majd meglepődött, hogy ébren talált. 

Amekkora zajt csapott, azon csodálkoztam volna, ha nem ébredtem volna fel rá.

- Jó reggelt vagyis inkább már estét - köszöntött mosolyogva, majd rögtön előtört az orvosi énje - Hogy érzed magad? - kecses léptekkel mellettem termett, hogy felmérje az állapotom.

- Jól - adtam meg tömören a válaszom. Fel akartam ülni, aztán a fájdalom emlékeztetett a történtekre.

Már csak egy ép karom van.

Sakura azonnal ülő helyzetbe segített. Szánalmas, hogy segítségre szorulok, de ebben a helyzetben mégsem tudtam elutasítani a szándékát.
Csak a csonkomat tudtam szorítani a fantomfájdalom miatt.
Nem szerettem volna előtte gyengének tűnni, de az az odaadás és figyelmesség ami belőle árad folyamatosan, az... jó érzést keltett a mellkasomban. Valahogy a szégyenérzetem elpárolgott a saját gyengeségem miatt.

A fájdalom fokozatosan enyhült, végül megszűnt. Már így is többet kaptam Sakurától, mint amit valaha is megérdemeltem volna tőle.
Mindvégig kiállt mellettem az évek során, feláldozta az összes erejét, hogy megnyerjük a háborút és szembement a Raikage döntésével. Hálás voltam neki, de úgy érzem kedvességét sosem fogom tudni kellően meghálálni.

Sakura ajkaiba harapott, nagyon a gondolataiba merült. Mintha feszélyezné őt valami.

- Átadjak valami üzenetet Narutonak? - Én is felocsúdtam a kusza gondolataimból, de semmi mondanivalóm nem volt jelenleg Narutonak. Legalábbis semmi fontos - Pihenj sokat, holnap reggel benézek újra! - Sakura sietve elköszönt, de én még nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam egyedül maradni.
Még lenne egy pár fontos dolog, amit meg kellene beszélnünk.

- Várj! - kaptam el a csuklóját, de elmém lefagyott. A szavak erejét sosem birtokoltam, az Naruto erőssége volt. Én a tettek embere voltam, de most az ösztöneim nagyon csúnyán cserben hagytak - Én - kezdtem bele és hirtelen nagyon érdekesnek tűntek a takaró ráncai.

Melyik témát hozzam fel elsőnek? A szülei iránti részvétemet vagy Shintaot? Nem először bocsánatot kell kérnem a bunkó viselkedésemért. 

- Én... - tekintettem fel határozottan rá, a smaragdok érdeklődve csillantak felém. Készen álltam mindenért bocsánatot kérni annak reményében, hogy fátylat boríthatunk a múltbeli viselkedésemre és rendes csapattársként funkcionálhatunk tovább a jövőben. Viszont az üres gyomrom korgása alaposan felülírta terveimet.

Sakura nagyokat pislogott, míg én elsüllyedtem volna a föld alá szégyenemben.

- Nyugodtan mondhattad volna, hogy éhes vagy. Szereztem volna a konyháról neked vacsorát. - Elengedtem a csuklóját, az elhatározásom darabokban hevert.

- Ahh - döntöttem a fejem a falnak.Csak én lehetek ilyen szerencsétlen.

Sakura felsorolta a választékot és a magam mellett elhelyezkedő ételeket választottam ki. Ha már a csapattársaim befáradtak gyümölccsel és instant rámennel, akkor nyilvánvalóan azt fogom előbb elpusztítani.