Rikudou utódja

7. fejezet

Naruto:

Ahogy apa eltűnt, próbáltam a szomorúságot száműzni mellkasomból. Nem kellene lógatnom az orromat, hisz megnyertünk egy háborút és ünnepelnünk kellene! Megfordultam, de tekintetem a távolba esett. Rengeteg holttest borította be a csatamezőt, egy háborút nem lehetett áldozatok nélkül megnyerni, bármennyire is győzködtem vele magam. Nem tudtam mindenkit megvédeni...

Bántott a tudat, hogy még egy nagyszerű barátot is el kellett veszítenem.

Erősebbé kell válnom! Ez a mészárlás nem ismétlődhet meg egy év múlva.

Ekkor realizáltam, hogy a győzelem és a béke csak pillanatnyi. Egy év múlva feltörik a pecsét, és a juubi újra tombolni kezd, hacsak nem találunk egy ideális gazdatestet számára. A juubi gyűlöletét elviselni embert próbáló feladat lesz, csak maga Rikudou utódja lesz képes ezzel megbirkózni. Azonban honnan varázsoljuk elő az örökösét, ha azt se tudjuk ki az?!

A sok gondolkodásban megfájdult a fejem. Nagy levegőt vettem, arcomat megpofoztam. Majd ráérünk ezen agyalni, most sokkal fontosabb dolgom is van! Felöltöttem a minden rendben van vigyorom, és Sasuke felé bicegtem. Összeöklöztünk, újra minden a régi volt. A hetes csapat négy év után újra együtt van.

Lefogadom, amint Sakura-chan felébred, ő is biztos csontropogtató ölelésben fog minket részesíteni. Apropó, Sakura-chan! Továbbra is ájultan hevert a földön, és mivel Tsunade nem sprintelt ide egyből, én akartam őt hozzá vinni, de Sasuke az utamat állta.

- Még elesel vele, és nem hiányzik, hogy agyonlapítsd az Ötödik szeme láttára. Majd én viszem – oktatott ki Sasuke, az állam a talajt súrolta. Genjutsuba estem volna? Sasuke tényleg segít Sakurának?

Teljesen elbambultam.

Azért viselkedik így vele, mert hálás amiért megmentette őt? Vagy igazából felnyílt a szeme, és rájött, hogy milyen szerencsés amiért Sakura önzetlen szeretetével elárasztja őt? Bárhogy is van, mosolyogva figyeltem kettejük távolodó alakját. Betartottam Sakura-channak tett ígéretem, és a lány érzései végre utat nyerhetnek az Uchiha jégszívéhez? Nem értek a nőkhöz, de reméltem, hogy egy nap majd én is találok egy ilyen lányt, aki ugyanígy hibáim ellenére is végtelen szeretetével fog elhalmozni engem.

Észre sem vettem, hogy mellém sétált valaki.

- Naruto-kun! – aggódó levendulaszínű szempár elemezte a sérüléseimet. Halk sóhaj hagyta el Hinata ajkait – Úgy örülök, hogy épségben vagy! – remegett meg kissé a hangja.

A szám belsejét harapdáltam. Örültem volna, ha kicsit később találkozom Hinatával, még nem szedtem össze magam lelkileg, hogy bocsánatot kérjek Neji miatt.

- Sajnálom, Hinata – szaladt könnybe a szemem. Hinata nem értette először miért kérek bocsánatot, aztán rájött. Az ő tekintete is opálossá vált – Az én hibá... - Hinata az ujjait a számhoz érintette, és a fejét ingatta.

- Nem a te hibád, Naruto-kun. Neji szabad akaratából döntött így. Szabad ninjaként halt meg – Hinata mosolygott, de szeme sarkából folytak a könnyek.

Nem bírtam tovább. A lány vállaiba fúrtam a fejem, miközben szorosan magamhoz öleltem őt.

- Nincs semmi baj - nyugtatott meg Hinata - Most már vége van - végtelen nyugalom szállt meg a szavaitól, és örültem, hogy nem haragszik rám.

A feltámadó szellő levendula illatot sodort felém.  Mélyet szippantottam belőle, és rájöttem, hogy Hinata hajának van ilyen illata. Megnyugtató volt itt feküdni, szemhéjaim ólomsúlyúvá váltak. Lehunytam a szemem.
"Most már mindennek vége..." -  Hinata aggódó hangja egyre távolabbról visszhangzott, míg az elmémet bekebelezte a sötétség. Megfáradt testem végre megpihenhetett...

Sasuke:

Letettem Tsunade elé Sakurát, aki egy gyors, de alapos kivizsgálást követően megállapította, hogy nincs nagy gond, csak kimerült a túl sok chakraátadástól. Egy pár napot biztos át fog aludni... Mögöttem egy cérnavékony hang szólongatta Narutot, majd egyre kétségbeesettebb lett. Hátranéztem, legjobb barátom már javában húzta a lóbőrt a Hyuuga lány vállain, aki alig tudta megtartani őt. Még jó, hogy nem bíztam rá Sakurát, tényleg kilapította volna. Szegény lány mindjárt összeroskad alatta, ezért visszasiettem és átvettem tőle azt a lököttet. Tsunade megvizsgálta a diagnózis ugyanaz volt. Naruto is a végletekig hajtotta magát, ő is át fog aludni pár napot. Én is nagyon fáradt voltam, el tudtam volna állva aludni, a nő lapos pillantást küldött felém.

- Még tartom magam - köszörültem meg a torkom, nálam súlyosabb sérültek is voltak. Tsunade pásztázó tekintetével minden sérülésemet felmérte, majd utamra bocsájtott.

- Pihenj, Sasuke... ameddig lehet - tette hozzá csendesen.

Biccentettem.

Narutoékat a legjobb kezekben hagytam, míg én egyedül bóklászoltam el a genjutsuból felébredő emberek között. Kaptam ijedt, megvető, bosszús pillantásokat, de elcsíptem egy-két elismerő, tiszteletteljes tekintetet is. Egészen addig sétáltam, míg meg nem fogyatkoztak az emberek körülöttem. Egyedül maradtam.

Térdeim felmondták a szolgálatot, és a földre zuhantam.

- Nem akarok elszökni - feleltem lehunyt szemekkel.

- Tudom - közölte a szokásos higgadtságával Kakashi - Nem akartál a többiek előtt megpihenni - jelentette ki a nyilvánvalót. Valóban. Nem akartam nyíltan mások előtt összeesni a fáradtságtól.

Kakashi leült jó pár méterrel arrébb.

- Aludj, Sasuke. - a tanáromra tekintettem, míg ő a zsebéből előhalászta a rongyosra olvasott könyvét. Komolyan, úgy látszik vannak dolgok, amik sosem fognak változni.

Elfordultam, és hagytam, hogy a sötétség leple magával rántson egy színes álmok nélküli világba...

Shintao:

Beleestem a Végtelen Tsukuyomi fogságába, de hamar megszűnt a hatása. Gondolom Sakuráék sikerrel jártak és legyőzték Madarát, míg a juubit elzárták. Ryoukot kellene megkeresnem, de előtte még beköszönök a csodaszép jegyesemhez, biztos nagyon fog örülni, amiért egy vagyok a háború túlélőiből. Fél órás keresgélés után megtaláltam őt, pont egy orvosi sátorba vitték, míg az Ötödik parancsokat osztogatott az orvosi egységnek. Megérdeklődtem Sakura állapotát, pár napig biztos nem fog felébredni. Amint elfordult a nő, kissé elhúztam a számat.

Akkor a kis ajándékommal várnom kell még...

Jobb elfoglaltság révén megkerestem a Raikagét, akitől megtudtam, hogy minden Kage Konohában fogja majd megvitatni a kialakult helyzetet, miután a Nemzetek rendezték a saját dolgaikat és eltemették a halottaikat. Villámrejtek vezetője számít a jelenlétemre. Természetesen igent mondtam a küldetésre, nem hagyhattam volna ki ezt a csodás lehetőséget. 

Legalább láthatom Sakura reakcióját, mikor megtudja a teljes igazságot a szüleiről...

Egy kis szösszenet :)